Szentkirályszabadjai Református Gyülekezet

Fireproof – Tűzálló

2011-01-10 13:43:17 / szentkiralyszabadja.ref.hu

"Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: Ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király!"

(Dániel könyve 3,17)

 

Tegnap gyülekezetünk házaskörével megnéztük a Tűzálló című amerikai filmet. Az alkotás nagyon röviden egy tűzoltóparancsnokról szól, aki a hivatásában rendkívüli módon helyt áll, de a házassága válságba jut. Miközben embereket ment égő házakból, aközben saját házassága kezd porig égni. A filmet a témája miatt nagy érdeklődéssel vártam. Nemcsak a házastársi kapcsolatokra gondolok itt, hanem a tűzoltók életére, munkájára, ami újra és újra lenyűgöz. Ebből kiindulva azt reméltem, erre majd mások is fölkapják a fejüket, elsősorban olyan férfiak, akik nem vagy alig járnak gyülekezeti alkalmakra, hiszen igazán férfias csomagolásban tálalja az egyik örökzöld témát. De amikor interneten rákerestem, bevallom, némi fenntartás és ellenérzés fogott el, olvasva a film beharangozóit: a világ eddigi legjobb, házasságról szóló filmje, a legjobb sztori, stb. Ez nekem nagyon amerikai, lehetne kicsivel több alázat is bennük - tolultak bennem a gondolatok é érzések. Amikor azonban kiküldtük a meghívókat, a visszajelzések más irányba terelték a gondolataimat. Soha nem tapasztalt létszámban jelezték részvételüket a házaskör törzstagjai mellett hittanos szülők és a gyülekezet vagy a házaskör holdudvarához tartozó párok is. Végül 19 felnőtt és 14 gyermek érkezett: a parókia egy részét teljesen át kellett bútoroznunk.

Néhány dicsőítő ének közös eléneklése után a gyerekeket a gyülekezeti teremben hagyva rábíztuk a Ágóra, aki tűzoltók hősiességével vetekedő bátorságról tett bizonyságot azzal, hogy 14 különböző életkorú gyermeket több, mint két órára elvállalt. Mi pedig átvonulva a teljesen új formát nyert nappaliba, elkezdtük a filmnézést. Nem mondom, hogy mentes lett volna a szokásos amerikai kliséktől a film, de valahogy ezek most nem zavartak: amit láttunk, elejétől végéig belenyomott mindannyiunkat a foteljeinkbe, székeinkbe. Az asszonyok szipogtak, és papír zsebkendő után kotorásztak, a férfiak vagy némán figyeltek, vagy önkéntelenül kiszaladt egy-egy kommentálás a szájukon. Hozzájárult ehhez, hogy a férfias tálalás és a mindenkit érintő házassági problémák hihetetlenül őszinte, nyílt megmutatása mellett nagy szerepet kapott benne az apai és baráti kapcsolat. Részletek elárulása nélkül csak annyit, hogy a főszereplő tűzoltóparancsnok mellett végig, jóban és rosszban ott áll hívő édesapja, meg hívő parancsnok társa, mint legjobb barát. Ez is Amerika, nemcsak a műmosolyok, a kötelezően lengedező csillagsávos lobogó, vagy a minden filmben szinte akár a semmiből is felbukkanó hazafias katona.

 

A filmnézést követő szeretetvendégségen többen is odajöttek hozzám megkérdezni, hogy mikor is lesz a következő házaskör, mert mindenképpen itt szeretnének lenni a film alapján történő beszélgetésen.

 

Ennyit a filmről és házaskörről. De van még valami, amit ez az alkotás a házaskör hirtelen fellendülése és - nyilván - a saját házasságom mellett előhozott: egy hete gondolkodom már azon, mit írhatnék a honlapra évkezdő útravalóként. Ma reggel, ahogy elcsendesedtem Isten előtt, még mindig a film üzenetei kavarogtam bennem, úgyhogy Istennel is ezekről beszéltem most a legtöbbet. És akkor elhangzott egy kérdés, nagyon belül és nagyon mélyen: MENNYIRE VAGY TE MAGAD TŰZÁLLÓ? Nemcsak a házasságod, amiről a film olyan megrendítő erővel szól, hanem az egész életed! A házastársi mellett egyéb kapcsolataid: gyermekeiddel, rokonaiddal, barátaiddal, gyülekezeted tagjaival. Mennyire tűzálló a hited, a hivatásod, a szabadidőd, a vágyaid, reményeid...mindaz, ami te magad vagy? Egyszóval: tűzálló vagy-e te magad? Mert a hívő ember tűzálló ember. Tűzálló, nem pedig tűzmentes ember. Nem mentes a tüzektől, nem arról szól az élete, hogy az ilyen-olyan tüzek elkerülik, vagy akár nem kell átmennie rajtuk. Át kell mennie szenvedések tűzén, kísértések tűzén. Ezektől nem mindig kímél meg az Úr. Ne azért imádkozz, hogy ezek elkerüljenek, hanem azért, hogy tűzállóvá válj!

 

Hogyan lehetséges ez? Ezt már nem kell leírnom. Mindenki elolvashatja abban a bibliai könyvben, amit a csendesség után én is előkerestem: Dániel könyve 3. részében. Csak annyit még ehhez, hogy a titok nyitja nem tűzbiztos módszerekben vagy „felszerelésekben" rejlik, hanem abban a titokzatos negyedik személyben, aki a tűzben a három bajba jutott barát mellé állt. Ő az egyetlen, akiben még a pokol tüzei sem tehetnek semmi kárt - de Ő ezt a képességét kiterjeszti mindazokra, akik Benne bíznak!

 

Tűzmentes boldog újév helyett szívem teljességéből azt kívánom, hogy idén legyünk tűzállóbbak, mint tavaly voltunk!

 

 

 

Szűcs László