Mezőföldi Református Egyházmegye

Beszámoló Mezőföldi Református Ifjúsági Találkozóról

2017-05-29 09:04:29 / Polgár Tibor

 

Közösség? Dicsőítés? Szentlélekről való beszélgetés? Jókedv? Játék? Az Úrnak hála mindezek jelen voltak, megtapasztalhattuk őket korunkbeli fiatalokkal a legutolsó MERIT (Mezőföldi Református Ifjúsági Találkozó) alkalmon Kálozon.


 

A felső tagozatos, középiskolás korosztály számára egyre kevesebb gyülekezetben van lehetőség arra, hogy hetente egy olyan közösségben lehessenek, ahol őszintén elmondhatják mindazt, ami bennük van, és beszélgethetnek Istenről és a Vele való kapcsolatról, kötődésről. Ezek a havonta megrendezésre kerülő alkalmak nagyon sok élményt, új ismeretet, különböző szemléleteket, megtapasztalásokat tudnak nyújtani a fiataloknak. Mindezek nagyon fontos összetevői annak, hogy Istent is még jobban megismerjük, és erősödjünk a hit útján. Vidéken élő fiatalként nehéz olyan közösséget találni, ahol igazán otthon érezhetjük magunkat, de egy ilyen alkalom során új ismerősökre tehetünk szert, és még barátságok is szövődhetnek.

 

Ezen az alkalmon a Szentlélekről és annak csodáiról beszélgettünk. Olyan csodákról, amelyeket bárki átélhet, megtapasztalhat, ha befogadja az Úr Jézust a szívébe. A „Jöjj Szentlélek, szállj le rám” kezdetű dal is elhangzott a dicsőítés során, amelyet vágyakozó szívvel énekeltünk, hiszen szükségünk van a Szentlélekre, és az Ő vezetésére. Három csoportban beszélgettünk korosztályok szerint. Az egyik csoportot a 15 év alattiak alkották, a másikat a 15 és 25 év közöttiek, a harmadikat pedig a felnőttek, hiszen mindig vannak felnőttek, akik a fiatalokat hozzák, viszik, legtöbb esetben a lelkészek. Így mindenki a saját korosztályát foglalkoztató kérdéseken keresztül tudta megközelíteni a témát.

 

Ki a Szentlélek? A Szentháromság harmadik személye az Atya és a Fiú, Jézus mellett. Ő jelen van mindenki életében, aki hívja és befogadja Őt. Segít hitünk megtartásában, és az igaz ösvényen való megmaradásban. Erősséget, józanságot és kedvességet kaphatunk általa. Az igaz lélek gyümölcsöket terem. Szeretetet, örömöt, békességet, türelmet, szívességet, jóságot, hűséget, szelídséget és önmegtartóztatást. (Galata 5,22) Ezeket, a lélek gyümölcseit felragasztottuk egy fára, és megbeszéltük, hogy ki melyiket és miért választaná. A Szentlélek mindezekre képessé tesz, hogyha követjük Őt. Ő világít nekünk, tüzet és melegséget ad, mint egy gyertyaláng. Csupán hinnünk kell benne és követnünk Őt!

 

 

Nemes Noémi

 

 

Fotók: Gállné Medveczky Borbála

Galéria

merit 2017 kaloz 01.jpg tn_DSC_4852.JPG tn_DSC_4857.JPG tn_DSC_4865.JPG tn_DSC_4870.JPG tn_DSC_4875.JPG tn_DSC_4879.JPG tn_DSC_4898.JPG tn_DSC_4904.JPG tn_DSC_4917.JPG tn_DSC_4935.JPG tn_DSC_4938.JPG