Tatai Református Egyházmegye

Szárszói Konferencia a Migrációról

2018-07-16 23:09:01 / Nagy Attila

Ők jönnek, mi megyünk? Bevándorlás/elvándorlás/átvándorlás

Idén is szeretettel hívjuk a keresztyén szellemiségű érdeklődőket Szárszóra. Az újjáalakult konferencia idei témája a külső-belső migráció.

Újra megnyitja kapuit a Reformátusok Szárszói Konferenciája. A helyszín a mára már fogalommá vált balatonszárszói Soli Deo Gloria Családi Hotel és Konferencia-központ, ahol 2018. augusztus 23-26. között várjuk a migráció iránt érdeklődőket.

 

A Magyarországi Református Egyház és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány tavaly újraindította ezt a nagy múlttal rendelkező programot. Szárszó régről hozott öröksége a református értelmiség párbeszéde, amely nem pusztán elemzője, de alakítója is a hazai közéletnek. Örülnénk, ha idén is megmaradna az a pezsgő, vitázó szellem, melynek célja egyházunk és nemzetünk helyzetének előmozdítása.„Amit mond az ember, annak a gyümölcséből fog jóllakni a teste, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia." (Péld. 18,20.)

Jákob és rokonsága gazdasági okokból költözött Egyiptomba, míg Jézus családjának Heródes katonái elől kellett oda menekülnie csaknem két évezreddel később. Akár háborúkról, akár természeti vagy gazdasági katasztrófákról legyen szó, már egy-egy ilyen jelenség is tömegeket képes megmozgatni. A költözés nemcsak a vándorokra van hatással, hanem azokra a területekre is, amelyeket elhagynak, és azokra a vidékekre is, amelyeken áthaladnak, vagy ahová megérkeznek. A Reformátusok Szárszói Konferenciáján háromféleképpen vizsgáljuk a migrációt.

 

Elsőként az „arab tavasz" hatására indult bevándorlással foglalkozunk, amely migránsválságként került be a köztudatba, és meghatározta az elmúlt évek politikai témáit is. A keresztyénség túlélt már számos népvándorlást, mi több, a történelem során gyakran vált nagyobb tömegek mozgásának nyertesévé. Pogány vándornépek találtak letelepedésük helyén Krisztusra, máskor pedig a bennszülöttekhez vitték el keresztyén migránsok az evangéliumot. Vajon olyan korban élünk, ahol mindez a visszájára fordult, és minden mozgás a keresztyén világ ellen dolgozik? Vajon meddig engedhetjük meg, hogy cselekedeteinket az érzületetika irányítsa a felelősségetikai gondolkodás ellenében? Egyszerűbben: keresztyénként kötelező mindenkit befogadnunk?

 

Nemcsak Magyarországon, hanem a teljes Kárpát-medencében megfigyelhető az a tendencia, hogy az emberek faluból városba, keletről nyugatra költöznek. Ezekre a népmozgásokra mutat rá a konferenciánk második szekciója. A nagy mozgások végső soron átalakítják egész Európa demográfiai térképét: hazánkban és régiónkban ez olyan negatív folyamatokkal kapcsolódik össze, mint az elöregedés és az alacsony születésszámok. Vajon lesz-e három nemzedék múlva munkaerő Magyarországon és stabil magyar társadalom az országhatárokon belül? Mi lehet a kiút? Egyenlő béreket kellene biztosítani? Jelenthet megoldást az egyre könnyebben kivitelezhető távmunka? Mi a helyzet azokkal, aki maradnának? Mi segítheti a szülőföldön boldogulást?

 

A harmadik szekció a református egyház belső migrációs folyamatait tanulmányozza. Egyre gyakoribb, hogy a falusi közösségeink elnéptelenednek: az Őrségben egy lelkészhez akár tíz gyülekezet is tartozhat. Eközben a városi reformátusság is folyamatosan változik, az újonnan beköltözők egyre több - korábban nem létező - gyülekezeti formát igényelnek. Az átalakulás sokszor konfliktusokkal terhelt. Ugyancsak komoly probléma, hogy az eredeti lakóhelyükön még aktív gyülekezeti tagok nem találják meg a közösségeket új helyükön, sőt, sokszor nem is keresik azokat. Milyen módon oldhatjuk meg ezt a helyzetet? Lehetséges egyáltalán a tervezőasztalon kezelni a problémákat?

 

A konferencia napjai közös áhítattal kezdődnek, a rendezvény utolsó napján, vasárnap délelőtt pedig a hagyományoknak megfelelően a résztvevők közös, záró istentiszteleten lehetnek lelki közösségben.

A konferenciára július 31-ig lehet jelentkezni erre a linkre kattintva!

Figyelem! Egy e-mail címmel és egy regisztrációval csak egyetlen ember regisztrálhat, minden résztvevőnek külön felhasználói fiókot kell létrehoznia. (A szövegre kattintva segítséget kaphat a regisztrációhoz!)

 


Kapcsolódó link:
http://www.parokia.hu/