Balatonszárszói Református Egyházközség Honlapja

 

50 éves házassági évfordulót ünnepeltünk

2015-03-04 06:27:13 / Konc Gáll László

Március első vasárnapján, a református istentisztelet keretén belül, a gyülekezet közösségében, családjuk körében ünnepelték Balogh Lajos gondnok, feleségével Tombácz Máriával 50. házassági évfordulójukat.


Konc Gáll László lelkipásztor az igehirdetést követően az alábbi igével köszöntötte az ünnepelteket: „Az Úr segített el bennünket egészen idáig!” (1Sámuel 7, 12). A megható alkalmon az igéhez kapcsolódva a lelkipásztor szólt arról, hogy a mai világunkban, amikor a kapcsolatok nagyon könnyen széttörnek, értéktelenné válnak vagy éppen külső tényező miatt elszakadnak, különlegesnek számít az, ha egy házaspár 50 évre vissza tud tekinteni Isten iránti hálaadással. 50 együtt töltött esztendő jelentős mérföldkő egy kapcsolatban, illő dolog tehát megállni és megvizsgálni a megtett utat. Miután ez megtörtént, Isten gazdag ígéreteiből erőt lehet meríteni az elkövetkezendőkre nézve és további útmutatást lehet kérni. „Lehet, sőt kell is kérni!” – hangzott el az igehirdetésben, utalva arra, hogy Isten már mindent elkészített az őt félőknek.

Az igei gondolatok után a lelkipásztor megköszönte a gyülekezetben-gyülekezetért végzett szolgálatukat, áldozatkész munkájukat, majd áldást kért a házaspárra. Ezt követően Irázi Gáborné presbiter verssel köszöntötte az ünnepelteket, végül a lelkipásztorral együtt átadták a gyülekezet ajándékát.

Galéria

március 1, 2015-003.jpg március 1, 2015-004.jpg március 1, 2015-005.jpg március 1, 2015-006.jpg március 1, 2015-009.jpg március 1, 2015-010.jpg március 1, 2015-013.jpg március 1, 2015-016.jpg március 1, 2015-017.jpg március 1, 2015-019.jpg március 1, 2015-020.jpg március 1, 2015-021.jpg március 1, 2015-022.jpg március 1, 2015-023.jpg március 1, 2015-024.jpg március 1, 2015-025.jpg március 1, 2015-028.jpg március 1, 2015-032.jpg március 1, 2015-033.jpg március 1, 2015-038.jpg március 1, 2015-039.jpg március 1, 2015-043.jpg