Tatai Református Egyházmegye

személyes élmények a Tatai Hajnalcsillag Óvodáról

2017-05-27 15:50:19 / Nagy Attila

Egy édesanya vallomása a Tatai Hajnalcsillag Óvoda hitéleti neveléséről

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól (Példabeszédek 22,6)

Egyre gyakrabban foglakozunk azzal, hogy milyen a hatékony gyermeknevelés, melyek a korszerű pszicho-pedagógiai módszerek és nevelési elvek, hiszen gyerekeinkből olyan felnőtteket szeretnénk nevelni, akik kimagasló értelmi, érzelmi és szociális intelligenciával rendelkeznek. Ennek érdekében, már az óvodát is úgy választjuk meg gyermekünk számára, hogy az optimális legyen minden tekintetben, ami a fejlesztését illeti.

Gyakorló pedagógus-anyaként jómagam is mindig a legjobbat szerettem volna gyermekeim számára.


Zökkenőmentesnek tűnő családi életünkben csodálatos fejezet kezdődött, akkor, amikor egyik napról a másikra mindenünket elveszítettük. Közéleti személyekként azt gondoltuk, hogy ha rendszerezve, célirányosan jól irányítjuk az életünket, egyengetjük gyermekeink életútját, akkor Istennek csak az a feladata, hogy megáldja mindazt, amit az emberi elme eltervez.

Ekkor jött a hirtelen ébredés, amin keresztül Isten, ingyen kegyelméből, Jézus Krisztus érdeméért megmutatta számunkra azt, hogy mit jelent igazán elfogadni a gondviselést.

Kérdések lavinája indult el bennünk.

Kik is vagyunk mi tulajdonképpen? Mi a mi feladatunk igazán ebben az életben? Van-e egyáltalán ebben a földi életben, valami, ami saját tulajdonunkat képezi? Vagy, valakire mondhatjuk-e azt, hogy ő a miénk?

 

Isten akkor ébresztett rá minket erre, hogy igazán semmink sincs, és mégis mindenünk megvan, az Ő belé vetett hit és bizalom által, amikor felrázott bennünket, abból a szendergésből, amiben nagyon jól éreztük magunkat.

Lelkészcsalád lévén nem volt saját házunk, és a parókiának tekintett otthonunkat másnak kellett átadnunk Isten akaratából.

Egy család életében egyetlen változás is krízishelyzetet eredményez. Nekünk mindenben váltanunk kellett. Új város, új lakás, új munkahely, új iskola, új óvoda, új emberek, új társadalmi normák elfogadása.

 

Isten gondviselését ekkor éreztük meg és tapasztaljuk azóta is a mindennapjainkban.

A legnehezebb kihívást az jelentette számunkra, hogy gyermekeink olyan intézményekbe kerüljenek, ahol elfogadják, befogadják őket, ahol jól érzik magukat.

És újra kezdődött volna az élet csalafinta mókuskereke. Melyik a város legjobb, legelitebb iskolája, óvodája? Érdeklődés, érvek, ellenérvek, vélemények, nézőpontok.

Ekkor „mosolygó" Gondviselő Istenünk engedett az ismételt konkrét tapasztalat útján szerzett tanításnak.

Kiválasztottuk hát a legjobb óvodát kislányunk számára. Boldogan vittük őt reggelente, és a napot azzal nyugtáztuk, hogy kitűnő óvoda, kiváló pedagógusokkal, színvonalas nevelő-oktató munkával.

Gyermekünk, kezdetben kissé kedvtelenül, majd egyre szomorúbban, végül zokogva lépte át az igencsak színvonalas intézmény küszöbét.

Ekkor tett újabb csodás a mi Szerető, Gondviselő Jó atyánk életünkbe és gyermekünk életébe.

 

Útját a Tatai Hajnalcsillag Református Óvodába irányította. Amit itt megtapasztaltunk az elmúlt két évben, az maga a csoda, mely életünk részévé vált.

Őszinte, szerető, törődő, gondoskodó, igazi keresztyén emberek varázsolják otthonná ezt a fészket.

Igen, minden korszerű pszicho-pedagógiai módszerrel és nevelési elvvel felvértezett felnőtt csapat, akik a gyermekeink életútját igazgatják ebben az óvodában.

De számukra nem ez a legfontosabb. Ők nem csak hirdetik szavaikkal Isten Igéjét, hanem viselkedésükkel, magatartásukkal, attitűdjükkel azt a páratlan Pedagógust követik, aki személyiségével nevelt, oktatott és tanított.

 

Hogy miben tükröződik ez?

Mi felnőtt emberek szeretjük a hangzatos szakszavakat. A szépen körülírt mondatokat.

A gyermek a maga egyszerűségében kommunikálja ezt le nekünk felnőtteknek. És ebben rejlik a nagyszerűsége.

Kislányunk minden reggel fülig érő mosollyal ébred. Alig várja, hogy átlépje az óvoda küszöbét. Jól érzi ott magát.

És viselkedése, magatartása, teljes attitűdje, mit tükröz?

Hogy, akivel naponta ott találkozik - legyen az óvó néni, óvó bácsi, dadus néni, szakács néni, intézményvezető, takarító néni, vagy óvodai lelkész bácsi - kivétel nélkül, mindegyik azt a hiteles esendő embert testesíti meg, akinek egyetlen célja a rábízottakat Krisztushoz vezetni.

És így, tanévzárás felé, köszönet és hála van lelkemben.

Mérhetetlen hála Isten iránt, hogy ide vezérelte gyermekemet. Köszönet pedig azok felé, akikben elsősorban gyermekem a keresztény embert láthatja

 

És hogyan tovább?

Most már tudom. Nem az információ-felhalmozás a lényeg egy iskola választásánál. Még csak nem is a széleskörű tájékozódás.

Egyetlen dolog a fontos anyaként számomra. Az Istenbe vetett bizalom.

Tudom, hogy kislányom a tatabányai Szent Margit Római Katolikus Általános Iskolában folytathatja majd életútját, ahova nagyobbik gyermekem immár két éve jár.

 

Sokáig semmi kézzelfogható bizonyítékom nem volt erre, de időközben megjött az értesítés a felvételről.

Hiszem, hogy Isten a kisfiamat sem a véletlen folytán vezérelte, abba a katolikus iskolába, ahol azt a Krisztusi szeretetet tapasztalhatja meg, hogy nem számít a felekezeti hovatartozás.

Abba az iskolába mennek majd szeptembertől mindketten, ahol immár két éve nagyon jól érzi magát gyermekem.

És miért? Talán ugyanazért, amiért kislányom is szívesen lépte át az óvoda küszöbét.

A színvonalas oktatói munka valóban nagyon fontos a mi társadalmunkban.

Nekem, édesanyának a legfontosabb mégis az a lelki nevelés, amit gyermekem azoktól az emberektől kaphat meg, akikkel mindenapjait ebben az iskolában töltheti.

Nem ismételném önmagam. Inkább Krisztus szavaival összegezném a lényeget: „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól."  (Példabeszédek 22,6)

 

Köszönöm Istenem, hogy így formálsz bennünket. Ámen

 

Ráskyné Ban Eva

egy hívő, pedagógus édesanya

 

A Tatai Hajnalcsillag Református Óvoda Halacska csoportja és óvodapedagóusai