Mezőföldi Református Egyházmegye

Beszámoló az Egyházmegyei Női Csendesnapról

2022-10-11 08:05:11 / Imre Enikő

Boldogélet és Értékmozaik

 

Női egyházmegyei csendesnapot tartottunk 2022. október 1-én szombaton a Székesfehérvári Budai Úti Református Egyházközség gyönyörű templomában és gyülekezeti házában. Ennyi lenne röviden megfogalmazva a hír, amivel beszámolhatnék arról a rendezvényről, amelyen részt vehetettem 36 református egyházközség asszonyaival, de ennél sokkal több történt azon a szép őszi október elsején.

Hiszen lássuk be, olyan kevés szombat délelőtt szól rólunk, asszonyokról... Legtöbben ilyenkor nagybevásárlást tartunk a családnak, mosunk, főzünk, takarítunk... Akadnak azonban olyan alkalmak, amiket jó áron is megvenni. És minden év októberében van egy ilyen szombat, amit ki nem hagynék évek óta, és izgatott várakozással nézek elébe, mert egész évre kitartó boldog érzést és töltést ígér számomra. Pontosan emlékszem a tavalyira is! Nem csak azért, mert mindig körbeszeretgetnek minket a székesfehérvári asszonytestvérek, már ez is elég indok lenne, hogy jól érezzük magunkat. Terített asztal, apró ajándék, igéskártya vár minket már a regisztrációnál is. Gondos kezek készítenek elő dekorációt, főzik a kávét, hordják a székeket a csoportbeszélgetések helyszínére, sütik a süteményeket. Minden értünk történik, értünk van, rólunk szól!  Lelkünket ragyogtatják. Minden olyan szépen elő van készítve.  Sokkal nagyobb azonban az a lelki ajándék, amit kapunk, amit Istenünk készít elő egy-egy előadó, lelkigondozó által.

 

Sokan nem is tudják, milyen nagy munka és szervezés előzi meg egy-egy ilyen áldott nap létrejöttét. Berzéné Bezdán Erika lelkészné asszony azonban kiválóan ért hozzá, hogy a lelki nap minden részlete a helyére kerüljön, szép rendben végbemenjen. Ezért külön hála és köszönet neki!  Évről-évre meglep minket egy-egy új előadóval, olyan témák feldolgozását segítő szakembereket hív meg, akik segítenek bennünket az élet kérdéseiben, problémáiban helyesen gondolkodni, ha kell bűnbánatra, megtérésre jutni, ha kell lélekben erősödni. Együtt sírunk, együtt nevetünk. Idén Ritter Ida testvérünk volt lelkivezetőnk ezen az úton. Ida mediátor, coach, életvezetési tanácsadó. Egyébiránt lelkészfeleség is, négy gyermek édesanyja. Az élet minden területét körül jártuk, keresve a boldog élet titkát, hogy ahogy ő mondta, igazi BOLDOGÉLET állapotunk legyen. Megismertette velünk azokat az értékmozaikokat, amelyek segítenek nekünk új szemléletmóddal nézni a mindennapok történéseit. Mindezeket saját, családi életük bizonyságtételein keresztül mutatta be, nem titkolva a nehézségeket sem, az örömöket sem.

 

A csendes nap folyamán lehetőségünk volt még együtt énekelni egy dicsőítő csoport vezetésével. Meghallgatni egy szép verset, majd Imre Bálint esperes úr köszöntését, és Szabó Virág lelkésznő áhítatát. Nagyon szeretem, hogy az áhítat végén mind a 36 gyülekezet és még külön az interneten közösségünkben lévők is külön áldást kapnak. Közös ebéd alatt élhettük meg az asztalközösség, és az újratalálkozás élményét kedves rég nem látott testvérekkel. Nagyon építő volt körbe ülni kiscsoportos beszélgetésen is, ahol egy-egy lelkésznő, lelkészfeleség vezetésével tapasztalatot cserélhettünk a tanultakkal kapcsolatban.

 

Mikor hazatérek egy ilyen nap után, arra gondolok, milyen jó is nekünk, asszonyoknak, hogy így törődik velünk Istenünk! Mindkét lányom elkísért, ettől még boldogabbnak éreztem magam. De jó lenne, ha a férjem és a fiam számára is lennének hasonló konferenciák, ahol ugyanígy  feltöltekezhetnének!

 

PSZE


Galéria

DSC_5989.JPG DSC_5993.JPG DSC_5994.JPG DSC_5996.JPG DSC_5998.JPG DSC_6054.JPG DSC_6053.JPG DSC_6035.JPG DSC_6055.JPG 221001_Budai_ut_eloadas_00006.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00004.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00002.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00003.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00001.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00050.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00048.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00047.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00046.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00045.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00055.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00054.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00053.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00051.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00049.jpg DSC_6001.JPG DSC_6004.JPG DSC_6012.JPG DSC_6013.JPG DSC_6020.JPG DSC_6022.JPG DSC_6021.JPG DSC_6024.JPG DSC_6025.JPG DSC_6029.JPG DSC_6030.JPG DSC_6034.JPG DSC_6043.JPG DSC_6042.JPG DSC_6046.JPG DSC_6038.JPG DSC_6027.JPG DSC_6052.JPG DSC_6051.JPG DSC_6047.JPG DSC_6049.JPG 221001_Budai_ut_eloadas_00015.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00017.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00019.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00020.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00021.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00015.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00017.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00019.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00020.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00021.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00022.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00023.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00024.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00025.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00026.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00031.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00033.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00034.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00035.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00036.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00037.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00038.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00039.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00040.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00041.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00042.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00043.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00044.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00045.jpg 221001_Budai_ut_eloadas_00046.jpg