Még nem volt 10 óra, de már kongtak a harangok, hirdetve: valami elkezdődik. Megannyi kíváncsi tekintet csendben várta, vajon mit is jelent az a mondat, hogy a „Lelkész, ember is.” Az Őriszentpéter-Szalafői Református Társegyházközség adott helyet az Őrségi Református Egyházmegye Presbiteri konferenciájának. Több mint 100-an várták a harangszó végét, hogy megtudják a titkot… a lelkész ember is.
Az Ámósz próféta könyve 7, 14- alapján hamar kiderült, hogy „pásztor vagyok és fügét termesztek”, vagyis a lelkész egyszerre helyhez kötött, és úton lévő ember. Ez a megállapítás máris megmutatta, milyen összetett a kérdés. A lelkész ember is. Isten szolgája is. Egyszerre. Egy személyben… ég és föld között… Komoly, érdekfeszítő előadás. Közös éneklés – kánonban. A választási törvény ismertetése, Esperesi zárszó… mint egy igazi konferencián. Azonban volt valami érdekes, elgondolkoztató, megdöbbentő ezen a napon. Isten szeretetének jelenléte. Ebben a hatalmas területen lévő egyházmegyében, mégis szétszórtságban élő református presbiterek egy szívvel és egy lélekkel vettek részt az imádkozásban, hiszen a megmaradás a tét. Ébredj bizonyság tévő lélek – zengett az ének, mert mindenki érezte, fel kell ébredni ahhoz, hogy e maroknyi őrségi nép megmaradjon. Ezt csak együtt leszünk képesek elérni. Kicsiny, elnéptelenedő falvaink, szórványhelyzetünk mást nem tesz lehetővé. Közösséggé kell válnunk ahhoz, hogy Istennek legyen, maradjon itt a végeken, az Őr-ségben, református népe. A munka sok, a munkás oly kevés. Igen. Igaz a szó, igaz az ének. Mégis úgy érzem, úgy élem meg napról-napra, hogy van hová és van miért. Nem hiábavaló a fáradozásunk, mert szilárd hittel állunk őrt. Szolgálunk. Bátran, Isten erejével. Néha félünk, de hittel, reménységgel harcolunk a ránkbízottakért, mert hisszük: Istennek van terve. Istennek terve van velünk. Itt és most. Övé a dicsőség – mindezért. Mindenért.
Márkus-Oroszi Dániel