Tatai Református Egyházmegye

Ember tervez, Isten végez - beszámoló gyülekezeti kirándulásról

2015-10-05 12:37:16 / Nagy Attila

Egy gyülekezeti kiránduláson szerzett élmények egyházról, Istenről.

A Kocsi Református Gyülekezet tagjaival az elmúlt évekhez hasonlóan ismét kirándultunk. 2015. május 16-án hajnali öt órakor indultunk el autóbusszal a „kálvinista Róma" felé. Az éjszakai eső, valamint a felhős égbolt akár meg is ijeszthetett volna bennünket, de mi bizakodva keltünk útra, miután Urunk segítségét kértük a napunkhoz a jól ismert dicséretet elénekelve: Vezess Jézusunk, s véled indulunk...

Alig múlt el néhány perccel 10 óra, amikor kiszálltunk buszunkból Debrecen belvárosában, ahol az egyik meglepetésünket követte a másik, sajnos negatív értelemben. Természetesen nem maga a város, vagy az épületek okoztak nekünk csalódást, még csak nem is az időjárás, amely Isten kegyelméből igazi kirándulóidőnek bizonyult, sokkal inkább az a fogadtatás, amelyet éppen az egész magyar reformátusságot reprezentáló, ikonikus helyszíneken tapasztaltunk. Először a Nagytemplom idegenvezetője közölte velünk legnagyobb megdöbbenésünkre telefonon (!), hogy hiába a hónapokkal korábban lefoglalt időpont, elfelejtett szólni, hogy ezen a napon evangélikus testvéreink bérbe vették a templomot, hogy ott missziói napot tartsanak, így a templom nem látogatható. Az egész helyzet abszurdnak hatott: a debreceni református nagytemplomban evangélikusok tartanak alkalmat, ezért egy református gyülekezeti kirándulócsoport, akik több száz kilométert utaztak elsősorban ezért, nem mehet be a templomba. Mi azért öntudatos reformátussokként igenis bementünk, és a már padokban ülő és kezdéshez készülődő evangélikus hívek között gyorsan körbenéztünk, majd - nem hivatalosan - a toronyba is feljutottunk, hogy a kilátásban gyönyörködjünk.

 

Még szinte ki sem hevertük az előző sokkot, máris jött a következő. A Kollégiumban vártak volna bennünket 11 órára. A feltételes mód azért indokolt, mert itt pedig kiderült, hogy az épület teteje beszakadt, jelenleg átépítése zajlik, melyről - mint mondták - technikai okok miatt nem tudtak bennünket tájékoztatni. Leforrázva álltunk a híres intézmény kapujában, és gyorsan elkezdtünk gondolkodni azon, milyen más programmal tölthetnénk ki az így felszabadult időnket.

 

Mindenekelőtt, ami szerepelt is a terveink között, megálltuk a Kollégium és a Nagytemplom által határolt téren a gályarabok emlékművénél, és főhajtással emlékeztünk Kocsi Csergő Bálintra és a vele szenvedett hitvalló társaira. Büszkén énekeltük a 394. dicséret 1. és 2. versszakait, miközben koszorút helyeztünk el az emlékművön. Majd némi szabadprogram után, a még rendelkezésre álló egy órában városnéző kisvonattal jártuk körbe a Cívis város híresebb helyszíneit, melyeket immáron idegenvezetéssel ismerhettünk meg. Még a Nagytemplomról és a református tanítóképzőről is hallhattunk néhány mondatot, ami némileg feledtette velünk korábbi csalódottságunkat. Ezt követően egy a főtéren készült közös fotó után vegyes érzésekkel hagytuk magunk mögött Debrecent. Én magam azon gondolkodtam, hogy vajon csupán az azonos felekezetűekkel bánnak-e itt ilyen mostohán a reformátusok, vagy bárki, aki ide ellátogat ilyen képet kap-e itt az egyházunkról, esetleg csak a véletlenek furcsa összejátszásának tudható be, hogy így alakult az itteni programunk (bár éppen református hitem nem engedi, hogy higgyek a véletlenekben).

 

Mindenesetre útra keltünk, és kora délután megérkeztünk kirándulásunk második úti céljához: a poroszlói, Tisza-tavi Ökocentrumhoz, és ami itt következett, kárpótolt bennünket mindenért.  Egy helybeli vendéglőben elfogyasztott kellemes ebéd után a belépőjegy megváltásakor kiderült, hogy nem csupán a látogatóközpontot lesz módunk megtekinteni, hanem a Tisza-tavon egy 1 órás hajókirándulásra is alkalmunk nyílik, mivel szabaddá vált az utolsó időpontjuk. Ráadásul a Debrecenben meg nem váltott belépőjegyek ára éppen fedezi ennek költségét. Természetesen mind az épületben, mind pedig a 12 személyes kishajókban (vagy talán inkább nevezzük őket nagyméretű motor-csónakoknak) szak-szerű idegenvezetésben volt részünk, amely által testközelből ismerhettük meg az addig sokunk számára ismeretlen itteni növény és állatvilágot.

 

Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyszerű élményekkel gazdagodtunk, és hazafelé indulva arról beszélgettünk, hogy bizony így van ez egész életünkben, ahogy most kicsiben ezen a kiránduláson megtapasztalhattuk: ha be is zárul előttünk egy kapu, az Úr Isten megnyit egy másikat. S bár nem feltétlenül úgy alakul minden, ahogy azt mi sokszor előre eltervezzük, talán éppen az egyházunk nyomorúságának is betudhatóan, de ha Istenre bízzuk magunkat, az útjainkat, akkor nem fogunk csalódni.

 

Roboz Péter