Szentkirályszabadjai Református Gyülekezet

Mit tesz a Szentlélek?

2010-05-17 15:36:41 / szentkiralyszabadja.ref.hu

2010. február 5-től április 9-ig tíz pénteken keresztül Alpha tanfolyamot tartottunk, amelyen az érdeklődők a keresztyénség alapjaival ismerkedhettek meg gyülekezetünkben. 30-nál is többen kezdtük el a felfedező utat, és csak néhányan nem járták végig. Nemcsak vendégeinknek, hanem nekünk, szervezőknek is nagy áldást jelentett: szervezők, munkatársak, vendégek egy közösséggé kovácsolódtunk, és a tanfolyam végén közös volt az akarat is: ne érjenek véget ezek a péntek esti találkozások. Úgyhogy május 7-től folytatjuk.

A tanfolyam része egy hétvége is, amit mi Móron, az ottani református gyülekezet fenntartásában működő Szolgáló Szeret Házában töltöttünk el. A témája miatt Szentlélek hétvégének is nevezett alkalomra mindnyájan szívesen emlékszünk vissza, akik ott voltunk, mert valamennyiünknek maradandó élményeket nyújtott. A Szentlélekről szóló három előadás közül az egyik ezt a címet viselte: Mit tesz a Szentlélek? A közösen eltöltött hétvége végére már nem csak megértettük, hanem át is éltük: valami hasonlót, mint ami most velünk is történt: semmihez sem hasonlítható közösséget teremt Istennel és egymással. És mindeközben valahogyan más emberré leszünk. Pünkösdkor jó lenne, ha velünk együtt minél többen átélnék ezt családjaink, gyülekezetünk, településünk, egyházunk, népünk tagjai közül, mert sok szempontból beteg, szinte már haldokló, értékeket vesztett társadalmunkban másképp nem lehet ép bőrrel és épp lélekkel megúszni.

Hogy mi történt az első pünkösdkor, a Szentlélek által milyen változáson mentek át annak szereplői, és hozzájuk hasonlóan az alpha hétvégén mi is, annak szemléltetésére álljon itt egy részlet a már fent idézett „Mit tesz a Szentlélek?" című előadásból.

Az Úrnak lelke reád fog szállani, és más emberré leszel." A mostani előadás címe egy kérdés: Mit tesz a Szentlélek? Azt hiszem, ennél rövidebben és kifejezőbben nem lehet megfogalmazni a választ, mint amit itt az 1Sám 10, 6-ban olvasunk: „Az Úrnak lelke reád fog szállani, és más emberré leszel."

Más emberré leszel - ezt teszi a Szentlélek. Már az előző előadásból is az derült ki, hogy a Szentlelket leginkább a munkája alapján ismerhetjük meg. Láttuk: arra a kérdésre, hogy kicsoda a Szentlélek, a válasz úgy ismerhető meg leginkább, ha figyelembe vesszük a Szentlélek munkáját. Az előző előadásban úgy vettük figyelembe a Szentlélek munkáját, hogy végignéztük, hogyan nyilvánult meg az emberi történelemben. Tehát egy hosszmetszeti képet próbáltunk alkotni róla. Most egy keresztmetszeti kép következik: úgy tekintsünk a Szentlélek munkájára, hogy megnézzük, mit tesz az egyes ember életében. És erre a kérdésre ez Isten felelete: A Szentlélek munkája az, hogy más emberré leszel. Értsük meg, hogy micsoda drága örömüzenet van ebben. Az Isten közel akar jönni hozzánk és segíteni akar. Hát nem öröm ez? Segíteni akar és nem büntetni, elszámoltatni, ítélni. Nem ostort csattogtat és nem törvényt mond. Ebben az isteni Igében ígéret van, kedvesség, isteni szeretet. „Reád száll az én Lelkem és más emberré leszel. Segíteni akarlak, hogy kibontakozzék az életed, ajándékot adok, hogy igazán ember légy." Öröm ez!

De legyünk őszinték: nem egészen öröm ez. Öröm az, hogy Isten segíteni akar rajtunk, de ha egészen őszinték vagyunk, az már nem nagyon tetszik nekünk, hogy úgy akar segíteni, hogy minket akar megváltoztatni. Sokkal jobban örülnénk, ha azt mondaná, hogy úgy segítek rajtad, hogy a környezetedet, körülményeidet megváltoztatom. Azt aztán örömmel vennénk! Ha azt mondaná: Jöjjetek hozzám és én csodát teszek. Minden és mindenki megváltozik körülöttetek. Autót kaptok és villát a Balatonon, az emberek szeretnek majd titeket, elismerik az értékeiteket, hallgatnak rátok, hálásak lesznek. Ha ilyet ígérne Isten, milliók tódulnának hozzá. Ilyen Isten kellene az embereknek, de ilyen Isten nincs. Higgyük el, hogy érti Isten a maga dolgát. Tudja Ő, hogy így kell kezdeni: Más emberré teszlek. Segíteni akarok neked, és a segítés módja, hogy rád száll az én Szentlelkem, és általa más emberré teszlek. Neked kell először megváltoznod és akkor lesz majd körülötted is minden mássá.

Elérkeztünk az izgalmas kérdéshez, amiről a továbbiakban szólni szeretnék: mi az, hogy „más ember" ?

Két képet mutatok fel és abban szemléltetem az átlagembert és aztán a más embert, akivé Isten formálni akar minket a Szentlelke által.

A század elején volt az orosz-japán háború, annak egyik emlékezetes csatája a csuzimai tengeri csata. Amikor a harc már nagyjából eldőlt és az egyik csatahajó parancsnoka úgy látta, hogy itt már nincs mit tenni, az éj leple alatt hajójával és embereivel elmenekült a helyszínről. Súlyos károkat szenvedtek, halottak, sebesültek voltak a hajón, ezért megpróbáltak a távoli hazai kikötőbe hajózni. Igen ám, de nem volt üzemanyaguk. Akkor még szénnel fűtötték a kazánokat. Ott voltak a nyílt tengeren, kezdték hát leszedni mindenhonnan az elégethető felszerelést és rakták be a kazánba, hogy valahogyan hazavánszorogjanak. Lassan szinte kivájták a hajót. Elégették a matrózok priccseit, az asztalokat, a ládákat, az elválasztó falakat. Mindent elégettek, ami éghető volt. Meg is érkeztek, de úgy, hogy a végén egy nagy üres teknő lett a hajó.

Ez a kép jelenik meg előttem, amikor az átlagemberre gondolok. Értsük meg a szimbolikáját ennek a történetnek! Öldöklő csatába keveredik az ember és rendszerint veszít a harcban. Aztán próbálja legalább a bőrét menteni. Elvonul a csatából sérülten és az önerejére van kényszerítve: küszködik, kínlódik, hogy menjen a „gép". Mindent tűzbe dob. Nappal dobálja be a nyugtatót, éjszakára az altatót és issza a kávét, kábítja magát, doppingolja magát, közben feladja - tűzbe dobja - az álmait, terveit, reménységeit. Mindent feláldoz, csak hogy elvánszorogjon a hajó a kikötőbe. Biztosan vannak most közöttünk is ilyenek, akiknek így megüresedett az életük. Ideálok, hitek, reménységek, mind-mind elégtek a túlélésért folytatott nagy menekülésben.

A másik képet is a tengerről veszem. A vitorlás hajóra gondolok. Ez nem véletlenül a keresztyénség egyik ősi szimbólumai közé tartozik. Ott nincs kazán, nincs szén, nincs üzemanyag, de igénybe veszi a túlnani, a fenti segítséget. Kifeszíti a vitorlákat és a „szél" viszi a hajót.

Ez a különbség az átlagember és a más ember között. Isten azt akarja, hogy a vánszorgó, önemésztő életből juss el oda, hogy felhúztad a vitorlákat, Isten Szelleme belekap azokba és visz tovább.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy amikor emberről és a Szentlélek által mássá lett emberről van szó, akkor nem az a különbség, hogy az egyik vallástalan a másik pedig vallásos. Még csak nem is úgy van, hogy a rossz embert Isten kézbe veszi és kezd jó ember lenni. A lényeges különbség az, hogy az árva ember túlnani segítséget kap. Az Isten Szelleme megérinti, és megnyílik az ember és örömmel veszi az Isten Szellemének érintését, vezetését. A „más ember" a megnyílt ember, a túlnaniakkal kapcsolatba került ember. Az igazságra szomjas, a kereső, esetleg a kétségbeesett ember, aki azonban elkezd imádkozni és ezt mondja: Szólj Uram! Összezavarodtam, igazíts el! Béna, vak vagyok, gyógyíts meg! Aki így feszíti ki a vitorlát a mennyei világ felé az a „más ember".

 

Tervezett programok gyülekezetünkben

 

Május 21-22. péntek-szombat:

Bekapcsolódás a Szeretethíd országos akcióba. Ez az egész Kárpát-medencére kiható önkéntes nap, amelyet a Református Szeretetszolgálat szervez. A parkrendezéstől az ételosztáson keresztül az idősek, rászorulók meglátogatásáig sok mindent magában foglal. Bővebb információ a www.szeretethid.jobbadni.hu honlapon található.

 

Május 23. pünkösd vasárnap, 10 óra:

Ünnepi, úrvacsorás istentisztelet a gyülekezeti zenekar szolgálatával.

 

Május 24. hétfő, 10 óra:

Istentisztelet teológiai hallgató szolgálatával.

 

Május 30. Szentháromság vasárnap, 16 óra:

Sófár regionális konferencia Kerekes Szabolccsal, a Mátrix beszélgetések című könyv szerzőjével. Cím: „Hogyan mondjam el neked?" Téma: mi jellemzi a posztmodern embert, és hogyan közvetíthetünk hatékonyan számára értékeket?

 

Június 6. vasárnap, 10 óra:

Családi istentisztelet a hittanosok műsorával, hittanos évzáróval és utána közös bográcsozással, ebéddel. Az ebédet a szülőkkel közösen készítjük, ez idő alatt a gyerekeknek játékos foglalkozást tartunk.

 

Mindenkit szeretettel várunk! Áldott pünkösdöt és folytatást kívánok a gyülekezet és presbitérium nevében:

 

Szűcs László

lelkipásztor