Mezőföldi Református Egyházmegye

MERIT Soponyán

2016-12-28 06:36:18 / Polgár Tibor

 

A soponyai gyülekezet adott otthont novemberben a MERIT (Mezőföldi Református Ifjúsági Teaház) alkalmának. Egyházmegyénkben havonta mindig más helyszínen szervezünk ifjúsági találkozót gyülekezetünk fiatal tagjai számára.



 

November 19-én szombat délután a soponyai gyülekezetben jöttek össze a zömében középiskolás korú fiatalok. Alkalmunkat közös énekléssel kezdtük, majd egy közösségi játék segítségével megismerkedtünk egymással. Ezután egy gondolatébresztő előadás következett, amelyet a helyi lelkipásztor, Kovács Csiba Krisztina tartott. Az emberi értékek volt a témánk. Majd három csoportban beszélgettünk a fiatalokkal arról, hogy számukra melyek a legfontosabb értékek. A csoportbeszélgetés után még néhány jó hangulatú, vidám közös játék következett. A találkozót szeretetvendégséggel zártuk. Köszönjük minden szolgálónak az önzetlen segítséget és az Egyházmegyének a támogatást. Az ifjúsági alkalom minden áldásáért Istené legyen a dicsőség!

 

 

 

Kovács Csiba Krisztina

Soponya