Örömteli egyházi szolgálatom során, sokszor fájó szívvel és lélekkel tapasztaltam, hogy emberi gyengeségből fakadóan, nélkülözve a Szentírás, a törvényein és hitvallásaink útmutatását, milyen sok fájdalmat okoztunk a mi Urunk Jézus Krisztusnak, az egyházmegyénknek és a közösségeinknek.

Ennek köszönhetően, ma eljutottunk oda, hogy egyházmegyénkben alig maradt bizalom. Jelentéktelenné váltunk Zala- és Vas Megye közvéleménye előtt is. Rövid és hosszú távú programunk szinte semmilyen területen nincs. De mielőbb rendezni kell lelkipásztoraink, mint egyetemet végzettek egzisztenciális helyzetét. Ugyanakkor megoldást kell találni a kis gyülekezetek életképességének hosszú távú biztosítására, és szórványok helyzetét is. Hodánics lelkipásztor testvérem megfogalmazása szerint, eljutottunk működőképességünk határára.

Ezeket figyelembe véve, lehet–e még jövőkép? Van, mégpedig az Úr Jézus Krisztus,” aki tegnap, ma és mindörökre ugyanaz” Zsid 13,8. Változó egyházunkban csak Ő nem változik. Ugyanazzal a hatalommal uralkodik, és ugyanazzal az utánozhatatlan szeretettel viszonyul hozzánk. Ugyanúgy számíthatunk rá, nem feledkezik meg rólunk. Ezért óriási lehetőség, hogy benne az életlehetőségünk biztosítva van. Jézus Krisztus tanítványai, az Ő megváltottjai, Isten engedelmes gyermekei lehetünk. Hiszem, hogy egyetlen út, igazság, és élet van, a mi Urunk Jézus Krisztusé. Ezért egyházmegyénk jövője teljesen biztosított, mert a jövő is Jézus Krisztus szent kezében van. A mi kérdésünk csakis az lehet, hogyan és milyen módon viszonyulunk, Jézus Krisztus kijelentéséhez, mert nincs más út. A többi általunk választott „széles út” életellenes. Krisztus útján, a rend igazsága adja a szabadságot, hogy mindenkor örülhessünk az Úrban.

Így válhatunk eggyé. Ez a „Krisztustest” lényege, és ez a kötelességünk. Nem vetélytársak vagyunk a Krisztusban, hanem szolgatársak, egymás kiegészítői egyházközségeink és egyházmegyénk életében, „szent ügyében”. Ezért számomra irányadó az 1Kor 12-13 részek követelménye, és a szolgálat egyetlen lehetséges módja Márk10:42-45. Röviden így összegzem: 22 éves egyházmegyei szolgálatomat nem a hatalom szeretete, hanem a szeretet hatalma töltötte ki, és továbbra is így lesz. A fentieket figyelembe véve, testületekben gondolkodom, és nem személyekben. A személyi kultusz ideje lejárt. A kérdés az, hogy hajlandó-e az egyházmegye közössége a testületekben szolgálatot vállalni, vagy továbbra is hagyjuk a mindent egy személyben „megoldani akaró” Esperest.

Szerintem, minden döntés alapja csakis a közösség döntése lehet, ez adhat erőt és épülést.

A választási bizottság 4000 karaktert engedélyezett, ezért nagyon sok fontos ügyre nem tudtam reflektálni, azonban nagyon sok feladat azonnali sürgős közös döntést igényel. Ehhez elkötelezett, szolgálatra kész közösségre van szükség. Hogyha a gyülekezetek lelkészei, gondnokai, presbiterei, világi szakemberei, nem kívánnak ebben a szolgálatban részt venni, kérem, ne rám adják szavazatukat, mert az „esperes személyi kultuszának” határozott ellensége vagyok. Egyházmegyénknek egyetlen „feje” van, a mi Urunk Jézus Krisztus. Őt szolgáljuk, szelíd és alázatos szívvel, minden szolgálatunkban. SDG.

Kercaszomor, 2020-10-04

Ozsváth Imre

Lelkipásztor