Kaposvári Református Egyházközség Honlapja

2020. március 26.

2020-03-26 09:07:34 /

Ige: Zsoltárok könyve 138. fejezet

 

„Ha szorult helyzetben vagyok is, megtartod életemet.” (Zsolt 138,7)

 

Tegnap reggel amikor felkeltem, és a közösségi médián „bóklásztam”, szembe találtam magam egy számomra igen kedves és igen sokat jelentő zeneszámmal. A címe az, hogy Óceán (Oceans). Ez a dicsőítő ének rögtön így kezdődik: „Meghívtál, hogy vízre lépjek, hol Nélküled elsüllyedek.” Elgondolkodtatott és rögtön belehelyeztem az aktuális élethelyzetbe. Itt vagyunk egy járvány, egy krízis közepén. Tele van félelemmel és aggodalommal a szívünk, úgy, ahogyan Péternek is tele volt, mikor Jézus azt kéri tőle, járjon a vízen. Tudta jól, hogy ez csak akkor lehetséges, ha Jézusba vetett hittel teszi ezt meg. Nélküle elsüllyed. Nélküle mi is elsüllyedünk félelmeink terhe alatt, amit ez a világ most ránk pakol. Szükségünk van Rá. Szükségünk van arra, hogy olvassuk a Szentírást, imádkozzunk egymásért, mert nagy a teher, és egyedül nem vagyunk képesek ezt elhordozni.

Majd így folytatódik az ének: „A mélységnél nagyobb kegyelmed, mely elvezet és tart engem. Ha elbuknék, és nagyon félnék, Te nem hagysz el, nem inogsz meg.” Milyen hatalmas bíztatást kapunk. Nem hagy el, nem inog meg. Nem csak az énekből, hanem igénkből is bíztatást kapunk arra, hogy Isten nem hagy el bennünket. Kegyelmét és szeretetét kiárasztja ránk, és bármekkora veszély is leselkedjen ránk, ha hozzá fordulunk imádságban, ő megsegít és megtart bennünket. Mert számára nincsen fontosabb a mi életünknél. Hiszen tudjuk jól, úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta értünk. Nekünk mit kell tennünk?

„Nagy Neved hívom én, és felnézek a vizek fölé. Ott látlak én, a lelkem Benned megpihen. Enyém vagy és én Tied.”- zárul le az ének. Segítségül kell hívnunk Őt, hiszen mindig meghallgat bennünket. „Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél.” Isten Igéje nem félelmet kelt az ember szívében, hanem bátorítja azt, erőt ad. A bátor ember emelt fővel jár. Lecsüggesztett fejjel, bátortalan szívvel nem fogjuk meglátni a Szabadítót. Fel kell emelünk tekintetünket, fel kell emelnünk lelkünket a háborgó vizek fölé, mert máshogy nem fogjuk meglátni az Ő szabadítását, szeretetének megtartó erejét. És ha megtapasztaljuk ezt, teljes mértékben átadjuk magunkat Istennek, nyugalomra fogunk Nála találni. Adja meg számunkra a Mindenható, hogy ebben a félelmekkel teli világban Benne a mi lelkünk megpihenhessen. Így legyen. ÁMEN!

(Szabó Gergely)