Olyan nagy számban jelentkeztek érdeklődők, hogy ennek „eredményeként" már minden hely elkelt a december elsején kezdődő huszonnégy órás Újszövetségi maratonon. A Székesfehérvári Vörösmarty színház vezetése által útjára indított kezdeményezés teljesen újszerűnek számít - persze nem csak a megyeszékhelyen.
Jelentős figyelem kíséri a székesfehérvári teátrum rendhagyó kezdeményezését.
Különleges lelki eseményre hívják az érdeklődőket a székesfehérvári Vörösmarty színházba advent első hétvégéjén. Lényegében világméreteket tekintve is újszerű kezdeményezéssel állunk szemben, hiszen az Újszövetség felolvasására egyvégtében korábban a világ egyetlen más teátrumában sem volt példa.
A Vörösmarty színház nagyszínpadán egy kényelmes fotel, egy mikrofon és egy Biblia várja a felolvasókat, akik tízpercenként váltják egymást. Felolvasási szándékok jelzését november 12-től várták a színház szervezési és jegyirodájában. A teátrum honlapján „online" figyelemmel lehetett követni, hogy mely helyek állnak még szabadon a maratoni rendezvényre és azt is, hogy mikor és kik lesznek a felolvasók. A „rajt" - december elsején, szombati napon indul este 22 órás kezdettel, Spányi Antal katolikus megyés püspök és Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármesterének Biblia felolvasásával. A rendezvény vasárnap este fél kilenckor zárul Szikora János színházigazgató olvasásával. A résztvevők felváltva, katolikus és protestáns bibliafordítást használva olvassák fel a soron következő igeszakaszt. A felolvasásra a Székesfehérvári Református Egyházközségből is többen jelentkeztek, de szerepet vállalnak más protestáns felekezetből érkező hívek, helyi közéleti személyiségek és színművészek is. A résztvevőket a színház emléklappal jutalmazza, fényképüket a teátrum honlapján lehet megtekinteni.
Szűcs Gábor