2011 október 31-én, reformáció napján, a tavalyi és tavalyelőtti évekhez hasonlóan, idén is együtt ünnepeltek az Őrségi Református Egyházmegye gyülekezetei, ezúttal Szentgyörgyvölgy ősi, református műemléktemplomában.
A központi hálaadó istentiszteletre mintegy 450 hívő érkezett az egyházmegyéből. Az eseményen részt vett az egyházmegye lelkipásztori kara teljes létszámban, és körünkben köszönthettük az Ausztriában és Szlovéniában szolgálatot teljesítő lelkészeket is, a velük érkezett küldöttségekkel egyetemben.
Szép és felemelő látvány volt a megtelt templom – a helyi gyülekezet megfogyatkozott létszáma miatt ez ritka dolog errefelé. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével egyházkerületünk vezetősége is.
A jelenlévőket a helyi lelkipásztor, Hodánics Péter Csaba köszöntötte, a lectiot Köntös László főjegyző olvasta, az imádság szolgálatát is ő végezte. Igét hirdetett Steinbach József, egyházkerületünk püspöke. A 2Kor 9, 1-2 alapján főként a szentlelkes buzgóság fontosságáról és annak a keresztyén hit gyakorlása közbeni megkerülhetetlen voltáról beszélt. Az úrvacsorai ágendát Bellai Zoltán püspöki főtanácsos végezte. Jó és áldott volt megélni az egymással és a Krisztussal való közösséget ezen az ünnepi alkalmon.
Az istentisztelet a Himnusz eléneklésével zárult, majd ezt követően az ünnepi gyülekezet zsoltáréneklés közepette a helyi iskola elé vonult, ahol megkoszorúzta az iskola névadójának, Gózon Imrének, Szentgyörgyvölgy egykori tudós tanítójának a szobrát. A helyszínen Gózon Imréről egyházmegyénk esperese, Szakál Péter tartott megemlékezést, felvázolva életét és bemutatva értékes munkásságát, amely nemcsak helyi, hanem országos szinten is jelentős volt és elismerést váltott ki. Esperes úr szomorúan tett említést arról a tényről is, hogy amíg Földünk lakossága elérte a hét milliárdos számot, addig Szentgyörgyvölgyön be kellett zárni az iskolát a falu apadó létszáma miatt.
Az ünnepség az iskolában megtartott szeretetvendégséggel zárult. A helyi gyülekezet asszonyai ezúttal is bőséges vendégségben részesítették a résztvevőket, a sok elkészített finomság alatt roskadoztak az asztalok. Az istentisztelet perselypénze a helyi műemléktemplom javára lett felajánlva.
Illesse köszönet ezúton is először a mi Urunkat, a reformációért, a megújulás lehetőségéért, ennek az alkalomnak a kirendeléséért, illetve mindazokat, akik bármilyen formában részt vettek a szervezésben, végrehajtásban.
Sisakné Páll Klára