Az életem meglehetősen érdekesen alakult. Seregélyesen nőttem fel tizennégy éves koromig, meghatározó volt számomra az ottani közösség, és a gyülekezet is, amelynek Édesapám volt a lelkésze - kezdi a beszélgetést Bölcsföldi András, lelkipásztor. Mindent, ami egy falura jellemző lehetett, ott megéltem. Láthattam, hogy munkálkodnak a helybéli emberek, miként épül, gyarapodik egy gyülekezet. Akkoriban még lehetett az utcákon is játszani. Szép korszaka volt az életemnek. Amikor Édesapámat a Velencei Református Egyházközséghez hívták szolgálni, jelentős változást éltünk át az egész családdal. Akkor költöztünk be Székesfehérvárra, telket is vásároltunk, amelyre házat építettünk. A középiskolai évek egy ember életében az az időszak, amikor megpróbál tájékozódni a világban, válaszokat keres saját kérdéseire is. A kultúra különleges érintését érezhettem meg ekkor Fehérváron: színházba járhattam, koncerteket látogathattam és bepillantást nyerhettem a város akkori különböző felekezeteinek életébe is. Mivel az Édesapám a velencei gyülekezetben szolgált, ezért leggyakrabban oda jártunk templomba a családdal istentiszteleti alkalmakra. Egy évig kollégista voltam Székesfehérváron a Széchenyi utcában, ezért naponta ráláthattam a templomra, szemben laktam vele. A Teleki Blanka Gimnáziumban töltött éveim során kapcsolódhattam be a Székesfehérvári Református Gyülekezet életébe, elsősorban az ifjúságiba, melynek alkalmait Szabó Sándor és Bányai László lelkipásztorok tartották. Korosztályunk tagjai közül többen családosként mára az egyházközség szolgálóivá váltak.

Mire emlékszik vissza az akkori gyülekezet ifjúsági életéből?

Az akkori időszakot igen komoly ifjúsági élet jellemezte. Kezdetben furcsának éreztük, hogy szélesebb korosztályok voltak egyszerre jelen az ifjúsági alkalmakon: a húszas éveik elején járó fiatalok éppen úgy látogatták az alkalmakat, mint mi, jó páran, akkori tizenöt éves középiskolások. Az előbbiek már a munkahelyi tapasztalataikról beszéltek, mi pedig a diák élményeinkről. Később életre hívtunk egy "hétköznapi", szerdai ifit, amelyet már Szemerei János, a későbbi evangélikus püspök vezetett. A Széchenyi utcai templom udvarában, a cseresznyefa alatt rendeztük az összejöveteleinket. Meghatározó időszakot jelentetett számunkra: úgy éreztük ez a közösség nekünk szól. Rendszeresen elhangzott egy történet, majd egy vele szorosan összefüggő ige és sok-sok ének. Egy alkalommal én tartottam a szerdai alkalmat. Készültem rá, hiszen úgy éreztem, semmiféle tapasztalatom sincs még ilyen szolgálatban. Kis lapot vittem magammal, felolvastam az igét és még két hozzá kapcsolódó kérdést is feltettem a többieknek. Az egész nem tartott tovább, mint öt perc. Akkor szembesültem először azzal, hogy egy ifi megtartása még annál is nagyobb felkészülést jelent, mint azt korábban képzeltem. Az akkori református ifjúsági életet egy nagyon is eleven, alkotó kész színjátszókör is jellemezte. Mai napig emlékezetes marad számomra Muraközy Gyula "Artabán, a Negyedik Bölcs" című színdarabja, amelyet a gyülekezeti ház színpadán adtak elő a fiatalok fényekkel, jelmezekkel. Nagy hatással volt rám, hogy egy közösség képes ilyen összefogásra.

A tavaszi székesfehérvári evangelizációs hét jelmondatául az "Áldás esője hull" címet választotta. Üzenetét Mózes IV. könyvéből, Pál apostol második Korinthusi leveléből, Péter apostol második leveléből, és a Zsidókhoz írt levélből származó igék alapján válogatta. Hogyan tapasztalja, napjaink gyülekezeti életében akár a lelkészek, akár a templomba járó hívek mernek-e valóban áldásban gondolkodni, és azt Istentől imában elkérni?

Ez a kérdés engem is foglalkoztat, gyakran magamtól is megkérdezem: mennyire látom saját életemet és a munkámat áldottnak? Azért is fontos kérdés ez, hiszen sokszor egy-egy istentisztelet végével az áldás "automatikusnak" tűnik, sokan pusztán liturgikus elemet látnak benne, holott ennek nagyon nagy tartalmi jelentősége van. Az ember mélyen elgondolkodik, mi az életünk küldetése egyáltalán? A Biblia konkrétan megnevezi, hogy a "mezőn", a "városban", vagy "házban” is áldottak lehetünk. A kérdés az, hogy ez a sokféle áldás miként jelenik meg az életünkben? Sokszor vágyunk egy személyes áldásra is. Korábban résztvevője voltam egy ifjúsági konferenciának, ahol egyéni áldásosztásban lehetett részt venni. Azt tapasztaltam, hogy komoly jelentőséggel bír, hogy ha olyasvalaki, aki bár személyesen nem ismeri kellő mélységében az életünket, áldást mond ránk, s azt egy igével is megerősíti.

Az evangelizációs héten hangsúlyozta, hogy az "áldás és a békesség" – mint azt református köszöntésünk is jelzi -, egymással szoros összefüggésben állnak.

E kettőnek az életünkben valóban meghatározónak kellene lennie. A két szó nagyon szoros kapcsolatban áll egymással, hiszen az áldás nyomán születik meg az emberben végül az a békesség, amelyre kimondva vagy kimondatlanul nagyon vágyik. Vidéken, református iskolában tanítottam korábban, s akkor naponta ötvenszer is elmondhattam ezt a köszönési formát. Ha ez rutinköszönéssé válik, a tartalma igaz lehet továbbra is, de a mélyebb üzenetére már kevésbé gondolunk, pedig nagyon fontos lenne. Egy-egy levél, vagy sms végére gyakran még oda is írom: "Áldás, Békesség", - ez által az ige hangsúlyosabbá válik, megtöltődik erősebb tartalommal, s ez többet jelenthet, mint ha csak futtában mondtam volna valakinek.

A Budapesti Károli Gáspár Hittudományi Egyetem spirituális szolgálatát vezeti. Mit jelent ez a feladat a gyakorlatban?

Elsősorban lelkigondozást, a lelki programok szervezését jelenti a teológián. Minden olyan tevékenység megvalósítása a feladatom, amely nem tanítást jelent, hanem elsősorban lelki jellegű, vagyis csendesnapok, bibliaórák, gyülekezeti "kiszállások" megszervezése, személyes beszélgetések összehangolása. Ezen kívül olyan közvetítésekben is szerepet vállalok, amikor egy gyülekezet teológushallgatót keres ifjúsági munkához, vagy lelkipásztort helyettesítő szolgálathoz.

Kérnek, igénylik-e a lelki tanácsadást a teológus hallgatók és várnak-e segítséget például gyülekezetválasztás előtt?

A gyakorlati időt nem számítva, az öt év során, a teológus hallgatók sok mindet átélnek, számos tapasztalatot szereznek. Kezdetben nagy lelkesedéssel kezdik meg a tanulmányaikat, s ezalatt természetesen "rózsaszínben" látják a jövőt is. Később már többféle nehézséggel is szembesülnek tanulmányaik, szolgálataik alatt és nagyobb hullámvölgyeket is megélnek. Másod és harmad év során többen is felteszik maguknak a kérdést: valóban itt van-e a helyük, képesek lesznek-e a tanulmányaikat folytatni? Persze nem mindenki fogalmazza meg vívódásait hangosan, mások számára is, ezekben a nehezebb időszakaszokban, vannak, akik csak utólag mesélik el vívódásaikat. Rendszeres, hogy az elsőéves hallgatókkal tanulmányaik kezdetén szervezünk egy „bevezető beszélgetést, a végzős diákokkal pedig egy "kivezető beszélgetést". A többi évfolyamok hallgatóival általában spontán alakul egy-egy beszélgetés, általában megkeresés útján alakítunk ki személyes találkozót, amelyeknek általában hitbeli, tanulási vagy párkapcsolati kérdések a témáik.

Székesfehérvári egyházközségünk maroshegyi gyülekezetrészébe első alkalommal látogatott el. Milyen tapasztalatokat szerzett?

Eleve jó benyomást kelt, ha egy terem úgy megtelik hallgatósággal, hogy a székekkel kell bajlódni még néhány perccel az istentisztelet előtt is. Természetesen volt tudomásom a gyülekezetrészről, de azt már nem tudtam, hol is kell keresnem? Édesapám a Budai úti gyülekezetrészhez tartozik, amíg Édesanyám élt, a családdal közösen gyakran jártunk oda. Sajnos, a három gyülekezetszárny közül a maroshegyi számomra eddig teljesen „kiesett”.

Gyülekezeti szolgálatáról mit mesélne?

A budapesti teológián szolgálok, s ezen kívül a gazdagréti egyházközségbe járok, mint „rendes” gyülekezeti tag. Nem töltök be lelkészi funkciót, bár természetesen, ha megkérnek alkalmanként lelkipásztori szolgálatra is, egy évben két-három alkalommal igét is hirdetek náluk. Ezen kívül házi bibliaóra csoportot vezetek csütörtökönként. Gyarapodó közösségnek látom, amely számomra is sokat nyújt. Az alkalmaira komolyan kell felkészülnöm, hiszen komoly kérdéseket is kapok a tagjaitól. Szeretem az irodalmat is, ezen a területen is segítem a gyülekezetemet. Feleségem pedig a gyermekmunkában szolgál.

Nem csupán kedveli az irodalmat, de aktívan gyakorolja is, rendszeresen olvashatjuk írásait a Dunamelléki Református Egyházkerület internetes hírportálján...

Gyakran találkozom olyan gondolatokkal, jelenségekkel amelyeket érdekesnek találok, továbbgondolásra késztetnek. Ezeket írásba foglalom. Általában több hatás ér, mint amennyit megírok. Örülök, amikor kapok egy határidőt, azt mondják, az a legjobb múzsa, hiszen így a megfelelő időpontra tudom elkészíteni az írásomat. Mindezen túl több áhítatos könyv számára is írok és megjelennek áhítatos gondolataim az „Útjelző”-ben, illetve a református Bibliaolvasó Kalauzban is.

Szűcs Gábor

A kép forrása: www.parokia.hu