Szentkirályszabadjai Református Gyülekezet

December 4-én folytatódik a CSALÁDI KÖR!

2011-11-30 13:57:46 / szentkiralyszabadja.ref.hu

Lassan megszokott eseménnyé válik gyülekezetünkben ez az új program, vagy inkább programsorozat. És ami ennél is fontosabb: várt, kívánt eseménnyé. Egyik résztvevő a legelső Családi körös nap végén így köszönt el: minden percét élveztem, nagyon sokat kaptam. Dicsőség ezért Istennek, és köszönet minden szervezőnek és résztvevőnek. Mert ez igazi csapatmunka. Olyan, amelyik úgy működik, hogy annyit kapunk belőle, amennyit beleteszünk. Sokat tettünk bele, sokat adtunk egymásnak, és sokat kaptunk egymástól - és azt tapasztaltuk, hogy közben jön az áldás.

 

A második családi körös napon, a férfikörben őszinte megnyilatkozások hangzottak el az apa-fiú kapcsolatról, arról, ki hogyan élte vagy nem élte meg. És együtt indultunk el a férfi útján. Hogy legbelül milyen igényünk van arra, hogy ezekről beszéljünk, jól mutatja, hogy a női körből jöttek át szólni, hogy ők már befejezték, lejárt a kijelölt idő.....

 

Közben a gyerekeknek a Tappancs klub foglalkozásai szintén olyan sokat adtak, hogy a nagyobbakban felerősödött a vágy: jó lenne így akár minden héten találkozni, egy kis ifiben.

 

Most vasárnap még csak harmadszor tartunk Családi körös napot, de annyi élménnyel, áldással gazdagodtunk már eddig is, mintha legalább tíz ilyen lenne mögöttünk.


A napirend a szokásos lesz:

 

10:00 Istentisztelet

11:15 Szabadidő, előkészületek

12:00 Batyus ebéd

13:00 Közös éneklés

13.15 Csoportfoglalkozások

- Gyerekeknek Tappancs klub (két korosztályban)

- Nőknek beszélgetés az önbecsülésről

- Férfiaknak A férfi útja folytatása (a férfi életszakaszai; férfias és nőies erények egybevetése)

 

Most is sok szeretettel várunk mindenkit!

 

Gyere, és hívj másokat is!

 

Laci és Bea