Múlt pénteken elköltöttük utolsó vacsoránkat az Alfás csapatunkkal.
Az ünnepi záró alkalom ihletése nyomán újra átolvastam János evangéliumában, hogy hogyan is viselkedett Jézus a tanítványai körében, mit mondott és tett azon a bizonyos utolsó vacsorán - tudván, hogy a kapcsolatukban valami kardinális változás következik be. Búcsú - és mégis csupa ígéret, egyben valami újnak a kezdete.
Jézus kifejezi tanítványai felé gyengéd szeretetét azzal, hogy megmossa a lábukat. Biztosítja őket arról, hogy mennyire fontos számára a velük kötetlenül, étkezéssel, beszélgetéssel együtt töltött idő. Gondoskodik róluk azzal, hogy megígéri nekik a Szentlélek érkezését - hogy ne maradjanak árvák és tanácstalanok. Halad tovább a bátorítás mezsgyéjén és utat mutat barátainak (Én vagyok az Út az Igazság és az Élet); javaslatot tesz arra is, hogy hogyan maradjanak hűségesek (Én vagyok az igazi szőlőtő, maradjatok meg énbennem); szeretetre buzdítja őket (úgy szeressétek egymást, ahogyan Én szerettelek Titeket), hogy örömteli legyen az életük és még megígéri azt is nekik, hogy újra találkozni fognak.
Távol Jeruzsálemtől, 2000 évvel később itt Szabadin valahogy így szeretnénk mi is megélni a tanítványság és a szolgálat egységét. Derűsen tekintek vissza arra a néhány hónapra, amit Alphásainkkal együtt tölthettünk. Öröm volt velük együtt lenni, beszélgetni, enni-inni, énekelni. Öröm volt tőlük bátorító szavakat hallani, velük együtt alap hittételeket újra átgondolni, és átélni. Jézus bátorítására mi is szeretnénk új barátaink mellett maradni, számukra kapuinkat továbbra is vendégszeretettel szélesre tárni, a Biblia kincseinek tárházából őket gazdagítani, értük imádkozni - ha kérik Jézus szavai alapján utat mutatni, velük újra találkozni. Gondoskodni. Szeretni. Itt lenni.
Így indítjuk útnak az Alpha kurzus után a Bétát hamarosan, melynek keretében azt a témát fogjuk boncolgatni, hogy hogyan is érdemes élni. Ehhez Pál Filippiekhez írt levelét vesszük alapul (szintén Nicky Gumbel jóvoltából).
Szeretettel várjuk volt alfásainkat és gyülekezetünk érdeklődő tagjait ezekre a bibliatanulmányozásokra! Ha valaki nem volt nálunk Alfa tanfolyamon és mégis vonzza az említett téma, kérjük keresse fel lelkészünket, Szűcs Lászlót (06-30/552-4325).
Jézus mondja: „Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. (..) Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek." János 13:15,17
Juca