Szeptember 1-én, vasárnap, délután 16:00 órakor tartottuk iskolánk évnyitó istentiszteletét és alkalmát iskolánkban. A litéri általános iskola második tanévét kezdte el, mint református intézmény.
S bár sok bizonytalanság lengi körül ezt a tanévet, és sok törvényi változás is az iskolakezdésre lépett életbe, mégis Isten iránti hálával és belé vetett bizalommal kezdtük el a 2013/2014-es iskolaévet. Az ünnepség az iskolánk szép hagyománya szerint kezdődött, amikor a kis elsősöket az óvónénik az őket tanító tanárnénikre bízzák. Ezzel azt akarjuk kifejezni, hogy immár ők is iskolánk nagy családjához fognak tartozni az elkövekező nyolc évben. Kis elsőseinket a nyolcadikosok vezették az ünnepségre, akik kedves műsorukkal örvendeztettek bennünket.

Szabó J. Róbert lelkipásztor a Zsidók 13,8 alapján: "Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz." arról szolgált, hogy bár egy változó és bizonytalan világban élünk, nem ismerjük a jövőt, de egy valamiben bizonyosak lehetünk, hogy Jézus Krisztus maga az örök állandóság. Az embert pedig úgy teremtette Isten, hogy vágyik erre az örök állandóságra. "Erre az örök állandóságra szeretnénk mutatni, szülőknek és gyermekeknek egyaránt, hitelesen és őszintén." - mondta a lelkipásztor.

Az ünnepség folytatásaként Kisantal Tibor igazgató Móra Ferenc gyermekkorából idézett néhány epizódot, majd megnyitotta az új tanévet.

Az ünnepség keretében, tiszteletbeli nevelőtestületi taggá fogadtuk Varjas Katalin nyugdíjas tanítónőt, aki az utolsó élő tanára az egykori református iskolának. A most 91 éves tanárnő 1944-ben, néhány hónapig tanított iskolánk jogelődjében.

Szedlák Attila országgyűlési képviselő, polgármesterünk, községünk nevében is köszöntötte az idős tanítónőt, és egy szép virágcsokorral kedveskedett neki.

A fotókat Simon Tibor készítette. Köszönjük!