Akkor Zala- és Vasvármegye 180 településén élő reformátusok közössége voltunk. A lelkipásztor beiktatása anyaegyházközségünk megalakulását is jelentette. 1942. november 29-án, ádvent első vasárnapján szentelték fel a Fekete Károly és Szeghalmy Bálint által megálmodott erdélyi stílus jegyeket magán viselő templomunkat. Egyházközségünk 85 éves, templomunk 69. Ádvent közeledtével ünnepi érzések támadnak fel bennünk. Vannak néhányan, akik szemtanúi voltak, ahogy emelkedtek a falak, ahogy szépen rendeződött minden szent egyházzá, templommá. Mindez a múlt, a volt. Ez van mögöttünk. Nem szeretnék visszafordulni, és hosszabb ideig időzni a múltnál, de szívesen tekintek az akkori ádventre, illetve még három évvel korábbra. 1939. október 31-én megtartott presbiteri gyűlésen határozat született arról, hogy az Európában már kirobban szörnyű háború ellenére is megkezdődik ebben az akkor 13 ezer lelket számláló nyugat-dunántúli kisvárosban, 60-80 református elszánásából a templomépítés. Ma már el sem tudjuk képzelni, hogy a sok-sok kedvezőtlen körülmény ellenére, imádság, áldozatvállalás és rengeteg munka eredménye képen 1940 és 1942 között a templom felépült. A fentebb már idézett napon hatalmas tömeg gyűlt össze. A templom bejárata előtt vitéz gróf Teleki Béla főgondnok a templomkulcsot átadta Medgyasszay Vincének, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének ezekkel a szavakkal: „Mintha a mennyország kapuja előtt állnék, mélyen megindult lélekkel adom át a kulcsot azzal az alázatos kéréssel, hogy püspök úr nyissa meg és a gyülekezetet ezen át vezesse Ahhoz, Aki út, igazság és élet."

A püspök ezekkel a szavakkal válaszolt: „Megnyitom e ház kapuját az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében, hogy lakozzék benne a dicsőség királya."

Ebben a templomban ünnepeljük évről évre jeles évfordulóinkat. Ádvent mindig valami újat ígér. Az ünnep közeledte örömmel tölt el sokunkat.  Hálásak vagyunk, hogy jöhetünk, hogy együtt lehetünk, hogy Isten Igéjére figyelhetünk. Innen indulunk el otthonainkba. Nem megyünk üres szívvel. Legyen szabad ezt kiegészíteni azzal, hogy ádventben nemcsak a szívünkben, de a kezünkben is viszünk drága kincset: a Szentírást. Ebben az esztendőben már ötödik alkalommal indulunk el a templomból családi otthonok felé a Szentírással. Egy másik hagyomány példását követve üzenetet és kérést fogalmazunk meg: „Szállást keres a Szentírás". Ennek a gondolatnak a jegyében házi istentiszteleteket tartunk Zalaegerszegen és a szórványtelepüléseken. Szívesen megyünk, ahova hívnak bennünket. Aki szállást ad a Szentírásnak, attól azt kérjük, hogy hívja meg otthonába barátait, rokonait, a környezetében élő reformátusokat. Szeretjük templomunkat. Sokan megállapították, hogy milyen otthonos. Benne Isten népe összegyülekezik. Otthonná lesz a lesz a templom. A házi istentiszteletek alkalmával kimondva, kimondatlanul annak örülünk, hogy templommá lesz az otthon. Gyermekkorom szép emlékei idéződnek fel bennem. Szülőfalumban-ádventben vitték a Betlehemet. Bár mi reformátusok voltunk, hozzánk is bekopogtattak vele. Ámulattal néztem az egyszerű szépségre. Most őszülő fejjel, így ádvent idején boldogan és hálásan viszem a Szentírást. Kopogtatunk és bebocsátást kérünk. Megrendítő, milyen szeretettel várnak és fogadnak bennünket a Szentírással. Köréje telepedünk és kérjük a Mindenhatót, jöjjön közénk és maradjon velünk éltető Szavával! Aztán továbbmegyünk. Ádventhez méltó ez a lelki zarándokút, a szeretet honfoglalása.

Idei ádventünkön Isten új szépséggel ajándékozott meg bennünket: Urunk áldását kérhettük Mandulavirág Fogyatékkal Élők Református Gondozóházára. A jelentős városi támogatással megvalósított otthon ünnepélyes szentelése ádvent első vasárnapján volt, melyen Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, dr. Huszár Pál világi elnöke, Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke és Szakál Péter, az Őrségi Református Egyházmegye esperese szolgáltak. Az istentisztelet elején ádventi könyörgésként a 24. zsoltárt énekeltük. A zsoltár szavaival könyörögtünk megváltó Urunkhoz, hogy térjen be, legyen jelen a szeretetszolgálatára szentelt hajlékban! Megrendítő volt látni, ahogy az otthon egyik lakója a szolgálatot végzők előtt vitte, majd az úrasztalára helyezte a Szentírást. Magasztaljuk és áldjuk Urunkat, hogy az otthonban szállást talált a Szentírás.

Télben, ádventben Zalaegerszegen kivirágzott a mandulaág. Az Eljövendőt és mindig Jelenlévőt kérhettük: „Jöjj népek Megváltója, Szűznek ékes virága, Mind e világ csudálja, Mint jöttél Isten Fia"

Mindazért, ami közöttünk és velünk a múltban és a jelenben történt és történik „Egyedül Istené a dicsőség"!

Ádvent harmadik vasárnapján egyházközségünk 85 éves történetében Zalaegerszegen először, egy időben két helyszínen tartottunk gyülekezeti istentiszteletet. A templomban és Mandulavirág otthonunkban. Ezen a második helyszínen, ahogy gyülekezett az Isten népe, Krisztus Szava támadt fel a lelkemben: „Ti pedig testvérek vagytok mindnyájan". Az otthon lakóit, családtagokat, munkatársakat, egyházközségünk tagjait gyülekezetté formálta Isten Igéje és Szentlelke. Azt éreztük, hogy egymás számára nem vagyunk többé idegenek. A szentelés utáni első istentiszteleten egy másik egyszerű szépségben gyönyörködhettünk: télben kivirágzott a lemetszett mandulaág. Szülőfalumból hoztam a csupasz ágakat. Vázába tettük. Úgy is szép volt. Néhány napja azonban  kivirágzott. Milyen különös: egy levágott ág, kedvező körülmények közé került, és nem tudja megtenni, hogy ne virágozzék, hogy ne nyilatkozzék meg benne az élet. Magunkat kérdezem: nem vagyunk-e többek a lemetszett mandulaágnál, amely virágzik, de hamarosan végleg elszárad?  Isten megbocsátó, új életet teremtő jósága körülvesz bennünket. Bárcsak bűnbocsánatot nyerve új élet reményére támadnánk! Bízom abban, hogy lehet!

Zalaegerszeg, 2011. ádventje

Török Zoltán