Mezőföldi Református Egyházmegye

Mezőkomáromi elszármazottak találkozója és emléktábla avatás a jubileumi év alkalmából

2012-04-17 08:15:41 / Polgár Tibor

 

 Meghívó

a mezőkomáromi elszármazottak találkozójára

és a jubileumi év alkalmából

két emléktábla felavatására

 

 

Nagy eseményre készül 2012. május 12-én, szombaton a Mezőkomáromi Református Gyülekezet. Szeretettel hívja és várja délelőtt 10 órára a Mezőkomáromból elszármazottakat és a helyben élőket, hogy az ünnepi istentisztelet keretében adjanak hálát a közös múltért, a megtartatásért, és könyörögjenek Urunk jövőben is megtartó kegyelméért.

 

Az ünnepi alkalmon játszanak az enyingi református fúvósok és énekkel szolgál a helyi nyugdíjasklub énekkara. Az áhítat és versek mellett az emlékezés hangjai is megszólalnak. Az ünnepség keretében két emléktábla felavatása is megtörténik. A templomban felállítunk egy emléktáblát, amellyel a Dunántúli Református Egyházkerület 400 éves fennállásáért adunk hálát ebben a jubileumi esztendőben. Egy másik márványtáblát pedig a templom szomszédságában álló volt református elemi iskola falára helyezünk el, hogy az utókor számára is örök emlék maradjon, hogy ebben az épületben működött a református elemi iskola 1823 és 1948 között. Az emléktáblák felavatása után egy kiállítás megtekintésére invitálunk minden kedves érdeklődőt a gyülekezeti házba, amely a mezőkomáromi gyülekezet életéből, valamint az iskola fennmaradt emlékeiből ad ízelítőt. Az alkalom végén szeretetvendégségre hívunk minden kedves érdeklődőt.