Őrségi Református Egyházmegye

Kisrákosi hálaadás

2013-05-22 21:58:17 / őrségi admin

Kisrákosi templom

A Kisrákosi Református Templom felújításáért tartandó hálaadó istentiszteletre gyűltek össze a hívek április 28-án.

 

 

Az Őrségi Egyházmegye különböző gyülekezeteiből érkező testvérek megtöltötték a templom padjait. Az igét Steinbach József főtiszteletű püspök úr hirdette Ézsaiás 30, 19-21. alapján.

 

 

Bellai Zoltán püspöki főtanácsos úr és Köntös László főjegyző úr egy-egy imádsággal szolgált közöttünk. A gyülekezetet Szakál Péter esperes úr köszöntette.

 

 

A templom történetét Marton Géza, a gyülekezet gondnoka ismertette és ő számolt be a felújítási munkálatokról is. Az MVH „Falumegújítási program” pályázatán nyert keret adta a munkálatokhoz szükséges összeg nagy részét.

 

 

Közel 10 Millió Ft-ot nyert a gyülekezet, és járulékos költségekkel együtt 13 Millió Ft-ba került a jelenlegi állapot elérése. Nemcsak a templom, hanem a templomkert is megújulhatott.

 

 

A munkálatok fő kivitelezőjét, Galambos István kőműves mestert és családját is köszönthettük körünkben, megköszönve lelkiismeretes, színvonalas munkáját.

 

 

A gyülekezet hittanosai: Bita Levente és Zsohár Eszter szavalatai színesítették az istentiszteletet.

 

 

Az Őrségi Baráti Kar kórusművekkel szolgált közöttünk, Boldogh András vezetésével.

 

 

A jelenlevő lelkészek a 122. Zsoltár 3. versének éneklésével kívántak áldást a gyülekezetre és a templomra.

 

 

A templomi együttlét után az istentisztelet résztvevőit a kultúrházban szeretetvendégség fogadta, az önkormányzat hathatós segítségével.

 

 

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, akik bármilyen módon segítették a Kisrákosi Templom felújítását és a hálaadó istentisztelet szervezését.

 

 

Mindenek előtt legyen” dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás” a mi Urunknak, Aki mindezt lehetővé tette. Soli Deo Gloria!

 

 

 

Perjésiné Máté Róza Nagyrákos-Kisrákos Társegyházközség lelkésze

 

Fotók: Simon Attila