Ennek megfelelően volt olyan program, ami visszaköszönt a tavalyi évből, de voltak újdonságok is. Új volt például az, hogy a tavalyi programtorlódás miatt a délutánra szorítkozás helyett idén már délelőtt elkezdődtek a programok. A Gondviselés ismét csodálatos, igazából nyári meleggel ajándékozott meg bennünket. Nemcsak az ég volt derült és felhőtlen, hanem mindazoknak a tekintete, szíve, lelke is, akik ellátogattak erre a találkozóra. Idén a találkozó igei gondolata a Hóseás 10,12-ből származott: „Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arattok.”

A nap a csetényi gyülekezet dicsőítő csapatának, az Oázis Worshipnek a szolgálatával kezdődött. Újdonság volt az is, hogy idén nem külsős igehirdetőt hallgathatott a szép számú gyülekezet, hanem a Győrújbarát-Ménfőcsanak–Nyúli Református Egyházközség fogadta örökbe a nyitó istentiszteletet, ennek a közösségnek a tagjai vezették a liturgiát, szolgáltak zenével és bizonyságtétellel is.

Az igét a gyülekezet lelkipásztora, Bella Péter hirdette a találkozó alapigéje alapján. Beszélt arról, hogy annak idején Isten népének életében is eljött az az idő, mikor már nem lehetett tovább takargatni viselt dolgaikat, hanem ki kellett mondani, hogy baj van, mert a nép nem „rendeltetésszerűen” működött. Harácsolás, gonoszság, egymás ledarálása és mindenekelőtt a bálványimádás bűnébe esett. Ezért nem volt meglepő, amikor megállt és körülnézett a próféta, ki kellett mondani, hogy ez így nem mehet tovább, mert ki mint vet, úgy arat. Isten népének mindenkor példát kellene adni a világ számára, de sajnos ma is azt tapasztaljuk, hogy bizony sokféle törésvonal van az anyaszentegyházon belül is. Isten azt várja, hogy borítsuk elé az árunkat, majd ő a gyümölcsöket megvizsgálva értékel bennünket. Ez a felszólítás mindenki felé hangzik, mert egyéni és gyülekezeti gyümölcseink mutatják meg igazán, hogy hol is tartunk. A gyümölcsöt ugyanis nem lehet kicserélni, átmaszkírozni, az magáért beszél. Figyelmeztetett az igehirdető arra, hogy általában a vetésnél szúrjuk el a dolgokat. Éppen ezért nemcsak a hitetleneknek van szüksége megtérésre, a dolgok újra gondolására, újra indulásra, hanem mindenkinek, akinek valami baj van a gyümölcseivel. Szükséges, hogy igazságot/igazságosságot vessünk, mely az Istennel való szövetség természetes következménye kell, hogy legyen. Ha jó gyümölcsöket szeretnénk, az csak a Jézussal való kapcsolat természetes következményeként fog előállni.

Erre az igei üzenetre erősített rá az a bizonyságtétel is, melyet Pusztai Andi, az istentiszteletet örökbefogadó gyülekezet tagja mondott életének saját magjáról.

Márkus Mihály esperes és Lay Gábor egyházmegyei presbiteri főjegyző köszöntötték az összegyűlteket.

Ez után kezdetét vette a programok sorozata: játszani hívták a jelenlévőket, megkezdődött az „I. Kálomista Kvíz”. Ebben 7 csapat vett részt, akik „megküzdöttek” egymással a Kálvinista Kvízkirály kitüntető címért. A vetélkedőt Erlitz Anita és Pálfi Zsuzsanna álmodta meg, rakta össze, és ezen a délelőttön Zsuzsa vezette le nem kis humorral fűszerezve. A vetélkedő 6 körében különböző feladattípusokkal találkoztak a résztvevők: volt feleltválasztós, képes, hangos, párosító, igaz/hamis, de kezdőbetű vadászós feladat is, a kockáztatós bónuszkörökről nem is beszélve. A kvíz nemcsak az izgalmaknak, a tudásnak és az önfeledt s szórakozásnak, de a tanulásnak alakalma is volt egyben a játékosok és a közönség számára is, hiszen a kérdések bibliaismereti, egyházismereti, egyháztörténeti tárgykörből érkeztek. Az I-III. helyezett csapat az élményen túl apró ajándékokkal és oklevéllel is gazdagabb lett.

Nemcsak finom ebéd, de sütivásár is várt a résztvevőkre, melyre a Pápai Egyházközség Nőszövetségének szervezésében került sor. A süteményekből származó bevétel jótékonysági célt szolgált, a befolyt összeg a lepramissziót támogatta.

Úgy tartják, az ördög a részletekben rejlik. Talán igazuk van, nem vitatkozom, de az én tapasztalatom

a Pápai Református Egyházmegye második missziói napja kapcsán inkább az, hogy nincs ennek a világnak olyan szeglete, amit Isten Lelke ne járna át. A nagy sátor alatt ülve eszembe jutottak Jézus szavai: „A szél fúj, amerre akar, nem tudod, honnan jön és hová megy.” Felpillantottam a nyárfák ezüstösen táncoló leveleire, és arra gondoltam, Isten napfénnyel, az Ő világosságával szellőztet át bennünket, hogy felfrissítse közös hitvallásunk megtartó erejét.

Megannyi programon keresztül élhettük meg, mit is jelent, hogy közös lélek vagyunk, sőt, a krisztustest tagjai. Ebben segítségünkre volt az imaséta. A különféle állomások vezette kérdésekben egyéni csendességünkben vagy akár párban elmélkedhettünk azon a kérdésen, hogy vajon milyen szívünk kertje, amelybe Isten a jó magot, a hit magvát szeretné elültetni. Egy általunk választott maggal a kezünkben vagy zsebünkben szó szerint a realitás talajfajtáival szembesültünk. Alkalmas-e a szívünk az evangélium befogadására? Hogyan művelhetjük és tehetjük azzá? A következő állomás válaszként szolgált. A szív tisztasága nélkül nem élhető Isten igéje. Néha stabil az elszántságunk, néha viszont olyan, mint egy kötéltánc. A láb meginog és hirtelen minden a mélységbe vész. Ezért jó, ha van egy segítő kéz, mely átvezet a túloldalra. Nem csak révész a két part között, hanem egy életen át útitárs. Aki végig járta ezt az utat, közelebb került ahhoz a fogalomhoz, amit megszentelődésnek nevezünk.

A Malom-tó kis szigetén házaspárok járhatták végig kérdéseik, kétségeik, félelmeik útját. A szövetség

megújításának lehetőségét kínálták az egyes stációk. Lehetőséget, teret és időt kaptak ahhoz, hogy őszintén megosszák egymással vágyaikat, érzéseiket és a jövőt illető aggodalmaikat. De aki úgy érezte, egyfajta számadást is készíthetett az elmúlt évek történéseiről. Az út végén egy lelkész várta a házasokat. Egy személyre szóló áldással zárhatták ezt a rövidke utazást, de mindenképp azzal az üzenettel, hogy Isten róluk sem feledkezett meg.

Ahogy számon tartja a fiatalokat is. Erről Farkas Balázs tatai lelkipásztor előadásában hallhattunk. Az ifjúság éve kapcsán a már régebb óta fiataloknak tette fel a kérdést: Mit tudunk kezdeni a fiataljainkkal a gyülekezetben? Milyen távlatokat tudunk felmutatni nekik? Hogyan hatunk a másik generációra, egymásra? Örömmel tudjuk-e még fogadni az evangéliumot? Az előadó azon túl, hogy

beszélt az ifjúsági munka adta lehetőségekről és eszközökről, hangsúlyozta az idősebb generáció felelősségét a fiatalok felé végzett szolgálatban. A kamaszok életét meghatározó függőségek,

önértékelési zavarok és mentális zavarok nem elhanyagolható valósága a mindennapoknak. Isten szabadító szeretetét felmutatva, példaként előttük járva övék is lehet annak a bizonyossága, hogy van növekedés a hitben, a kegyelemben és elhívásban. A példa értékű élet fontosságát kiemelve gyakorlati segítséget is kaptak a hallgatók. Egyházunk Rálátás sorozata fiataljainkról szól felnőtteknek.

Az online videókban szakemberek segítenek abban egész gyakorlati módon, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot fiataljainkkal és valódi segítséget nyújtsunk ott, ahol arra szükség van.

Hogy mekkora szükség van a kapcsolódásra és a minőségi időtöltésre, jól mutatta, hogy nem volt olyan program, asztal, sátor, ahol ne lett volna valaki. Ha egy meghallgató fülre volt szükség, nem kellett messzire menni. A meghallgatlak sátor négyszemközti lehetőséget adott egy rövid lelkigondozásra. A fa alatt lévő sörpad sem árválkodott sokáig. Ott az egymást nem ismerő fiatalok találtak egy kártyapaklit kérdésekkel, melyek iránymutatóként szolgáltak a beszélgetésben. A legkisebbek és legmozgékonyabbak bibliai szerencsekeréken, élő csocsóban, ugrálóvárban, arcfestésben és különféle játékokban kapcsolódhattak kortársaikhoz. Örömmel és ámulattal figyelhették a bűvész kézmozdulatait, vagy esetleg szüleikkel beülhettek a padlóképes foglalkozásra.

Sokak érdeklődését felkeltette a Kőris Banda népzenei koncertje és az utána következő táncház.

A napot közös dicsőítéssel zártuk a pápai gyülekezet zenekarának vezetésével. Már jócskán az ebéden túl, jó pár süteményt és ropogtatni valót elmajszolva újra megtapasztaltuk a közös éneklés lelket melengető szépségét. A sok ismerős arc, csillogó tekintet és ritmusra ringatózó láb képe mellett igazán három kép hagyott bennem mély nyomot. Az első, ahogy Márkus Mihály esperes úr ült a szintetizátor mögött. A szív és lélek hiteles hangját hallgattuk általa, ahol megszűnt a hierarchiabeli különbség és maradt előttünk a hiteles ember, kinek meggyőződése, hogy Isten nélkül minden hiábavaló. A második egy a gyermekét körbe pörgető apa képe. Míg szólt az esti ének, a fiát szorosan fogta énekelt neki és közben körbe-körbe pörögtek. A gyermek kacagott, nem félt. Lehetünk így mi is a mi Istenünk karjaiban. Bizalommal és örömmel még akkor is, ha néha szédítő a magasság vagy mélység. Van Megtartónk. A harmadik egy édesanya képe. Elfáradva a nap terhétől, az apró gyermekekkel a földön ülve hallgatták a pápai gyülekezet zenekarát. Szerető tekintettel énekelt a gyermekeinek. Az Úr velünk volt a napsütötte szellős alkonyatkor is, hogy ismét feltegye a kérdést:

„Ember, hol vagy?”

Ott voltunk. Nem bújtunk el félelmünkben. Övé legyen érte a dicsőség, hogy ott lehettünk.

Szerzők: Pálfi Zsuzsanna és Erlitz Anita

Sok-sok fotó készült ezen a napon. Füstös Gábor fotói megtekinthetők itt. Hegedűs Emília fotói pedig itt.