Onnantól kezdve, hogy kegyelemből, hit által létrejön ez a kapcsolat, örök életünk van. Ezért van az, hogy számunkra a biológiai halál nem egy feneketlen, sötét mélység, hanem inkább egy ajtó, amin átlépve Isten királyságába jutunk. Ott teljesedik ki számunkra az élet, ott kezdünk el igazán élni. Ott ugyanis már semmi olyan nem szűkíti és keseríti az életünket, mint ami itt a földön: „és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak." (Jelenések könyve 21. rész 4. vers) Ebből az is kiderül, hogy a Biblia szerint a földi élet értékes, de a mennyei még értékesebb.

Ez jelenik meg abban a képben is, amit a fenti igénk tartalmaz. Ez kétféle szálláshelyről beszél. Az egyik a „földi sátor", ami egész egyszerűen a fizikai testünket jelenti. Sátornak mondja Isten Igéje, mert csak ideiglenes szálláshelye lényünknek, személyiségünknek. A földi élet olyan, mint egy vándorlás, a vándorló életformához pedig a sátor az ideális hajlék. Amikor földi vándorlásunk véget ér, meghalunk, az olyan, mint egy sátor összeomlása, szétesése. Fizikai, biológiai testünkkel valóban ez történik: szétesik és idővel lebomlik. Viszont ezután nem a semmi vár ránk, nem hajléktalanul kell bolyonganunk a semmiben, hanem kapunk egy másik testet, amit már háznak mond a Isten Igéje! Olyan szálláshely ez, ami már nem ideiglenes, hanem „örökkévaló". És olyan, ami „mennyei", tehát a mennyei életformára, a mennyei tartózkodásra alkalmas.

Isten irántunk való szeretete és gondviselése mutatkozik meg abban, hogy földi életünkre földi sátrat készített számunkra, amikor megformálta testünket. „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé." (Mózes 1. könyve 2. rész 7. vers) De még inkább megmutatkozik irántunk való szeretete és gondviselése abban, hogy a földi sátorunk összeomlása utáni helyzetre elkészített egy örökkévaló mennyei házat. Ebbe a hajlékba csak azért költözhetünk be, mert Jézus kifizette az árát: „nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén." (Péter 1. levele 1. rész 18-19. vers). Nincs ennél értékesebb ház: vérrel fizették ki az árát, örökkévaló, és mennyei tartózkodásra készült. Ez az igazi öröklakásunk. Amikor feltámadunk, nem a semmi vár ránk, hanem ez a hajlék - mégpedig Istennel, a szentekkel és a többi üdvözült emberrel együtt. Húsvétkor, Jézus feltámadásának ünnepén ez is jusson eszünkbe. Ha pedig nem csak eszünkbe, hanem szívünkbe is jut, akkor lehetetlen, hogy ne áldjuk Őt ezért. Akkor mi sem mondhatunk mást, mint amit már egy 12. századi énekünkkel zengtek az akkori keresztyének: „Krisztus feltámadott, kit halál elragadott. Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk. Halleluja!"

Ez évi első körlevelünk folytatásában tekintsünk vissza az elmúlt esztendőre.

(Folytatás a csatolt dokumentumban!)