Nagyon izgalmas és érdekes témákkal várta a hallgatóságát október 23. és 28. között nyílt előadássorozatára. A láthatatlan Teremtő, a szív titkai, és a démonvilág éppen úgy szóba került, mint a túlvilág, a hit és láthatatlan Isten képe is. Miért ezen fajsúlyos kérdések köré csoportosítva építette fel evangelizációs üzenetét?

Amikor evangelizációra készülők, rendszerint imádkozom előtte. Ilyenkor arra kérem Istent, hogy Ő adjon olyan témát, üzenetet a számomra, amely az adott gyülekezetnek segítséget jelenthet. Amikor legutóbb felkészültem erre a hétre, éppen azon gondolkodtam, hogy a láthatatlan világ a mai ember számára sokszor csak a negatív oldaláról tűnik ismerősnek: amit az okkult vonal kínál. Ugyanakkor mi keresztyének nagyon ritkán beszélünk arról, hogy ennek a láthatatlan világnak éppen az isteni oldalát kellene megismernünk, nem pedig a sötét oldalát. Ezt a gondolatsort igyekeztem kibontani a hét során. Amikor egy ember megtér, hitre jut, akkor Isten kegyelméből a láthatatlan világ, hit által számunkra is láthatóvá válik.

A démonvilágról azért beszéltem külön egy alkalmat szentelve, mert nagyon is aktuális, hogy a keleti vallások és maga az okkult világkép mennyire áthatotta jelenlegi európai gondolkodásunkat.

Ha direktben rákérdezünk, ki miben hisz, sokan ellenkeznek, hogy semmi közük az okkultizmushoz. Teljesen más kép bontakozik ki akkor, amikor horoszkópról, jógáról, transzcendentális meditációról, vagy éppen agykontrollról van szó, hiszen ezek ma divatos fogalmaknak tűnnek. Lelkipásztorként miben látja mindezek veszélyét?

Egyáltalán nem ártatlan és közömbös dolgokról beszélünk. Tudomásul kell vennünk, hogy az ezoterikus, okkult dolgok ajtót nyitnak a sötét világra és olyan kapcsolat alakul ki, amely tönkreteszi az életemet. Idéztem Joó Sándor lelkipásztor egyik igehirdetéséből is, amely szerint aki ilyenekkel játszadozik, az végül az örök életét játssza el. Saját tapasztalatom, hogy azoknak az embereknek, akik okkult dolgokba mennek bele, előbb-utóbb saját és családi életük, kapcsolatrendszerük megy rá, mert az ördög gonosz, nem tréfál.

Magam is hallottam egy korábbi igehirdetésben, hogy a középkori felfogásban az ördög még ellenségként szerepelt. Az elmúlt két-háromszáz évben már igyekezett magát letagadni, az utóbbi évtizedekben – a média és a tömegkommunikáció közreműködésével – már segítő partnerként, jó barátként mutatkozik be. Kétségtelen, hogy egy gonosz és nagyon ravasz „marketinggel” állunk szemben.

Korábban Európában az egyházak voltak világszerte a misszió zászlóvivői. A kontinens ezt a szerepét mára elveszítette, s most azt látni, hogy az egykori nyugati keresztyénséget maga alá gyűri a keleti pogányság. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az okkultizmus és a pogányság a reneszánszát éli. Ez a jelenség megfigyelhető módon a 19. század óta nagyon sokféle formában ütötte fel a fejét és egyre inkább erősödik. Aki veszi a fáradtságot és megvizsgálja, milyen gyökerekből táplálkozott a fasizmus és a kommunizmus, kiderül, hogy e két sötét mozgalom megalapítóinál, zászlóvivőinél tetten érhető a sátánizmus. Kitapintható, hogy közeledünk az utolsó időkhöz, nem tudjuk, hogy meddig tart, de szinte biztosra vehető, hogy az utolsó felvonásnál tartunk Jézus Krisztus második visszajövetele előtt.

Lelkipásztorként milyen tapasztalatokat szerzett az istenkereső emberek, vagy hitükben vívódók körében, milyen kérdésekkel keresik fel Önt leggyakrabban?

Elsősorban házasságon belüli problémákkal érkeznek. Mindezeken túl jellemző a munkahelyi, társadalmi, kapcsolati rendszerek problémája, illetve a gyülekezeti gondok miatti feszültség. Érdekes módon fiatalok gyakran keresnek fel a teremtés, illetve az evolúció közötti különbség kérdésével.

Igehirdetésében sokrétű és színes kitekintést nyújt hallgatóságának, érint kultúr -és eszmetörténeti üzenetet, szól közéleti kérdésekről és nem kerül ki akár kényesebb „európaiságot” érintő gondolatsort sem. Úgy véli, szükséges alkalmaként szélesíteni a hívek tájékozottságán?

Ha megfigyeljük az Ószövetség üzenetét, láthatjuk, hogy a próféták mindig a valós társadalmi helyzet elemzése közben ítélték meg Izraelt, az miként is viszonyul Istenéhez. Másképpen fogalmazva, Isten Igéje mindig a történelem menetében, az adott korszakban szólal meg. A kommunisták azt hirdették, hogy a keresztyénséget be kell zárni a templomba. Sok egyéb modern irányzat is ugyanezt szeretné: nyugodtan zárjuk magunkra a templomajtót, és ne foglalkozzunk a társadalom problémáival, betegségeivel, s ne is keressünk rá választ! Isten éppen ehhez a világhoz küldi az Ő egyházát. Nekünk nem a légüres térben kell az evangéliumot megszólaltatnunk, hanem abban a valóságban, amelyben élünk. Pál apostol, Luther és Kálvin is, saját koruk hamis tanításaival szemben fogalmazták meg leveleiket. Keskeny úton kell haladnunk az üdvösség felé, a krisztusi vonalat kell képviselnünk ebben a világban. Ha az egyház erről lemond és nem teszi, ki más fogja hirdetni?

Sarkalatos kérdésként szerepelt az evangelizáción az üdvösség, örökkévalóság, örök élet kérdése. Jó esetben a templomi közösségekben még elhangzik róluk tanítás is az igehirdetők részéről. Lelkipásztor úr miként tapasztalja, a ma embere számára lényeges kérdésnek tűnik ez még?

Templomba járók között tapasztalom leginkább, hogy egzisztenciális kérdéssé válik a személyes üdvösség kérdése. A ma élő embert egyre kevésbé érdeklik a túlvilági dolgok, s amely felé pedig odafordulnak az éppen a hamis, sötét oldal. Az ezoterika mára már nagyon elterjedt. Sokan úgy gondolják, hogy ha egyáltalán létezik olyan, hogy üdvösség, akkor az számukra „alanyi jogon” jár. Emlegetik, hogy ismét szükség lenne reformációra. Én azt látom, hogy a reformáció embereinek életében első helyen állt az istenkérdés. Számukra fontos volt, most számos esetben még a tizedik helyen sem áll.

Ebből az következne, hogy emiatt is nehéz az emberek sokaságához Isten Igéjét eljuttatni? Nehezebbé vált az evangelizációs szolgálat?

Nehéz evangelizálni, bizonyságot tenni, mert az emberek számára ezek már nem számítanak alapkérdésnek. Sokfelé járok és azt tapasztalom, hogy az evangelizációkat nagy részben a templomos emberek látogatják, s kevesebben a kívülállók közül, ezért arra törekedem, hogy ne csak egyfajta Krisztushoz hívogatás történjék a szolgálat során, hanem legyen mindig benne biblikus tanítás is. A gyülekezet híveinek erre van szüksége.

Előadássorozatában arról is szólt, hogy egy ember önazonosság kérdése szoros összefüggésben áll az Isten-kérdéssel is...

Ha csak úgy tekintek magamra, mint egy természeti folyamat termékére, mindenféle személyes háttér nélkül, akkor az én életemnek nincs jövője, nincs távlata. Charles Darwin úgy fogalmazta meg, hogy az evolúciónak nincs sem előre tervezése, sem pedig célja. Márpedig, ha egy ilyen folyamatnak vagyok az úgynevezett terméke, akkor az én életemnek sincs célja és távlata. Viszont, ha egy személyes Isten teremtett, akkor annak az Istennek jó terve van velem. Magának teremtett és nem csupán hetven vagy kilencven évre, hanem az örökkévalóság számára. Ha erre a felismerésre eljutunk, akkor egy olyan távlat nyílik meg az ember előtt, amely visszahat egész földi életére is, és fontossá teszi számára. Egy biblikus, hívő ember nem vonatkoztathatja el magát a földi élettől, hanem itt is helyt áll, betölti az Istentől kapott küldetést és reménységgel tekint a jövője felé.

Ismeretes, hogy teljesen más, „civil” szakterületről érkezett és kapott elhívást a lelkipásztori szolgálatára. Hogyan emlékszik vissza életének ezen időszakára?

Érettségi vizsgám előtt kezembe kaptam a dokumentumot, hogy származásom miatt nem tanulhatok tovább. Olyan lehetőségem nyílt, hogy az Ajkai Hőerőműbe kerülhettem, ahol akkor indítottak el egy országos műszeres irányítástechnikai képzést. A technikumi képzésem befejezése után a Százhalombattai Erőműhöz kerültem, ahol három évtizeden át végeztem feladatomat. Nagyon szép szakmaként tekintettem rá és sikeresnek számítottam benne. Isten negyvennégy éves koromban egy csendeshéten megintett az akkori engedetlen hívő életem miatt. Egy lelkipásztor hívta fel a figyelmemet arra, hogy már a teológia levelező szakán lenne a helyem. Tiltakoztam ennek még a gondolata ellen is, de Isten meggyőzött, hogy tényleg oda kell mennem. Még a tanulmányaimat folytattam, amikor az Érdi Evangélikus Egyházközség a lelkipásztorának hívott meg. Ötven éves voltam ekkor.

Immár nyugalmazott lelkipásztorként is rendkívül aktív, számos helyre kap meghívást különböző szolgálatokra...

A most következő hetekben, hónapokban a torbágyi református gyülekezetbe hívtak, később Győrbe megyek, majd a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonban várnak szolgálatra...

A reformáció 500. évfordulóját ünnepeljük 2017-ben, a jubileumi esztendőben. Hogyan fogalmazná meg a legfontosabb üzenetét a mai modern Magyarország tekintetében?

Ha valaha aktuálisnak számított a reformáció üzenete, akkor napjainkban igencsak az, hiszen a protestáns felekezeteink, teológiáink számos értéket figyelembe véve folyamatosan távolodnak az eredeti bibliai üzenettől. Felülkerekedtek bizonyos bibliakritikai hangok és a lelki-liberális irányzatok is. Luther négy pontos összefoglaló üzenete az „Egyedül a Szentírás”, az „Egyedül Krisztus”, „Egyedül hit által” és „Egyedül kegyelemből” elvek ma is aktuálisak és oda kellene figyelni rájuk. Amint Luther számára az Ige naggyá lett és a középpontba került, ugyanezen a módon lehet újból reformálni.

Szöveg és fotó: Szűcs Gábor

presbiter-újságíró