Elhangzott: Felsőörs, 2018.december 9.
Lekció: Jeremiás siralmai 3:18-26
Textus: Máté evangéliuma 1:18-23
Kedves testvérek, kedves gyülekezet!
Pár évvel ezelőtt Finnország fővárosában, Helsinkiben, a város kellős közepére, a legnyüzsgőbb és legforgalmasabb pontra építettek egy ún. csend kápolnát. Meg is kerestem a képet róla. Formájával, gyönyörű fa anyagával mindenképpen figyelemfelkeltő - betérésre csalogat. Ott, ahol a legzajosabb a város, csendet kínál mindig nyitott ajtajával. Ablakai egyáltalán nincsenek, így aki bent van, teljesen ki tudja zárni a külvilágot. Bármikor be lehet térni, az egyszerű, mégis lenyűgöző belső térben csendben lehet lenni. Azt gondolom, hogy csodálatos ez a kezdeményezés - nem egy újabb plázát zsúfoltak be a város közepébe, hanem a csend helyszínét, a csendét, amelyet vissza kell csempészni az emberek szívébe-lelkébe, mert elveszett, kiszorult, a sok zaj elnyomta.
Ahol nincs csend, ott remény sincs. A csend a remény előszobája. A csend figyelmet jelent, nyitottságot, várakozást, feszült éberséget - valami változhat, frissülhet, alakulhat, kitisztulhat...
Egyszer megkérdeztek egy parasztembert arról, hogy mit jelent neki a csend. Az ember odament a kúthoz és felhúzott egy vödör vizet, majd arra kérte a körülötte állókat, hogy nézzenek a kút mélyére. Mindenki kíváncsian belenézett, de csak a zavaros vízfelszínt látta. Nem értették, hogy mi akar ez lenni. Pár perc múlva az ember ismét odament a kúthoz, odahívta az ott álldogálókat és arra kérte őket, hogy ismét nézzenek bele a kútba. A közben megnyugodott vízfelszín tükörként mutatta meg kinek-kinek saját arcát. „Hát ezt jelenti nekem a csend!" - mondta a parasztember. A csend egyik értelmezése ez: amikor hagyjuk életünk hullámait megnyugodni és tisztán láthatjuk önmagunkat.
A mai ige a mi szívünkbe a csendet, mint az Istent váró csendet szeretné becsempészni. Olyan csendet, amelyben életünk hullámait Isten jelenléte simítja ki. Az Advent csak így lehet igaz. Biztosan nem csak nekem, hanem másnak is elege van az adventi stresszből, rohanásból, az előkészületekből, a program túlkínálatból, a szombati tanításból és munkanapból, a reklámok által gerjesztett ajándékozási kényszerből, az állandóan búgó, már-már giccses karácsonyi dallamokból...Jó lenne máshogy készülni! Nem kikészülni, hanem végre felkészülni! Advent nem terhet akar ránk helyezni, hanem éppen ellenkezőleg - a terhet akarja levenni! „Jó csendben várni az Úr szabadítására!" Szabadításra várunk! Arra, hogy az Úr egészen közel jöjjön hozzánk, személyes életünk tereire belépjen, és ott szabadságot adjon: feloldja félelmeink, szomorúságunk, gyászunk,aggodalmaink, kétségbeeséseink görcseit, és a helyébe békességet,méltóságot, hitet, reményt adjon!
Amikor Jeremiás próféta így vall : jó csendben várni az Úr szabadítására! - akkor ő ezt nagyon hitelesen mondja ki , hiszen nyomorúságtól, hontalanságtól, ürömtől és méregtől akar szabadulni! A terheket akarja letenni! Annyira mélyen van, hogy ő, az Isten embere kimondja: „Már azt gondoltam, nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban.... elcsügged a lelkem..." Viszont panasza mellé aztán odateszi azokat a mondatokat, amelyek a Szentírás legbiztatóbb sorai közé tartoznak: „Ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul, nagy a te hűséged! ...Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az Úr szabadítására." Ha újra meggondolom... Advent az újra meggondolás ideje, a remény feléledésének ideje, igen, van kiút, van szabadító, van megoldás, hiszen Isten szeret. Jó rá várni - csendben.
Csendben várt József is. Jegyese, Mária áldott állapotban volt, pedig József nem is érintette őt. A menyasszony gyermeket vár az esküvő előtt - ez akkor botrány volt. Ráadásul a vőlegénynek nincs köze a dologhoz. József bizony meghurcolhatta volna Máriát, megszégyeníthette volna. Lelkében szégyen és megalázottság, sértettség és értetlenség lehetett, amikor megtudta, hogyan is állnak a dolgok Mária körül.
Mégis József csendben van. Nem harsogja tele a világot fájdalmával,nem hibáztatja Máriát, nem teregeti ki a szennyest, hanem titokban akarja elbocsátani Máriát. Mert, azt jegyzi meg a Szentírás, hogy József igaz ember volt. Az igaz emberek a Szentírásban mind Isten közeli emberek, Istennel kapcsolatban élő emberek. József megtorpan,csendben gondolkodik, és ebben a csendben megtalálja az Isten. Angyal ad neki útmutatást. Isteni üzenet segíti őt tovább megtorpanásában.
Megtorpanásaink, elakadásaink nem biztos, hogy ide vezetnek! Inkább hibáztatunk másokat, magunkat, Istent életünk lejtmenetei miatt. Arra is képesek vagyunk, hogy kikürtöljük a világnak a minket ért sérelmeinket. Korántsem a csend a menedékünk. A mai világ harsány, mindent hírré kell tenni, a megszégyenítés pedig alaphanggá vált.
Legyen adventi kérdésünk, hogy hiszünk-e még az Isten előtti csend erejében? Hisszük-e, hogy jó csendben várni az Úr szabadítására? Hisszük-e, hogy elérkezhetünk a kétségbeeséstől a reményig? Akarunk-e, tudunk-e várni az Úrra, tudunk-e csendben lenni, a remény jeleit meglátni és azokba belekapaszkodni?
József számára a remény egyértelmű jele, a kapaszkodó, a születendő gyermekről kapott angyali üzenet volt, s ezen belül is a születendő gyermek neve: Immánuel - ami azt jelenti - velünk az Isten! Ez a név bennünk is élesztheti a reményt,ez a név számunkra is lehet kapaszkodó, ez a név minket is eljuttathat a kétségbeeséstől a derűig, a mélyből a magaslatokig, a megkötözöttségből a szabadságig, a megfáradástól a megújulásig. Ez a név, Immánuel, csodálatos üzenetet hordoz magában Jézusról. Velünk az Isten Jézus Krisztusban! Olyan jó lenne, ha meghallanánk az evangéliumot! Ahogy József meghallotta és azt olvastuk róla, hogy úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki. Elérte az isteni üzenet és aszerint cselekedett!
Velünk az Isten. Nem ellenünk, pedig olykor keserűen kérdezzük bizonyos élethelyzetek kapcsán: Hol van az Isten ilyenkor? Hol van egy balesetben, egy családi konfliktusban,egy háborúban, egy betegségben, egy csalódásban, egy nehéz munkahelyi helyzetben,egy veszteségben, egy megromlott párkapcsolatban, egy ránk nehezedő teherben...Hol van az Isten? Ha velünk van, miért ér bennünket mindez?
Valljuk meg, hogy érzékenyebbek vagyunk Isten vélt hiányára, mint velünk létére! Hiszen hányan valljuk meg a jó napokban, hogy velünk van az Isten, azért sikerülnek a dolgaink, azért van egészségünk, azért van pénzünk, azért van szép családunk és így tovább. Kevesebbszer halljuk azt, hogy velünk az Isten, mint azt, nincs velünk, elhagyott. A hiányaink gyakran vezetnek oda, hogy Isten hiányára gondoljunk, amikor pedig nincs hiányérzetünk, hanem minden kerek és egész, talán eszünkbe sem jut, hogy kimondjuk: velünk az Isten! Ilyenek vagyunk.
Jézus Krisztusban Isten mindig velünk van. Nincs olyan mélység, nincs olyan fájdalom, nincs olyan tragédia, nincs olyan teherhordozás, amelyben ne lenne velünk az Isten! „Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban!" Lehet, hogy ott és akkor egy bajban, egy fájdalomban nem értjük, hogyan van velünk az Isten, lehet, hogy akkor mi is eljutunk az Istennel való perlekedésig, „Uram, miért?", azonban utólag mégis felfedezzük az Isten velünk létének jeleit.
Valaki azt írta: „Isten velünk van, de ez nem jelent szájba repülő sült galambokat, tehermentességet, állandó mókát és kacagást... De egyszer csak kiderül, hogy mindennek volt értelme és oka. A végére kialakul minden. Isten nagyszerű rendező. Egyes jelenetek befejeződhetnek értelmetlenül, de az epizódok végén valami mindig jobbra fordul. És akkor a legutolsó részről még szó sem esett. Isten nem kiüresíteni, kifosztani akar, hanem beteljesíteni....Az Úr veled van minden napon a világ végezetéig. Így van ez akkor is, ha éppen nem látod, nem érted, nem érzed. Így van, mert megígérte."
Régen őrzök egy bölcs gondolatot az íróasztalom felett, ahol ez áll: „Az Úr nem azt ígérte, hogy megvéd minket a fájdalomtól és a veszteségtől, hanem azt, hogy átsegít rajtuk!"
Velünk az Isten Jézus Krisztusban, Aki Szabadító! Véssük a lelkünkbe , a szívünkbe ezt a mondatot, ismételgessük, hasson át minket, így lesz áldott Adventünk, boldog várakozásunk: nemcsak így Karácsony előtt az ünnepre várva, hanem várva a nagy találkozást a Szabadítóval, Aki jön, Aki felénk tart! Minden nappal közelebb az idő, amikor mindannyiónknak elé kell állnunk. Ezt a napot nem kerülhetjük el. Ragadjuk meg a csendet, az Istennel töltött időket, hogy csituljanak életünk hullámai, hogy tisztán láthassuk magunkat és emelt fővel tudjunk majd Jézus Krisztus elé állni. Így legyen! Ámen