Mezőföldi Református Egyházmegye

Ászáf tábor 2017 - „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17:28)

2017-08-03 21:33:14 / Polgár Tibor

 

Amikor Dávid Jeruzsálembe vitette a szövetségládát, elhelyezte a szent sátorban, majd énekeseket és hangszereseket állított mellé, hogy szüntelenül dicsérjék az Urat. Az ő vezetőjük volt a lévita származású Ászáf, aki maga is énekelt, valamint cintányéron játszott. A Zsoltárok könyvében is találkozunk a nevével az 50. és a 73-83. zsoltárok szerzőjeként.


 

Az Ászáf projekt egy új kezdeményezés, aminek a célja, hogy a gyülekezeti és ifjúsági közösségek életében nagyobb teret kapjon Isten énekkel és hangszerekkel való, örömteli dicsőítése. A kitartó munkának, a szorgalmas gyakorlásnak és a Szentlélek életeket formáló munkájának eredményeként létrejött egy szolgálatba fogható dicsőítő zenekar, amelynek technikai hátterét (hangszereket, hangosító eszközöket) a Mezőföldi Református Egyházmegyének és az áldozatkész adakozóknak köszönhetjük.

 

A projekt keretén belül 2017. július 10-14. között ötödször került megrendezésre az Ászáf tábor. A tábor célja a fiatalok hitbeli megerősítése, az Istennel való kapcsolatuk megújítása. Egy olyan hitéletre való rávezetés, amelyben a hétköznapokban is természetes helyet kap Isten dicsőítése és imádata. Ezt a lelkiséget igyekeztünk közelebb hozni a fiatalokhoz a lelki alkalmaink - a reggeli áhítatok, délutáni szemináriumok, esti dicsőítések és bizonyságtételek - során is. Munkánkban nagy szerepet kap az énekes és hangszeres zene, de idén először képzőművészeti kurzust is indítottunk. A zenei kurzusra jelentkezők délelőttönként zenei képzésen vesznek részt – szintetizátor, klasszikus gitár, elektromos gitár, basszusgitár, ének és dob kurzusokon -, míg a képzőművészeti kurzuson a festészet alapjaival ismerkedhetnek és élhetik meg az alkotás örömét. A tábor utolsó napján koncertet adtak a tanultakból és kiállítást rendeztek az alkotásokból a táborozók, akik évről-évre szívesen vesznek részt az Ászáf táborban. Hadd szólaljanak meg ők is!

 

Táborozók írták:

 

„Számomra az volt a legmeghatározóbb a táborban, hogy újra közel kerülhettem Istenhez. Az szintén hatalmas élmény volt, hogy együtt dicsérhettük az Urat, és hogy mindenki átélhette az Istennel való találkozást.”

 

"A fantasztikus hangulat mellett jó volt látni a táborban a fiatalokon levő fejlődést mind zenei és lelki téren. Zeneileg mind a kezdő és haladó zenészek sokat fejlődtek, illetve látszik a visszatérő zenészeken az is, hogy évről évre egyre ügyesebbek. Lelki értelemben pedig a Biblia alapú tanítások, bátorító üzenetek, a csoportos és egyéni beszélgetések, illetve Isten dicsőítésében rejlő erő tette fantasztikussá a tábort. (Külön köszönet ezért a Felház csapatának!) Szerintem mindenki számára áldás volt ez a tábor, és évközben ezt az áldást tudja mindenki átadni másoknak a saját közösségében és bárhol, ahol a zenén keresztül tud szolgálni."

 

„Rengeteg élményt kaptam az itt töltött évek alatt. Hálás vagyok Istennek, hogy megőrizte ezt a tábort!”

 

„Köszönöm azt a nagy-nagy szeretetet, amit itt a táborban éreztem! Köszönöm, hogy a tábornak köszönhetően közelebb kerültem Istenhez! Remélem még sokáig lesz Ászáf tábor, mert én mindig szeretnék majd jönni!”

 

„Szerettem, hogy bárhol jártam-keltem a táborban, éneklő, dicsőítő gyerekeket találtam. Itt lelkek menekültek, gyógyultak meg! Szerettem a beszélgetéseket, azt is, hogy fejlődhettem zenei téren, és hogy nagyszerű embereket ismerhettem meg. De a legjobban azt, hogy a Szentlélek átjárta a lelkeket, a lelkemet.”

 

„Rengeteg élményt kaptam ettől a tábortól. Teljesen megújított Isten a Felház csapat dicsőítésén!”

 

 

Habléné Nagy Viktória

református lelkész, projekt- és táborvezető

 

 

Fotók: Csöndes Evelin

Galéria

20228639_1988195854539959_8213823713103997926_n.jpg 20228843_1988195701206641_7006506035515690931_n.jpg 20228878_1988196031206608_2459499758044513033_n.jpg 20228883_1988195464539998_6131208181949539997_n.jpg 20228956_1988195864539958_7057577911382614433_n.jpg 20245595_1988195437873334_5255726817662994362_n.jpg 20245794_1988195601206651_7320753679716044404_n.jpg 20245876_1988196294539915_2896379755196681417_n.jpg 20246050_1988195491206662_1255702931437058833_n.jpg 20246172_1988196321206579_5869668968690977477_n.jpg 20228585_1988196407873237_4360892572570097181_n.jpg 20246202_1988195787873299_2722007798596794017_n.jpg 20246204_1988195934539951_2442370748269494421_n.jpg 20246260_1988196514539893_5547293019665447755_n.jpg 20264674_1988195527873325_7289500659988254866_n.jpg 20264769_1988196671206544_2969470003046494794_n.jpg