Pályázati Lehetőségek Honlapja

A hazai és nemzetközi jó gyakorlatok adaptálásának támogatása / NTP-JGYA-MPA-12

2013-06-12 19:59:39 / Refdunántúl Adminisztrátor

Kiíró: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

Határidő: 2013.06.24

Érvényes: 2013.06.24

Tárgymutató: hazai és nemzetközi jó gyakorlatok adaptálásának támogatása / NTP-JGYA-MPA-12

Pályázhat: o A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 1. sz. mellékletében szereplő államilag elismert felsőoktatási intézmények, illetve kara a jogszabály 1. sz. mellékletében szereplő felsőoktatási intézmény kötelezettségvállalásával.

o Hazai köznevelési intézmények (2011. évi CXC. törvény 7. § szerint) közül

általános iskola,

gimnázium,

szakközépiskola,

szakiskola,

gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai, nevelési-oktatási intézmény,

kollégium,

o Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által fenntartott köznevelési feladatot is ellátó intézmények, valamint a Magyarországon bejegyzett egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és pártot), alapítvány, és közalapítvány, melynek alapító okiratában az oktatás vagy tehetséggondozás, mint tevékenység szerepel

A pályázat célja:

Minősített, értékelt, legalább egy éve működő hazai és nemzetközi jó gyakorlatok bemutatása konferenciákon, szakmai napokon.

Egyéni és csoportos konzultációk, szupervíziók igénybe vétele adaptáló szervezetekben dolgozó tehetséggondozó szakemberek számára.

Egyéni és csoportos tanácsadás igénybevétele az adaptáló szakemberek részére.

Adaptált programok megismerése a programokhoz személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása.

Az adaptált programok saját tervének elkészítése, megvalósítása.

A megvalósított programok értékelésének kidolgozása, értékelése.

A programok megjelentetése nyomtatott és/vagy elektronikus kiadványokban.

A rendelkezésre álló keretösszeg 20 000 000 Ft, a pályázaton legalább 500 000 Ft, illetve legfeljebb 1 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A pályázat keretében támogatás nyújtható a program, a projekt megvalósításához szükséges dologi kiadások; személyi jellegű egyéb kifizetések és tárgyi eszközök költségeire, beszerzéseire. A támogatás folyósítása előfinanszírozási formában történik. A várhatóan támogatandó pályázatok száma: 20-40 db.

A pályázat benyújtásának dokumentumai:

- Pályázati Adatlap;

- Programűrlap (1. számú melléklet);

- Pályázati Költségterv, a támogatás tételes szakmai indoklása és a költségek várható ütemezése (2. számú melléklet);

- Szakmai indikátorok (3. számú melléklet);

- Pályázói Nyilatkozat (4. számú melléklet);

- Nyilatkozat összeférhetetlenségről, érintettségről (5. számú melléklet);

- Lehatárolási nyilatkozat (6. számú melléklet);

- Nyilatkozat egyidejű támogatási igényről (7. számú melléklet), (Felsőoktatási intézmények és karaik esetében benyújtandó);

- A Pályázó hatályos létesítő okiratának - különösen alapító okiratának, alapszabályának - egyszerű másolata

További információ:

http://www.ofi.hu

fejlesztés