Mezőföldi Református Egyházmegye

Csákberényi gyermek délután

2010-06-15 06:07:39 / Polgár Tibor

 

     Gyülekezetünkben évek óta hagyomány, hogy a hitoktatás végét egy vidám és játékos délutánnal zárjuk le. Az idén is június 6-ára vártuk a hittanosokat szüleikkel együtt a parókia udvarára. Csapatokra osztottuk a kicsiket és nagyokat összekeverve, majd kezdődött a nagy verseny. A falunktól  pár kilométerre lévő Orondi tanya volt a végállomás. Útközben több állomáson is bizonyítani kellett a csapatoknak. Volt bibliai totó, diódobálás, elveszett játék keresés, mocsár járás, KRESZ totó és sok más érdekesség. A tanyára érkezve pedig mindenki egyénileg próbálhatta ki, ha volt még kedve és energiája az agyagozást, darts dobálást lufira, csoki evést késsel-villával és sok  egyéb mást is. Az Orondi tanya pedig lehetőséget adott, hogy sokféle állatot láthattak és simogathattak meg a gyermekek. A legnagyobb siker azonban a "majom ház" volt, ami lényegében nem más, mint egy hatalmas juhakol egyik felében szalmát szórtak a földre és plusz szalma bálák, hinták és kötelek sokaságával felszerelve ugrálós játszóteret alakítottak ki. Estefelére pedig finom vacsorát készítettünk mindenki számára, amely pincepörkölt és lángos volt.  Az esős időjárás és egy szülő csónakja még azt az élményt is hozzáadta a naphoz, hogy az ideiglenesen keletkezett kis tavacskán csónakázhattak is a gyerekek a Vértes lábánál. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, akik eljöttek velünk és együtt  tölthettük ezt a szép délutánt, és különösen azoknak, akik segítségünkre voltak a főzésben és a program lebonyolításában, és nem utolsó sorban a Vécsei családnak, akik szeretettel ajánlották fel  tanyájukat.

 

Brunner Vilmos

lelkipásztor

Galéria

Csákberény 001.JPG Csákberény 002.JPG Csákberény 003.JPG Csákberény 004.JPG