Kiíró: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Határidő: 2013.03.25
Érvényes: 2013.03.25
Tárgymutató: civil szervezetek programtámogatása - közösségi környezet / NEA-KK-13-SZ
Pályázhat: a. szövetség vagy
b. alapítvány, illetve egyesület (ide nem értve a szövetséget)
A pályázat célja a kulturális tevékenység, közművelődés, tudomány és kutatás, hagyományápolás, audio- és telekommunikáció, informatika, elektronikus hírközlés, szak- és felnőttképzés, ismeretterjesztés, társadalmi párbeszéd, fogyasztóvédelem, a település és közösségfejlesztés területén működő civil szervezetek szakmai programjának támogatása. Támogatható tevékenységek:
I. civil szervezeteket érintő évfordulók, fesztiválok, hazai és határon túli rendezvények támogatása (különös tekintettel a helyi közösségek megerősítését, hagyományainak bemutatását szolgáló szakmai program(ok)ra; határon túli civil szervezettel együttműködésben csak erre a tevékenységre adható be pályázat);
II. civil szférával kapcsolatos szolgáltató, tanácsadó, oktatási, fejlesztő, segítő, illetve esélyegyenlőséget és akadálymentességet elősegítő tevékenység és intézmények támogatása (különös tekintettel a közösségi színteret fenntartó, illetve működtető szervezetek közösségfejlesztő tevékenységére);
III. civil szférát bemutató kiadványok, elektronikus és írott szakmai sajtó támogatása (különös tekintettel a helyi közösségek tevékenységét bemutató és támogató szakmai program(ok)ra).
A Közösségi környezet kollégium az arra érdemes pályázatok között összesen 190 632 000 Ft támogatást oszthat szét.
A részletes kiírás és tovább információk a következő oldalon olvashatók: