"Kedves Testvérek!

Református egyházzenei életünk egyik meghatározó alakját, Draskóczy Lászlót életének 80. évében hazahívta a földi szolgálatból. Hosszú éveken keresztül, sokféle feladatban voltunk napi kapcsolatban; az alábbiakban ezeket is felidézve próbáltam felvázolni - nyilván nem a teljesség igényével - Laci közöttünk végzett sokféle szolgálatát.

Orgonista-kántorként és részben karnagyként 34 évig szolgált a Budapest-Pasaréti Református Egyházközségben. A 80-as évektől tanított református kántorképző tanfolyamokon és részt vett a Doktorok Kollégiuma Himnológiai Szekciója munkájában. Megalapította és vezette a Ráday Kamarazenekart, mellyel oratorikus művek előadása református templomokban is lehetővé vált.

A 90-es évek elején zenés áhítatok sorozatát szervezte a fővárosban és környékén, a ReZeM (Református Egyházzenészek Munkaközössége) keretén belül pedig - annak első két évben elnökeként - egyházzenei kiadványok sorozatát indította el. Dolgozott a rádiós református félóra munkatársaként és szívügyének tekintette a gyülekezeti éneklést, melynek egyik fő állomása a Csillag, csillag pasaréti énekfüzet volt. A fiatalok hitbeli erősödése és zenei nevelése érdekében alapította meg és vezette másfél évtizedig a Kölkedi Zenei Heteket.

Nem lankadó érdeklődéssel kutatta a genfi zsoltárokat és azok korabeli zenei feldolgozásait. Ennek egyik legfontosabb eredménye volt Bourgeois: A muzsika igaz útja című könyvének kiadása 2003-ban. A Dunamelléki Egyházkerület Zenei Bizottsága elnökeként 2009-ben kapta meg a feladatot új énekgyűjtemény összeállítására. Így született meg a Dunamelléki Énekfüzetek sorozata, majd a Krisztus az énekem gyűjtemény - mindkettő az ő személyes irányításával. 2010-ben lelkesen kapcsolódott be az új énekeskönyvet kimunkáló bizottság munkájába, annak mindenben aktív tagja maradt 2017-ig. Munkája, javaslatai és énekei beépültek a megjelenés előtt álló új énekeskönyvbe, melynek záró énekét - az Ároni áldást - is az ő dallamával énekelhetjük: ...orcáját mennyekből fordítsa le rád, Atyád, könyörüljön rajtad, könyörüljön rajtad, adjon békességet!"

Bódiss Tamás

 

"Kedves Testvérek!

Tamás! Köszönet a szép sorokért és megemlékezésért.

Bennünket - és minden testvérünket - az az öröm és büszkeség is ért, hogy 2006-ban Lacit sikerült rávennem arra, hogy a Református énekek V. koncerten - még a Zeneakadémián - elvállalja az orgonakíséret feladatát, jóllehet nagyon szerényen azt hangoztatta, hogy ő nem orgonaművész.

 

A jelenleg 18 + 2 CD-ből és 11 DVD-ből álló sorozatnak a Laci által kísért énekeit és előadását is nagyon szeretjük. Ő már 2001-ben az első Ref. énekek koncertet megelőző hosszú, vitáktól sem mentes, de egyezségben és szeretetben befejezett megbeszélésen is ott volt a Zeneakadémia tárgyalójában.

 

A 2002. január 16-án megtartott Református énekek I. koncerten pedig Ő volt az egyik karnagy, aki az akkor 150 fős egyesített kórust dirigálta. És ő volt az első, aki őszintén megvallotta a koncert után, hogy nem hitt abban, hogy evangéliumi alkalmat lehet tartani a Zeneakadémián (egy világi helyen), de be kell látnia, hogy minden bizonnyal a Szentlélek jelenléte segítette a közreműködőket és a gyülekezetet, hogy az Úristen dicséretének szép alkalma legyen az este. Laci szavai nyomtatásban is megjelentek a Ref. énekek kiadványok füzeteiben.

 

Draskóczy László:

„A koncert előtt azon tépelődtem, vajon szabad-e s kell-e megszólaltani e népénekeket a Zeneakadémián. Hiszen a gyülekezeti ének nem művészi zene, hanem imádság. Az előadás azonban minden okoskodásom ellenére felemelő volt: Isten Szentlelke tette ezt." (Ref. énekek I.)

„A Református Énekek zeneakadémiai hangversenysorozat idei műsorára készülve, mindenekelőtt református énekkincsünk csodálatos gazdagságára és sokszínűségére szeretném mindannyiunk figyelmét felhívni. A ma este megszólaló énekeket is beleértve, lassan 100 felé közelít az eddig „pódiumra" kerülő református énekek száma. És még mindig énekeskönyvünk legjobbjaiból tudtunk válogatni! Újra és újra kiderül, hogy mennyire gazdag énektár van a kezünkben, olyan, amelyik legfőképpen tartalmát tekintve hasznos és építő, de költői, illetve zenei szempontból is szakszerű és míves.

Ma este többször fogjuk átélni azt a nagyszerű közösségi élményt, hogy egy szívvel és ez szájjal énekelhetjük sokan, ugyanazt; így tapasztalva meg az Isten népéhez való tartozás erejét. Amikor például majd így énekelünk:

Kész már az én szívem néked énekelni,

Kész most jóvoltodért nagy hálákat adni,

És mindenekelőtt téged megvallani,

A te szent nevedet örökké dicsérni.

(RÉ: 256,6)

akkor a mások által kimondott hitvallás is erősíteni fogja az enyémet. Másrészt, az est több éneke (RÉ: 338, 416, 469, 470, 511) az egyéni kegyesség fontosságát hangsúlyozza az által, hogy szólóénekesek (Berkesi Boglárka és Basky István) tolmácsolásában hangoznak el. Mintha helyettem ők mondanák el azt, amire én is gondoltam, vagy szerettem volna gondolni. Ebbe a sorba tartozik az a néhány egyszerű kórusfeldolgozás is, amelyekben a harmóniák nem szépségükkel tündökölnek, hanem diakóniai céllal állnak ott, és a fődallamot kontúrozva, emelik ki annak jelentőségét. Ilyenek például Claude Goudimel 1565-ben készített zsoltárharmonizálásai (RÉ: 95, 125 és 150), amelyeket szólókvartett szólaltat meg (Cseri Zsófia, Berkesi Boglárka, Basky István és Arany János), valamint néhány - egyszólamúak közt megbúvó - kórusharmonizálás (RÉ: 183, 402, 470, 511).

Az est zárásaként Gárdonyi Zoltánra (1906-1986) emlékezünk, aki egyik legkiválóbb volt azok között, akik a magyar református egyházzene területén munkálkodtak a XX. században. Kórusműve, egy XVI. századi, régi magyar ének feldolgozása orgonakíséretes vegyes karra, a „Felséges Isten, mennybéli teremtőnk" kezdetű. Az ének eredeti dallama Petrus Tritonius (1475-1524) Sapphicum Dicolonja.

Mint az est orgonistájának (kántorának) s az énekek összeállítójának nem célom bemutatni sem azt, hogy ezek az énekek énbelőlem vajon milyen emóciót váltanak ki s milyen zenei teljesítményre sarkallnak (hiszem amúgyis képtelen lennék különösebb teljesítményre), sem pedig azt, hogy e dallamok az elmúlt korok nagy alkotóinak fantáziáját mi módon termékenyítették meg (ezt sem tudnám méltóképpen bemutatni). Szeretném ellenben minden tőlem telhető módon segíteni azt, hogy e zsoltároknak és dicséreteknek a tartalma, üzenete, mondanivalója közel jusson hozzánk, és befogadván azokat, buzdítsanak bennünket: egyik a hálaadásra, Isten-dicséretre, másik a bűnbánatra vagy könyörgésre, megint másik a bizakodásra, reménykedésre, örvendezésre, vagy éppen hitünk megerősítésére. És amikor majd a Zeneakadémia Nagytermében megszólal a gyermekek harsány kiáltása:

„Mindenek meghallják és jól megtanulják,

Kik segedelmüket nem Istentől várják:

Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség."

akkor ez az ének valóban Isten szavaként vésődjék szívünkbe, hiszen Ő maga üzeni nekünk a Biblia lapjain: „Mindaz, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtarttatik." (Jóel 3,5). (Ref. énekek V.)

 

Én azzal is emlékezem Lacira, hogy ma (is) meghallgatom a Ref. énekek V. CD-t. (Aki csak teheti, tegye ugyanezt!)

Vigyázzunk magunkra, egymásra és szeretteinkre!"

Szeretettel:

Böszörményi Gergely