Pápai Református Egyházmegye

 

Beiktatás Tápszentmiklóson: A mi nagy napunk Isten dicsőségére

2023-11-27 07:04:41 / Füstös Gábor

„Elég néked az én kegyelmem…”

(2Kor 12,9)

„Táp Szent Miklós nem akart juhok módjára engedelmesen a vágóhídra menni, lakói ellenállottak, a templom kerítéséhez gyűltek össze, hogy megvédelmezzék vallásuk helyeit.” Ez a mondat Moldova György Negyven prédikátor című könyvében állít emléket tápszentmiklósi hitvalló elődeinknek. Ők akkor kitartottak, összefogtak. Biztosan sok olyan időpillanat volt még utána is a gyülekezet történetében, amikor emberi értelemben nehéz helyzetbe került a gyülekezet.

Legutóbb 2022-ben, amikor saját lelkész nélkül maradtunk. Tóth András esperes úr helyettesként ellátta a lelkészi feladatokat. Mi pedig imádkoztunk, beszélgettünk, latolgattunk. Még azt is számításba vettük, hogy talán nincs is meg a lehetőségünk arra, hogy önálló lelkészünk legyen. Elkedvetlenítő híreket hallottunk rezsiemelkedésről, lelkészhiányról, létbizonytalanságról.

De Isten kegyelmes volt hozzánk: Füstös Gábor lelkészre találtunk, akinek bizakodó hitéből erőt tudtunk meríteni. 2023 januárjában egyhangú szavazással lelkészünkké választottuk, 2023 februárjában pedig családjával a parókiára költözött, és megkezdte a gyülekezetben lelkészi szolgálatát.

A hivatalos beiktatásra 2023. november 11-én került sor. Nagyon vártuk már ezt az alkalmat.

Készültünk nagy izgalommal és szeretettel. Szinte minden gyülekezeti tag hozzátett valamit az alkalomhoz, amely végül szívet melengetően zajlott le.

Református hagyományainkban nagyon fontos a gyülekezeti közös éneklés. Amikor a beiktatási istentisztelet kezdetén a 25. zsoltár felcsendült, kántorként úgy éreztem, minden régi előd velünk énekel.

Steinbach József püspök úr az Efezus 4,13-15 alapján hirdetett igét, Jézus megismerésének fokozatairól beszélt.

Márkus Mihály esperes úr beiktatta hivatalába Füstös Gábor lelkészt, aki a Zsoltárok 25,4-5 alapján az útról beszélt, és arról, hogy milyen lelkészünk szeretne majd lenni Isten segítségével.

A megjelent lelkészek áldásaik elmondása után közös énekkel áldották meg Füstös Gábort. Aki volt már ilyen alkalmon, tudja, hogy ennek milyen isteni ereje van.

A közgyűlést Pálfi Zsuzsanna egyházmegyei főjegyző vezette. Köszöntések sora következett útravaló gondolatokkal, énekekkel, versekkel, áldásmondásokkal. Köszöntőt mondott az Egyházkerület nevében Dr. Nemes Pál egyházkerületi főgondnok, az Egyházmegye részéről Tóth András esperes. Csizmazia Jenő főgondnok a köszöntője után jelképesen átadta a gyülekezet ajándékát a lelkésznek, amit már viselt is: egy Bocskai-öltözetet. Kovács József polgármester szavait követően az előző lelkész, Schönberger Klára, valamint az előző gyülekezet (Adorjánháza–Egeralja) részéről a most ott szolgáló lelkész, Móriczné Bátki Anna mondott köszöntőt egyúttal Bátki Miklós jókívánságait is tolmácsolva, akinek tápszentmiklósi beiktatása éppen ötven esztendővel ezelőtt történt, és most egészségi okokból nem lehetett jelen. A köszöntőket helyi gyermekek és fiatalok versmondása és énekes szolgálata is gazdagította.

Utána a szeretetvendégségen lehettünk együtt, és beszélgethettünk.

Most már Isten kegyelméből Füstös Gábor gyülekezetünk ünnepélyesen is beiktatott lelkésze! Ez az isteni kegyelem áradjon rá és családjára! Hiszem, hogy ez a kegyelem vezette hozzánk, hogy ennek a gyülekezetnek ne csak múltja, hanem jövője is lehessen!

 

Tóthné Pákozdi Szilvia

kántor