Őrségi Református Egyházmegye

Tanulmányi nap Csödén

2012-10-09 20:45:20 / őrségi admin

Az Őrségi Református Egyházmegye lelkipásztorai a 2012. évi október havi tanulmányi napjukat a hónap második hétfőjén a festői szépségű, Zala megyei faluban, Csödén tartották, a Sárkány fogadóban.

 

A helyszín apropójául az szolgált, hogy ebből a faluból származik a tanulmányi alkalom előadója, dr. Boros Imre, egyetemi docens, az első Orbán-kormány minisztere.

 

Az együttlétet az egyházmegye tanulmányi felelőse, Ferentzi Sándor nyitotta meg. A jelenlévők köszöntése után áhítatra került sor, majd dr. Boros Imre úr tolmácsolásában egy érdekes és mindenképp elgondolkodtató előadást hallgathattak meg a jelenlévők „Egyház és társadalom, különös tekintettel a gazdasági helyzetre” címmel.

 

Az ezt követő kötetlen beszélgetés is sok tanulsággal és újdonsággal szolgált. A bőséges ebéd elfogyasztása után Fodorné Fábián Etelka a Zala megyei, illetve Ozsváth Imre, a Vas megyei Széchenyi programiroda fejlesztési tanácsadói nyújtottak időszerű tájékoztatást energetikai pályázatokkal kapcsolatban, illetve válaszoltak készségesen a felmerült kérdésekre.

 

Sisakné Páll Klára

Galéria

csoportkép Szombathelyről közös ének Ferentzi Sándor megnyitja az alkalmat diskurzus ebéd