Július 15-én Szentgyörgyvölgyön a Patkó család jóvoltából felavattuk a nemes Patkó András emlékére állított táblát a református templom bejáratánál. A leszármazottak ötödik, hatodik és hetedik generációja vett részt és szoltált az istentiszteleten, tanúbizonyságát adva elkötelezettségüknek, hogy a rájuk örökített emberi értékeket, a hitben való megállást, Istenbe vetett bizalmat és a szorgalmas és áldozatos munka áldásait megőrzik, és tovább örökítik.

 

Az alkalmon nagytiszteletű Balog Zoltán a Budapest Németajkú Egyházközség lelkésze hirdette Isten igéjét Pál apostol filippiekhez írott levelének 2. fejezete alapján. Az igehirdetés végső következtetése az volt, hogy ahol igényt tartanak az örökségre, Jézus Krisztusra, ott nem zsákmány lesz a siker, az örökség, az élet, hanem áldás.

Villányi Andrea vezette a Szigetszentmiklósi- és Budapest Józsefvárosi Református Egyházközségek közös énekkarát, így a zene is segítette elmélyülésünket, Isten felé fordulásunkat.

Az Őrségi Református Egyházmegye lelkészei megtisztelő jelenlétükkel kifejezték örömüket és az egyházközség felé való testvéri érzéseiket. Jó volt velük együtt ünnepelni!

Ez a nap egy áldott lehetőség volt örülni az örülőkkel és dicsőíteni Istent a múltban is megtapasztalt hűségéért, áldásaiért.

Végezetül olvassák szeretettel a beszédet mondók pár gondolatát, amelyek méltó módon összefoglalják az emléktábla avatásának motivációját és az alkalom emelkedett, elmélyülő és hálaadó jellegét.

„A mai napon ünnepelni és emlékezni jöttünk össze. A mi földi életünkben az ünnepek és a megemlékezések különösen fontosak. Ilyenkor a hétköznapi életünkből kilépve egy kicsit megállunk, átgondoljuk az elmúlt idők eseményeit azért, hogy a múlt tanulságaiból okulva, az elődeink küzdelmeit és törekvéseit jobban megismerve, és őket példaképül választva jobban tervezhessük el a jövőnket. A mai napon arra emlékezünk, hogy nemes Patkó András 189 évvel ezelőtt fejezte be Szentgyörgyvölgy temploma kazettás mennyezetének festését... Patkó András és fia gazdag örökséget hagytak ránk. Ők, a tanítók, a nép tanítói munkásságukkal, életükkel, példát mutattak a rájuk bízott közösségnek. A tanítás mellett tanácsaikkal, munkájukkal is szolgálták a közösségüket, amint ezt Patkó András a templom mennyezetének festője, és Patkó István a prédikációinak az utókor számára történt lejegyzője is tette. Tudták, hogy ha megfelelő erkölcsi tartással, a közösség iránt elkötelezetten, folyamatosan kitartóan dolgoznak, akkor áldás lesz a munkájukon, akkor a Jó Isten is segíti őket. Arra tanították a közösségüket, hogy tanulással, a képzettség megszerzésével a tapasztalatok összegyűjtésével és rendszerezésével és az erre épülő kitartó munkával előbbre juthatnak." (részlet Dr. Prof. Patkó Gyula beszédéből)

„Emlékezni jöttünk... ez az emlékezés, inkább a jövőről, a jövendőről szól. A mi, a gyermekeink és unokáink jövőjéről. Ezért a jövőért jöttünk össze megemlékezni a múltról. Mert ez a múlt az, ami megtarthat, megerősíthet bennünket és melynek továbbörökítése megtartja utódainkat is... Időről időre össze kell gyűlni ilyen alkalmakon, hogy rácsodálkozzunk, megérezzük, megbizonyosodjunk a hit megtartó erejéről. Hogy lássuk, akkor sem volt könnyű az élet, sőt úgy gondolom nehezebb volt. Ha valamit, hát azt megtanultam a család 600 éves történetéből, hogy az élet mindig nehéz volt, mindig kihívásokkal teli. Vitézségért, katonáskodásért kaptuk a nemesi címet. Hogy aztán aki tehette a tudományok felé fordult egy békésebb életet reményében. De nem tehette mindenki. Harcoltak a Patkók a török ellen, Napóleon ellen, sokat a Habsburgok ellen, vagy mint nagyapám a Don-kanyarban, az Urivi áttörésnél a szovjet ellen, de legalább ennyit harcoltak a szegénység, a nincstelenség, ínség és nyomor, a tudatlanság vagy éppen közöny ellen. S ha elbuktak is, mégis győztesek ők. S mindannyiunk eleji győztesek, hiszen ma itt mi vagyunk. Ma mi itt vagyunk. Mi itt mindannyian. Hát eleink elérték a legtöbbet, amit elérhettek. Ma is magyar keresztények lakják a Föld eme szegletét, s összejönnek megünnepelni a hit megtartó erejét. És nekünk nem jutott más feladat, mint megőrizni mindazt, amiért eleink annyit küzdöttek. Megérteni, hogy azért tudtak megmaradni, mert hittek Isten megtartó kegyelmében. Mert Isten megtartó kegyelmébe hittek. És akkor tudunk megmaradni, ha ma is a hit megtartó erejébe kapaszkodunk. "

(részletek Patkó Edina beszédéből)

Rozgonyi Emőke