Mezőföldi Református Egyházmegye

KÖSZÖNTÉS 30 ÉVES SZOLGÁLAT ALKALMÁBÓL Fehérvárcsurgón

2021-11-10 12:07:41 / Imre Enikő

2021. október 17-én hálaadó istentisztelet keretében köszöntöttük a Fehérvárcsurgói Református Egyházközségben végzett szolgálatának 30. évfordulója alkalmából lelkipásztorunkat, Jákob Judit Ibolya nagytiszteletű asszonyt és kedves családját.

 

 

Az ünnepi alkalomról bővebben a tovább mögött olvashatnak.

 

Néhai Köntös Dezső lelkipásztor nyugalomba vonulása után fiatal lelkészházaspár érkezett a fehérvárcsurgói gyülekezetbe.

 

Szolgálatuknak köszönhetően hittan órák, gyermek istentiszteletek, ifjúsági alkalmak, gyülekezeti istentiszteletek, bibliaórák, evangélizációs hetek, gyerektáborok, kirándulások számos szép emlékét hordozzuk és őrizzük hálás szívvel a köztünk töltött három évtized megszámlálhatatlanul sok, örömteli, áldott alkalmából.

 

 

Nagytiszteletű asszony lelkipásztori szolgálatában férje, édesanyja, majd gyermekei is jelentős szerepet vállaltak. Ibolya néni állandó segítség volt a gyülekezeti alkalmak, szeretetvendégségek előkészítésében és lebonyolításában. Nagytiszteletű úr a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálatban végzett hivatása mellett nemcsak a gyülekezet kántoraként segítette és segíti nagytiszteletű asszony munkáját és szolgálatát, hanem minden egyéb, sokszor nem lelkészi feladatban is. A gyülekezeti ház építése, a templom külső- és belső felújítása, a parókia régi épületének többszöri korszerűsítése, átalakítása szakmai hozzáértése és kétkezi munkája nélkül soha nem valósulhatott volna meg. A gyülekezet minden épülete őrzi keze munkáját. A parókiaudvar és templomkert nemcsak szép kialakítását köszönheti neki, hanem az állandó, folyamatos karbantartását is. Lilla, Márk, Hanna mindenkor koruknak megfelelően vettek részt a gyülekezet életében. Hittanos gyermekként a gyülekezeti műsorok állandó szereplői voltak, később a gyermekek és fiatalok között szolgáltak, a gyülekezeti munka sok háttérfeladatát vállalták magukra.

 

Nagytiszteletű asszony az ünnepi igehirdetése alapjául ugyanazt a bibliai igét és énekverset választotta, mint a gyülekezet lelkipásztori szolgálatába történő hivatalos beiktatása alkalmával:

„Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra, és nem jártam nagy dolgok után, erőmet haladó csodadolgok után. Sőt lecsendesítém és elnémítám lelkemet." (Zsoltárok Könyve 131. rész 1-2. vers)

 

„Ma kezeidbe ajánlottam, Amit csak adtál énnekem, Felköltömkor is azt mondottam: Magad bírj engem Istenem." (Református Énekeskönyv 494. dicséret 4. vers)

 

Néhány gondolat az elhangzott igehirdetésből:

„Mindenképpen azt jelzi ez a gyülekezet szolgálatában eltöltött nagyon szép, hosszú idő, ez a 30 esztendő, hogy a lelkész szereti a gyülekezetét, s a gyülekezet szereti a lelkészét. S lehet, hogy az az első, amit utóbb mondtam. Hogy a gyülekezet szereti a lelkészét. Nem jutottam dűlőre magamban, hogy melyik a nagyobb dolog? A lelkésznek szeretni a gyülekezetét vagy a gyülekezetnek szeretni a lelkészét? Vajon melyik a nehezebb? Kié a nagyobb áldozat? Kié a nagyobb igyekezet? A nagyobb hűség? A nagyobb kitartás és elkötelezettség? Nem tudom. Egyik sem könnyű. Mindegyik nehéz. Vagy talán egyik sem nehéz? Nem tudom. De azt igen, hogy semmi nem változott ez alatt a 30 esztendő alatt, ami a lelkipásztori szolgálatomat meghatározta és ami mind a mai napig meghatározza. Ma is ugyanúgy állok itt, mint amikor először jöttem fel erre a szószékre. Ugyanazzal az Isten iránti és a gyülekezet iránti szeretettel, elkötelezettséggel, szolgálatra való készséggel. Semmit nem elengedve és semmit nem feladva abból, ahogyan és amiért ide jöttünk 30 évvel ezelőtt. Nyilván voltak jobb és rosszabb napok, könnyebb és nehezebb hetek, talán hónapok, de két dolog biztos. Az egyik, hogy ma is ugyanúgy érzek és ugyan azt mondanám el, mint a megválasztásom után, a beiktatásom alkalmával. Azt, hogy Isten vezetett ide bennünket, s Isten tartott itt bennünket. S mindabban, amit Isten itt nekem és a családomnak adott, abban megelégedett és hálás vagyok. S ez a másik dolog, amit biztosan tudok: hogy hálás a szívem mindenért, amit a szolgálatban és ebben a gyülekezetben kaptam, kaptunk. Nem cserélnék senkivel és semmiért. S ezután sem szeretnék semmi mást, mint Isten dicsőségére élni, mint engedelmes eszköze lenni. Soha nem a magam akaratát követni, nem is emberek tetszését keresni, hanem szolgálni Őt, s tenni mindazt, amit még reám bíz. S bár nem tudom, hogy mit hoz a jövő, mennyi időt tartogat számomra, számunkra még itt az Isten, a kérésem, a hitvallásom, a célom, a programom ezután is ez: „A végtelen falban legyek egy tégla...  Lépcső, min felhalad valaki más... Ekevas, mely mélyen a földbe ás... Legyek a szél, mely hordja a magot...Legyek a kendő, mely könnyet töröl...Legyek a csend, mely mindig enyhet ad...A kéz legyek, mely váltig simogat... Legyek a drót, min üzenet megy végig... Sok lélek alatt legyek a tutaj...Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír, Míg le nem teszi a művész a vonót.""

 

Végül a gyülekezet hálás visszatekintésére, köszöntésére válaszként Reményik Sándor Azt mondják című versét idézte lelkipásztorunk, mely mindennél találóbban fogalmazza meg azt, hogy ő maga miként tekint a szolgálatban, a gyülekezet közösségében eltöltött 30 esztendőre:

 

„Azt mondják, hogy fényt hintek szerte-szét
- Én olyan sötétnek tudom magam.

Azt mondják, köszöntésem: békesség.
- S be nyugtalan vagyok, be nyugtalan!

Azt mondják, dalom ír és enyhülés,
És több, mint szépség: jócselekedet.

- Bennem dúl a magamra-ismerés,
S meaculpázva verem mellemet.

Azt mondják, aki találkozik vélem,
Hogy tőlem ő kapott ajándékot.

- S én tehetetlen, sajgó kínnal érzem,
Hogy mindenkinek adósa vagyok.

Ó, Barátaim, ha egy fénysugár
Lelketekig hullt át a lelkemen:

Nem enyém az a fény, csak bennem jár.
Istennek köszönjétek, - ne nekem!"

 

A lelkészcsalád Isten iránti háláját - az ajándékba kapott áldott esztendőkért, évtizedekért - a gyülekezet iránti köszönetét - a befogadó, elfogadó és a 30 esztendőn át kitartó szeretetéért - hirdeti a templomban ez ünnepélyes alkalomra készíttetett úrasztala- és szószék terítő garnitúra.

 

A Fehérvárcsurgói Református Gyülekezet Presbitériuma az egész gyülekezet nevében hálás szívvel köszöni Jákob Judit Ibolya nagytiszteletű asszonynak és egész családjának a köztünk végzett hűséges szolgálatot! Életükre, további szolgálatukra Isten megtartó kegyelmét és gazdag áldását kérjük és kívánjuk!

 

Keresztes János és Szabó Gábor

gondnokok

 

 

Galéria

1.JPG 2.JPG 3.JPG 4.JPG 5.JPG 6.JPG 7.JPG 8.JPG 9.JPG 10.jpg 11.JPG 12.jpg 13.jpg 14.jpg 15.jpg 16.jpg 17.jpg Ilyen_volt_-_Ilyen_lett.jpg