Felsőörs, 2019.05.12.
Lekció: Máté 18:21-35
Textus: Máté 6:12
Hadd kezdjem egy nagy író, Hemingway novellájának egy részletével. Egy spanyol apa hosszú időn keresztül nem tudta rendezni megromlott kapcsolatát a fiával, Paco-val, s azt találta ki, hogy hirdetést ad fel egy madridi újságban a következő szavakkal: „Paco, kedden délben várlak a Montana Szállóban, minden meg van bocsátva, apád." Megjelent a hirdetés, s kedden délben bizony egy egész rendőrosztagot kellett kivezényelni, hogy az ott összegyűlt 500 Paco között rendet tegyenek...
Ez a kis történet akár igaz is lehetne, hiszen azt tükrözi, hogy mennyi, de mennyi a rendezetlen kapcsolat, és azt, hogy mennyire ki vagyunk éhezve a bűnbocsánatra! Tologatjuk a bűnbocsánatot, akár úgy, hogy mi nem vagyunk képesek kezdeményezni, akár úgy, hogy vágyunk rá, várunk rá, de nem történik meg, a másik képtelen rá, hogy közeledjen felénk. Hosszú évek is elmúlhatnak úgy, hogy nem tudunk dűlőre jutni a megbocsátás kérdésében, hordozzuk magunkban a valós vagy vélt sérelmeinket, haragunkat, dühünket, s közben egyre súlyosabb lesz a meg nem bocsátás terhe. Azt várjuk, hogy a másik kezdeményezzen, a másik lépjen, ő mondja ki az első szót, aztán talán mi is kimondjuk: megbocsátok vagy bocsáss meg! Valahogy úgy vagyunk a bűnbocsánat kérdésével, mint - elnézést a profán hasonlatért - egy bőrünkön feszülő fájdalmas, de kezeletlen sebbel, ami szúr, bök, de semmit sem teszünk érte, hogy gyógyuljon, hagyjuk elfertőződni, elgennyesedni, s a végén már nagyon nagy bajok lesznek a lelkünk mélyén. Igen, a gyógyulásnak legtöbbször mi vagyunk az akadályai. Ismerjük a kijelentéseket: „Soha nem bocsátok meg neki!", vagy „Soha nem bocsátok meg magamnak!", vagy „Soha nem bocsátom meg az Istennek!". Kemények tudunk lenni másokkal szemben, önmagunkkal szemben és az Istennel szemben is. Elutasítóak. Persze vannak félutas megoldások is, amikor ilyeneket mondunk: „Megbocsátok, de nem felejtek!" , „Megbocsátok, de mindig emlékezni fogok arra, amit tettél, mondtál!" Megbocsátás ez? Valójában nem. Mindaddig amíg a sérelem egy icike-picike töredéke bennünk van, nem tudunk felszabadulni, nem tudjuk a terhet teljesen letenni.
Miért megy nehezen a megbocsátás? Miért nehéz kimondani: megbocsátok, illetve bocsáss meg? Mert el vagyunk telve önmagunkkal! Jónak, tökéletesnek tartjuk magunkat, akik az igazság birtokában vagyunk. Nem látjuk hibáinkat, tévedéseinket, gyarlóságainkat. Nem látjuk, hogy okot adunk arra, hogy valaki miattunk megsértődjön, megbántódjon. Magas lovon ülünk, a büszkeség lován, ahonnan leszállni és kimondani, hogy „megbocsátok, nem haragszom!", vagy éppen: „kérlek, ne haragudj rám, igazad van!" - rettentően nehéz. Eltelünk a saját kivagyiságunkban, elvakít a saját önteltségünk, s nem látjuk, hogy kik vagyunk igazán.
Amikor Jézus a Mi Atyánk második kérésében azt adja a szánkba, hogy:"bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.", akkor ezt pontosan azért teszi, hogy ráébresszen: neked ez egyedül nem megy! A magas lóról leszállni, a bűnbocsánatig eljutni nem tudsz, csak akkor ha beleveszed imádságaidba,ha ezt elkéred Istentől, ha tudod, vallod, hiszed, hogy ebben a kérdésben különösen is rászorulsz az Isten kegyelmére!
Jézus arra tanít, hogy juss el annak kimondásáig: bocsáss meg Istenem! Mondd ki: bocsásd meg a vétkeimet! Hatalmas alázat és helyes ön- és Isten-ismeret kell ehhez! Sokszor nem látjuk jól magunkat, és Istent sem ismerjük igazán, és hiányzik az alázat, ami oda vinne,hogy átgondoljuk, milyenek is vagyunk valójában és kicsoda is az Isten. Ha tisztán látnánk Istent, akkor egy az a felismerés töltene el minket, hogy ez a kérés, bocsáss meg Uram, már csupán válasz az Isten kegyelmére! A megbocsátást Isten már elkészítette. jézus keresztjére nézel és tudod, hogy Isten Jézusért megbocsátott! Kész van számodra is a bűnbocsánat. Azonban, ami el van készítve, akkor lesz a tiéd, ha elveszed! Hétköznapi párhuzamot használva: az édesanya süteményt készít, s amikor elkészül,odateszi a konyhapultra a tepsi sütit. Jönnek a gyerekek, és kérnek belőle. „Kérek szépen egy szelet sütit!" Az lesz a tied, amit elkérsz. Készen van, de Isten rád vár, hogy kérd az Ő bocsánatát. Olyan a megbocsátás - egy másik hasonlattal élve -, mint egy ajándék csomag, amely készen áll, csak ki kell bontani és ki kell belőle venni azt, ami pont a tiéd! Ehhez szükséges, hogy felismerd, neked is szükséged van a megbocsátásra, mert te is bűnös vagy.
Bűnös vagyok. Hú, de nehéz ezt elismerni! Hú, de nehéz ezt az igét közel engedni magunkhoz: „Jézus Krisztus azért jött el ebbe a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok." 1 Tim.1.15. Én vagyok? Biztos? Hiszen, jó vagyok! Mindenkit szeretek. Nincsenek kilengéseim, átlagos ember vagyok, tisztességesen élek. Nem úgy, mint mások. Mennyi gonoszság, mennyi rosszaság, mennyi durvaság és irigység van másokban. Mi az, hogy a bűnösök közül az első én vagyok? Nem túlzás ez? Kicsi bűneim lehet, hogy vannak, de azok nem is bűnök, ahhoz képest, hogy mások mit tesznek...
Jézus a felolvasott példázatban a bűnről egészen új megközelítésben beszél. Ha megértjük, szerintem nem lesz közöttünk egy sem, aki ne szállna le a magas lóról. Egy királyról beszél, aki számadást tart, s elé kerül egy szolgája, aki 10 000 talentummal tartozik neki. 10 000 talentum hihetetlenül nagy összeg volt abban az időben, több milliárd forinttal lehetne kifejezni az értékét. Olyan adósság ez, amely tisztességes módon megtéríthetetlen. Éppen ezért, szinte nevetséges, amikor a szolga könyörög a királyhoz: „Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked." Megtéríthetetlen adósságról van szó. S maradjunk egy kicsit itt - mert a bűnnel való párhuzamot itt találjuk: a bűn nem más, mint tartozás, adósság, mulasztás. Az a szó, amit a Mi Atyánkban találunk a bűnre, fordítható így is: adósság. Más fordításokban gyakran találjuk így ezt a kérést: „Engedd el az adósságunkat, miképpen mi is elengedjük mások tartozásait." Miért fakad egy tőről a bűn és a tartozás? Adósa annak vagyok, aki tett értem valamit, én pedig tartozom neki azzal, hogy megadjam neki azt, ami neki jár. Adósa lehetek valakinek pénzzel, de tisztelettel, kedvességgel, szívességgel, figyelemmel is. Istennek mindazért, amit értünk tett és tesz tartozunk tisztelettel, szeretettel, hűséggel,imádattal, engedelmességgel, bizalommal, tiszta élettel, igaz szívvel, szeretettel.... Így lettünk teremtve, hogy akkor vagyunk a helyünkön és akkor van rendben az életünk,ha Istennek megadjuk, ami jár. De nem adjuk meg. Mennyi közömbösség, mennyi elszakadás, mennyi hűtlenség van az életünkben Isten irányában, mennyire halvány a bizalmunk, mennyire hiányos az iránta való szeretetünk, mennyire kevés az időnk, az erőnk, a kedvünk, hogy Őrá figyeljünk....Nem is gondoljuk, de ebből fakadóan mennyi a rendezetlenség, a káosz az életünkben. Mert nem adjuk meg azt Istennek, ami neki jár. Ez a mi bűnünk. Adósai vagyunk Istennek. Olyan nagy a tartozásunk, amit egész életünkben, a legjobb igyekezettel sem tudnánk törleszteni. A király tudja ezt. Megszánja a szolgáját és elengedi a tartozását. Az Isten szívébe látunk itt bele, hogy hogyan működik! Látja a tehetetlenséget, és megszán, könyörületre, irgalomra indul, elengedi a tartozást. Isten így rendezi a törlesztést. Ez az evangélium: Isten nem behajtja rajtunk a neki járó tartozásunkat, hanem szeretetétől indítva elengedi. Ki van fizetve a tartozás. A mérhetetlen tartozást, Jézus mérhetetlen szeretete egyenlítette ki, amit mi nem tudtunk megadni Istennek, megadta Jézus! Ahogy Pál fogalmaz: „Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára." Kol 2,14. Az átlyukasztott adóslevél képe azt jelenti, érvénytelen az adóslevelünk. Szabad emberek lehetünk.
Mit kezdünk a szabadságunkkal? Jól élünk-e az Isten kegyelmével? Egyáltalán élünk-e belőle? A jézusi példázat tükröt tart elénk. A szolga, akinek a 10 000 talentumnyi adósságát elengedi a király továbbmenve találkozik társával, aki 100 dénárral, mondhatjuk, hogy pár ezer forinttal tartozik neki. Mi történik? „Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol!" Milyen gonosz! - mondhatnánk. Hát elfejtette, hogy rajta megkönyörült a király? Igen, elfelejtette. Könnyen túllapozott a dolgon. Vagy talán természetesnek vette. Vagy nem engedte magához közel ezt a nagy kegyelmet, amiben része volt. Ez történik velünk is, ha nem vesszük komolyan az Isten számunkra is kész bocsánatát. Ha nem foglalkozunk azzal, hogy Isten nekünk is elengedte az adósságunkat. Ha nem mozdul bennünk semmi sem ennek a hírnek a hallatán, hogy bűneinket, Isten megbocsátotta, a tartozásunkat elengedte, akkor mi sem leszünk képesek a megbocsátásra. Meg fog rekedni az életünk azon a szinten, hogy nem is vagyunk mi olyan rosszak, s valójában mások tartoznak nekünk. És ugrani fogunk minden „pitiáner" nekünk járó tartozás miatt, és ha nem is fizikailag, de lelki eszközökkel fojtogatni fogjuk a másikat.
Megbocsátani az tud, aki az Isten megbocsátásából él. S ezzel pedig úgy élünk, ha mindennapunk részévé válik az imádság: bocsáss meg. Ha minden nap el akarunk venni valamit abból a kegyelem csomagból, amelyet az Isten számunkra elkészített. Nem véletlen,hogy a mindennapi kenyér kérése mellett áll a bűnbocsánat kérdése, csak egy ÉS választja el őket. A mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. A kenyér mindennapi szükséglet, de a bűnbocsánat is! Egyik a testnek szól, a másik a léleknek! Mindennap oda kell borulnunk Isten elé, és kérni az elkészített bűnbocsánat csomagból egy adagot, hogy az áradjon ki bennünk, hasson bennünk, és mutatkozzon meg emberi kapcsolatainkban. Ha tudom, hogy rászorulok az Isten bocsánatára, akkor tudom, hogy van , aki az én bocsánatomra, vagy bocsánatkérésemre szorul rá. Ha én Isten irgalmából élek, akkor én is irgalmat fogok gyakorolni. Ahogy az embertársaimhoz viszonyulok, abból leolvasható, hogyan viszonyulok Istenhez! Emberi kapcsolataim tükrözik az Istennel való kapcsolatomat. Megbocsátásom készsége azt mutatja, mennyire élek Isten megbocsátásából!
Kérdést vigyünk el most magunkkal: megérint-e, hogy Isten Jézusért maradéktalanul megbocsát? Tudok-e hálából én is a megbocsátás útján járni?
Ámen (Kántorné Pólus Ibolya)