Felsőörs, 2019.okt. 20.
Lekció: Gal:2:16
Textus: Jakab 2:14-26
Kedves testvérek!
Tapasztalhattuk már az előző vasárnapokon is, hogy Jakab levele nagyon praktikus oldalról közelíti meg a Krisztus követés, a kereszténység lényegét. Nem elvi síkon, szép elméletekkel beszél arról, hogy hogyan éljünk a hétköznapokban Krisztushoz tartozóan, hanem nagyon is gyakorlatiasan. Levele dinamikus , ébresztő, felrázó, pontosan attól akar megóvni, hogy a hitünk elvi síkon maradjon , és arra akar ösztönözni, hogy menjen át a gyakorlatba, legyen következménye, hozadéka.
Ma két helyről hallottuk az igét, s bizonyára szembesültünk az ellentmondással: Jakab azt hangsúlyozza, hogy fontosak, sőt elengedhetetlenek a hit cselekedetei, a hit halott önmagában, sőt kimondja, hogy „cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hit által." A másik idézet Pál leveléből, a Galatákhoz írt levélből való, ahol azt olvastuk: „ ...tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei által igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által." (Gal. 2 .16)
Hit és cselekedetek egymáshoz való viszonyában érzünk itt ellentmondást, egymásnak feszülést, mintha a két igerész ellentmondana egymásnak. Akkor most melyik igaz? Hitből igazulunk meg, vagy cselekedetekből? Vagy esetleg hitből és cselekedetekből? Egészen közel hozva a kérdést: mi kell nekem az üdvösségemhez - sok-sok jótett ,amit Isten elismer, beszámít nekem, mintha mennyei piros pontokat gyűjtenék, vagy elég az üdvösséghez a hit, az Istenbe vetett 100%-os bizalom? Melyik igaz? A cselekedeteim, a teljesítményem alapján vagyok igaz Isten előtt, vagy pedig a hitem alapján? Hit vagy cselekedetek tesznek igazzá Isten előtt? Kell nekem jót cselekednem ahhoz, hogy üdvösségem legyen, vagy elég csupán hinnem?
Nem csak személyes dilemmánk lehet ez, hanem az egyháztörténetben is felvetődött ez a kérdés, mégpedig Luther Márton lelkében, és tulajdonképpen ez a vívódás indította el a reformációt. Luther szerzetesként sokat gyötrődött, ostorozta magát, bizony fizikailag is, mert úgy találta, hogy ahhoz, hogy az Isten igaznak fogadja el, nem tud elég jól „teljesíteni", képtelen a törvényt megtartani, nem tudja azokat a bizonyos mennyei piros pontokat begyűjtetni, egyszerűen emberi természeténél fogva erre képtelen! S akkor jött a reformációt lángra lobbantó nagy felismerés, hogy nem a cselekedetek, hanem a hit tesz igazzá Isten előtt! Luther hatalmas felszabadulást érzett, amikor ezt felismerte, hiszen minden addigi izzadtságszagú önsanyargatása, a törvény görcsös megtartása egyszerűen elillant az életéből és az a boldog felismerés lépett a helyébe, hogy csak le kell borulni Jézus előtt, csak bele kell kapaszkodni, és az Isten kegyelméből igaznak fogad el. Isten igaz, megváltott gyermeke lehetek - Jézus Krisztus érdeméért! Isten egyszerűen nekem adja a hitem miatt Jézus igazságát!
Azt, hogy Isten igaznak fogad el Jézusért, nagyon jól megvilágítja egy szellemes jelenet, aminek az a címe: Jóságmérő. A mennyországban játszódik a történet. A mennyország kapujánál felsorakoznak az emberek, és várják a bebocsáttatást. Mielőtt belépnének, rá kell állniuk a Jóság mérőre, ami két dolgot jelez: megfelelt, vagy nem felelt meg. A Jóságmérő mellett Péter segédkezik. Az emberek sorban jönnek, kezükben szorongatják életük aktáját. A kapuban ott áll Péter, aki előtt egyesével mindenki mond valamit. Igyekszik mindenki jó tettekkel előhozakodni. Az egyik azt mondja, hogy ő bizony sokat jótékonykodott életében. A másik azt mondja, hogy a nagymamájával annak idején többször ment templomba. A harmadik azt mondja, hogy mindig tett valamit a perselybe. A negyedik azt mondja, hogy meccsek előtt mindig imádkozik, az ötödik azt mondja, hogy nagy múltú keresztény családból származik...és így tovább. Péter azonban sok minden mást is lát az élettörténetekben szomorú és sötét dolgokat, önzőséget, irigységet, pusztító szenvedélyeket, szeretetlenséget, s amikor az emberek felállnak a Jóságmérőre, akkor a kijelző a „Nem felelt meg"-nél áll meg. Nagy a felháborodás, hiszen a mennyország kapuja zárva marad. Bizony más irányba kell elballagni...Aztán jön egy ember, lehajtott fejjel. Csak annyit mond, hogy Ő tudja, hogy nem elég jó, nem tudja érdemeit felsorolni. Péter akkor megtorpan, szól Jézusnak, aki jön, átveszi az embertől élete aktáját, és Ő maga áll a mérlegre az ember helyett! Persze, így Jézus miatt emberünk „megfelel" , s boldogan léphet be a mennyország kapuján.
Hit által megigazulni ezt jelenti - Isten Jézusért engem igaznak fogad el!Jézus áll oda Isten elé énértem, s tudjuk, hogy nem a mérlegre áll, hanem a keresztre feszül. Ha hiszed, hogy nem vagy elég jó minden igyekezeted ellenére, de Isten Jézusért igaznak fogad el, akkor Isten megigazult gyermeke vagy! Hogy is folytatódik a hitvallás, amit az imént a keresztelő során idéztem? „Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget." Jézus az ő életét teszi oda értem Isten elé, így tesz engem igazzá!
Amikor Pál apostol írja a levelét a Galatákhoz, vagy éppen említhetnénk a Római levelet is, akkor olyan zsidó embereknek ír, akik a törvény megtartása által igyekeztek Isten előtt igazzá válni. Pál apostol egyértelműen tanítja őket, hogy nem a cselekedetekből igazul meg az ember, hanem egyedül hit által! Nem a törvényt kell görcsösen betartani, megtartani Isten előtt, és az alapján várni, hogy Isten igaznak fogad el, hanem hitre van szükség, Jézus kegyelmébe való kapaszkodásra van szükség!
Amikor Jakab írja levelét, az egy egészen más élethelyzet. Ő keresztényeknek ír, akik már Krisztushoz tartozónak vallják magukat. Jakab azt veti a szemükre, hogy elakadtak a hitükben, nem látni rajtuk a hitük következményeit, nincs egyáltalán gyümölcse a hitüknek. Erre mond hétköznapi példát: ha a hit megmarad elvi szinten, akkor megtörténhet az a gyülekezetben, hogy valakinek nincsen ruhája, meg nincsen kenyere, de csupán annyit mondanak neki a többiek, hogy „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, lakjatok jól!", de ők maguk nem adnak nekik sem ruhát,sem ételt. Erre mondja Jakab, hogy a hit cselekedetek nélkül halott! Az ilyen hit semmit sem ér!
Tulajdonképpen a hit különböző lépcsőfokairól van itt szó. Hadd használjak két teológiai kifejezést : a hit útján az első lépcsőfok a megigazulás, a második lépcsőfok a megszentelődés. Az első annak felismerése, hogy Jézus miatt vagyok igaz, de ennek van következménye: a Benne való hitem el kell,hogy vezessen a tettekhez, fogalmazzunk így, a gyümölcsökhöz! Igen, minden azzal indul, hogy hitre ébredsz, rájössz, hogy nincs semmi,amit érdemként fel tudnál mutatni Isten előtt. Egyedül Jézus igazsága miatt állhatsz meg Isten színe előtt. Aztán, amikor hitből élsz, akkor pedig olyan tetteid születnek, amelyek Jézusra mutatnak, amelyek a benned élő szeretetről tanúskodnak. A Heidelbergi Káté, hitvallásos alapiratunk 64. kérdés -feleletében kimondja: „Mert lehetetlen, hogy azok, akik igaz hit által Krisztusba oltattak, a háládatosság gyümölcseit ne teremjék!" Tehát megvan a tettek szerepe is az Isten előtt - a hála gyümölcsei! Nem a tettek tesznek igazzá, de a tettek a következményei a benned élő hitnek, a bizonyságai annak, hogy te hitből élsz!
Jakab nagyon szépen fogalmaz, amikor Ábrahám példájára utal, aki hitéből még a legféltettebb kincsét, Izsákot is odaadta volna áldozatként az Istennek - „-...hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite!" Hit és cselekedetek együttműködnek, így lesz teljessé a hitünk. Ha nincsenek a hitünknek tettei, akkor a hitünk torzó marad, valami , ami értelmetlen, hiábavaló! Halott, amiben nincs élet!
A hitetek és a tetteitek együttműködésére bíztatlak Benneteket! Hálából azért mert Jézus miatt Isten igaz, megváltott gyermekeiként tekint ránk, teremjétek a háládatosság gyümölcseit! Mutassátok meg tetteitekkel a hiteteket és így legyen élő, gyümölcsöző, örömet adó, Isten szeretetéről tanúságot tévő életetek!Ámen