Pápai Református Egyházmegye

 

Lelkészbeiktatás a Soproni Református Egyházközségben

2023-05-31 07:20:48 / Füstös Gábor

A Soproni Református Egyházközség százéves történetének negyedik lelkipásztorát iktatták be hivatalába május 13-án. Legutóbb, majdnem napra pontosan 40 évvel ezelőtt volt ilyen ünnepe a gyülekezetnek. Dr. Vladár Gábor nyugdíjba vonulása után 2022. augusztus 14-én került az egyházközség élére Dr. Barta Zsolt lelkipásztor. Az ünnepi alkalmon elsőként Steinbach József hirdette Isten Igéjét: „Velünk az Isten, és ebből öröm, áldáskérő könyörgés és megőrző krisztusi bizonyosság fakad.”

IMG_1397.JPGA soproni reformátusok templomát 1929. december 2-án szentelték fel. Ekkor iktatták be az anyaegyházközség első lelkipásztorát, Maller Kálmánt. Utóda Balogh Gábor volt egészen nyugdíjba vonulásáig. 1983-ban a gyülekezet Dr. Vladár Gábort választotta meg lelkipásztorának, aki - a hűség városában - közel negyven évig szolgált hűséggel feleségével, Vladárné Pataki Emőkével együtt. Nyugdíjba vonulása után, a soproni egyházközség 2022-ben megválasztotta negyedik lelkipásztorát, Dr. Barta Zsoltot. Barta Lívia és Filotás Julianna beosztott lelkészekkel közösen vezeti az egyházközséget, melyhez a környéken élő református hívek is hozzátartoznak, így a Kapuvári Református Leányegyházközség és a Fertőszentmiklósi Református Szórványközpont is.

Dr. Barta Zsolt és felesége, Barta Lívia lelkipásztor négy gyermekükkel költöztek Sopronba. Ezt megelőzően Rédén szolgáltak 15 évig, előtte pedig 5 évig Kárpátalján. Lelkészi szolgálata mellett Dr. Barta Zsolt a Pápai Református Teológiai Akadémia Gyakorlati Teológiai Intézetének vezetője és oktatója is.

A lelkészbeiktató istentiszteleten Pál apostol filippiekhez írt levelének negyedik fejezetéből vett igeszakasz (Fil 4,4-7) alapján Steinbach József püspök úgy fogalmazott, hogy az Úr közelsége számunkra tény, mert Isten Jézus Krisztusban eljött erre a világra. Majd az Istentől rendelt időben visszajön, hogy teljessé tegye rajtunk a megváltás művét, és mindeközben itt van közöttünk és velünk. „De jó ezt megtapasztalni ebben az ünnepi órában, és alkalomról alkalomra, hogy az Úr itt van Igéje és Lelke által, itt van a látható egyházban, az Ő gyülekezetében, ezért az Úr közelségének ténye fontossá teszi a látható egyház valóságát” – emelte ki a püspök.

Steinbach József az Igére mutatva sorolta fel az Úr közelségének ajándékait. Ha tudjuk és megtapasztaljuk, hogy velünk az Isten, akkor abból mindenkor öröm fakad a szívünkben, aminek forrása Krisztus kegyelme, ezért soha el nem múló. Isten népe mindig él az imádság lehetőségével, könyörög az Úr áldásáért. Az Úr jelenvaló közelsége azt a bizonyosságot is adja népének, hogy megváltó, megtartó szeretete megőrzi életünket: „A bajban megerősít, de van hatalma arra is, hogy a bajból konkrétan megszabadítson. Valamikor úgy őriz meg bennünket, hogy megvált. Kell-e ennél több?!”

Az Úr közelsége szolgálatra indít minket. Az önmegvalósítás és önfeladás helyett az önmegtagadás áldozata az Ige szerinti szolgálat lényege – mutatott rá Steinbach József püspök. Ebben a durva, agresszív, békétlen világban Krisztus szelídségével, jóságával élni az egyetlen járható út. Merjük vállalni Krisztus követésének ezt a kockázatát ebben a világban, hitelesen élni és hirdetni az Igét! „Kedves Szolgatársam! Erre a gyönyörű feladatra hívott el az Úr itt, ebben a gyülekezetben, a Pápai Református Teológiai Akadémián és a dunántúli reformátusság nagy családjában. Ismertté tenni Krisztust, az Ő jóságát, szelídlelkűségét, az ebből fakadó üdvösséget, örök életet. Ezt tanítsd, ezt tedd!” – mondta Steinbach József kiemelve, hogy ebben a feladatban lehet építeni az előd, Dr. Vladár Gábor négy évtizedes hűséges szolgálatára is

„Légy hűséges gondviselője és pásztora a soproni szent eklézsiának és a kapuvári leányegyházközségnek! Építsd ezt a közösséget krisztusi alapra, az elődök által elkezdett alap továbbépítésével, Isten dicsőségére!” A Pápai Református Egyházmegye esperese, ifj. Márkus Mihály a templom kulcsának és a gyülekezet pecsétjének átadásával iktatta be szolgálatába Dr. Barta Zsolt lelkipásztort. Ezt követően a megjelent szolgatársak - mintegy 40 lelkipásztor - egy-egy Igével kértek áldást életére, szolgálatára, majd az úrasztala körül állva elénekelték a 134. zsoltár 3. versét: „Megáldjon téged az Isten a Sionról kegyelmesen…” Sokak számára ez volt az istentisztelet legmeghatóbb és legfelemelőbb része.

A beiktatott lelkipásztor Pál apostol korinthusiakhoz írt második levele alapján hirdette Isten Igéjét: „Isten féltő szeretetével féltelek titeket: mivel eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy tiszta szűzként állítsalak benneteket Krisztus elé.” (2Kor 11,2) Krisztus menyasszonya az egyház, akit szeretetével eljegyzett, és aki hűséggel várja az Ő visszajövetelét. Jézus az Ő szeretetéből, az egyház hűsége és öröme megmaradásáért pásztorokat állít az Ő tisztébe, hivatalába. A lelkipásztori szolgálat nem csupán funkcionális feladat, hanem elsődlegesen a rábízottak vezetése Krisztus felé. Dr. Barta Zsolt úgy fogalmazott, hogy Isten szeretete a forrása és a tartalma is a pásztori szolgálatnak: „Jézus Krisztus az életét adta a jó ügyért. A pásztori munka Krisztus munkájának a folytatása, mércéje Krisztus áldozatos szeretete”. A pásztori szolgálat célja a gyülekezet, a hívek felkészítése saját szolgálatuk elvégzésére, Krisztus testének építésére. Isten eszközei abban, hogy megerősödjenek a hívek a náluk lévő kegyelemben és a közösség javára váljanak, megosztva Krisztus szeretetét másokkal.

Az ünnepi istentiszteleten imádságos szolgálattal vett részt Farkas Gergely egyházkerületi elnökségi tanácsos és Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyző, valamint énekszolgálattal a gyülekezet kórusa.

 

Az ünnepi istentisztelet egyházközségi közgyűléssel folytatódott, melyen köszöntések hangzottak el. A Dunántúli Református Egyházkerület elnöksége és gyülekezetei nevében a kerület főgondnoka, Dr. Nemes Pál azt kívánta a gyülekezet negyedik lelkipásztorának, hogy szolgálata alatt mindig érezze, az Úr vele van. Bátran támaszkodjon a gyülekezetekre, a presbitériumokra, a beosztott lelkészekre, Barta Líviára és Filotás Juliannára és áldás lesz a szolgálata.

A soproni gyülekezet részéről Dr. Hoffer Lajosné Dr. Amberger Erzsébet főgondnok, a kapuvári leányegyházközség nevében pedig Dr. Ballagi Farkas főgondnok üdvözölte Dr. Barta Zsoltot. Kiss Dávid saját versét szavalta el az új lelkipásztor tiszteletére.

Az előd, Dr. Vladár Gábor hálaadással idézte fel a Sopronban eltöltött szolgálati idejét. A beiktatott lelkipásztorhoz fordulva kiemelte, hogy szép és nemes feladatot kapott Istentől, Krisztus nevében szolgálni az egyházban, ebben a városban. „Kérem Istent, hogy erősítse meg szíveteket, hogy minden kísértés közepette bátor hittel, önzetlen és derűs szívvel képviseljétek Krisztus ügyét a számotokra kijelölt helyen.”

A Pápai Református Egyházmegye nevében Pálfi Zsuzsanna lelkészi főjegyző mondott köszöntést, a kibocsátó rédei gyülekezet nevében pedig Mogyorósi Vilmos főgondnok.

A társegyházak együttműködő üdvözlését Dr. Tóth Károly evangélikus lelkipásztor és Marics István katolikus plébános tolmácsolta. Sopron városának jókívánságait Dr. Farkas Ciprián polgármester mondta el. Dr. Balla Ibolya rektorhelyettes a Pápai Református Teológiai Akadémia nevében köszöntötte a beiktatott lelkipásztort.

Végezetül Dr. Barta Zsolt megköszönte a jókívánságokat és szeretetvendégségre invitált mindenkit a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központba. A bőséges ebéd mellett alkalom nyílt személyes találkozásra és beszélgetésre.

Gulyás Márton és Barta Lívia

Fényképek: Palkovicsné Mészáros Ildikó és sopronmedia.hu

Galéria

IMG_1391.JPG IMG_1397.JPG IMG_1441.JPG IMG_1472.JPG IMG_1494.JPG IMG_1507.JPG IMG_1515.JPG IMG_1518.JPG IMG_1535.JPG IMG_1537.JPG IMG_1559.JPG IMG_1563.JPG IMG_1570.JPG IMG_1583.JPG IMG_1597.JPG IMG_1627.JPG IMG_1646.JPG