1.(zátony)

Zalán Tibor: Gomulka (házmester)  bácsi tilalmai

Itt tiloss enni,

itt tiloss inni,

itt tiloss lenni,

itt tiloss görbén,

itt tiloss egyenessen,

itt tiloss egyáltalán

menni,

de tiloss maranni is,

állni, sőt, szalanni is,

s még tiloss jáccani,

tiloss jónak láccani,

és tiloss rossznak láccani,

és tiloss használni

vagy ártani,

ahogy tiloss:

hangoskonni, hallgatni,

okoskonni, nevetni,

tiloss itten örülni és szeretni,

tiloss itten meséni,

hangszereken zenéni,

emlékezni, tervezni,

álmodozni, szervezni,

segíteni eggymásnak -

itten a tiloss is tiloss ám!

Zalán Tibor gyerekversének (!) címében a tiltó bácsi foglalkozása, hogy ti. házmester: zárójelbe van téve. Kérdés, hogy a bácsi azért tilt ÉLNI, mert házmester, vagy azért, mert ő maga nem örült, nem szeretett, nem mesélt, nem zenélt, nem emlékezett, nem tervezett, nem álmodozott, nem szervezett, nem segített, és neki sem segítettek, VAGY azért tilt élni, mert mindezt tette valaha, de... Erről forgatókönyvet lehetne írni, vannak ilyen forgatókönyvek, pl.: „Zátonyra futott élet, mi dolgom vele?".  Lényeg, hogy Gomulka bácsi, tiltó bácsi: valószínűleg nem boldog.

Gomulka bácsi elődje, talán sokan ismerik: Frász Néni. Frász néni olyanokat szokott mondogatni, hogy, „Ne ugrálj, mert kassz egy frászt/ Ne labdázz, mert kassz egy frászt", és a dalszöveg-versíró szerint, a labdázók és ugrálók szerint: „Frász néni nem is volt kislány kislánykorában". Nem boldog, s talán sohasem volt az.

A Jakab leveléből választott ige a boldogságról szól. És a szabadságról szól. Arról, hogy amit Krisztusban tesz az ember, amit Őbenne egyedül tehet az ember, az boldoggá teszi, teheti.

Mert csak a jóra szabad az ember. A rosszra kényszeríti a zárójelbe tett ember. A bűn - ha tetszik. Hogy zárójelbe vélte tenni az Istent, s nem vette észre: ezzel tiltotta, tiltja meg magának, hogy ember legyen - hogy örüljön, szeressen, emlékezzen, tervezzen, várjon: zárójelbe tette önmagát. zátonyra futott.

Isten mégis mennyire másként szól - Isten mégis azt mondja: szabad. Szabad szeretni. Szabad nevetni. Szabad mesélni. Szabad zenélni. Szabad emlékezni. Szabad tervezni. Szabad álmodozni, és szabad szervezni. Szabad segíteni egymásnak. Szabad -  így szabad vagy!

2.)tenger(

Mikszáth írja egy távoli ország távoli nemzetéről: „Azt hiszi, az a  szabadság, amikor nem kell dolgoznia. (...) A pihenést nevezi szabadságnak". A zátonyt véli kikötőnek, sőt: öbölnek vagy nyílt víznek. Ebből a téveszméből Jézus tud megszabadítani. Mert az ember igazi szabadsága, a lélek szabadsága: a békesség. Ami Krisztusban van, ami Krisztus maga. Ahogy köszön, ahogy bemutatkozik a bezárkózott, látszólag zátonyra futott életű tanítványoknak a Feltámadott: „Békesség!" - am. „Én vagyok a békesség." A szabadság. Felszabadító, megszabadító, megváltó. A legnagyobb szolgaságból, az Isten nélküli élet kilátástalanságából, amit némelyek mégis balga módon a szabadsággal tévesztenek össze.

3. „a felüdülés ideje"

„... nektek azonban minden idő alkalmas" (Jn 7,6). A modern ember egyik legnagyobb ínségére válasz Jézus Krisztus szava: amit valamennyien szeretnénk, hogy több legyen belőle, amire talán leggyakrabban mondjuk -vagy ráfogjuk, hogy „nincs", amiről azt mondjuk, hogy abból sohasem elég: az idő - a mi időnk, és a másik nekünk adott, ránk fordított, reánk szánt ideje. Mintha evilági, torz formájában beköszöntött volna a Jelenések könyve evangéliumának jövőbeni állapota: „Idő pedig nem lesz" - mintha ennek az eljövendő mennyei állapotnak a csúf, kifordított földi poklában senyvednénk valamennyien. Nincs időnk. Nincs elég időnk arra a sok mindenre, amit szeretnénk, -  nincs elég időnk arra sem, amit nem szeretnénk, de muszáj - Semmire sincs.... 'Meghalni sincs időm' - mondják az emberek  - és ez paradox mód azt jelenti, hogy „élni sincs" időm. Ellenség lett az idő! A legvadabb, legádázabb ellenséget formálta a modern világ az időből. Egy olyan ellenséget, amely ráadásul egy fantom.  Sokkal rosszabbat, mint amit a sok tekintetben pesszimistának mondott ógörögök el tudtak képzelni, akik az időt, Kronoszt úgy ábrázolták, mint aki felfalja a saját gyermekeit. Mert ebben a képben „csak" a múlandóság ábrázolódik ki - a modern kor emberei pedig, akiknek nincs idejük, még „élni" sem, ezek szerint „élőhalottak". Mintha sosem lettek volna igazán. Valaha - nem csak a mesékben - három éjjel, három nap tartott a mulatság. És volt olyan, hogy gyászesztendő. Megadták a módját? Nem: tudták az emberek, hogy az idő kincs, ajándék, lehetőség - melyekkel élni kell. Tudták, hogy bizonyos értelemben az idő a lélek tere („Lelkem, benned mérem az időt!" - Ágoston). A mai, időből kifutó ember világa ezért is lelketlen és többek között ezért is válhat élhetetlenné, mert ezt nem tudja, nem akarja tudni. És a lélektelen világ - amelyben semmire sincs idő - pont olyan világ, amelyben nem a Lélek gyümölcse, hanem mindannak az ellentéte terem. Milyen pontosan és szépen fogalmaz a Biblia, amikor azt mondja, hogy Krisztus az idők teljességében jött el. Amikor betelt az idő. Mert benne, Krisztusban ajándékozott meg minket Isten a lélek igazi terével.

„Nektek minden idő alkalmas" - mondja Jézus, és ezt a körülírással lefordított mondatot szó szerint úgy tudnánk visszaadni, hogy „A ti időtök mindig készen van. A ti időtök mindig kéznél van." Az ember ideje mindig el-készített idő. Ha ezt tudjuk, akkor tudni fogunk élni az idővel. Nem gazdálkodni vele, hanem élni. Nem méricskélni, hanem természetes dolognak tartva azt, hogy van, kell legyen időm saját magamra, szeretteimre. Nem rendelkezésemre álló mennyiségként kezelem az időt, amelyet mindig be kell osztanom, de felismernem, hogy megvan benne minden számomra fontos dolognak, tennivalónak és személynek a maga természetes ideje. Ne sajnáljuk magunktól az időt! A felüdülés idejét.

Török Béla, Naszály

megjelent a Dunántúli Református Lap 2015. júniusi számába