Tatai Református Egyházmegye

Egyházmegyei reformációi istentisztelet

2025-10-31 09:58:58 / Nagy Attila

Megpróbálom a bennem lévő ide-oda sodródó, vándorló, alakulgató, formálódgató gondolataimat összegyűjteni egy helyre. Nincs könnyű dolgom, mert újabb és újabb emlékképek, beszélgetések kúsznak elő, erről is kell még szólni, ez is fontos. Ez a kuszaság valójában gazdagságról árulkodik. Olyan gazdagságról, melynek ugyan vannak mérhető számai, le lehet írni a statisztika nyelvén, ám mégis több, nagyobb annál. Nehéz helyzet és mégis örömteli. 2025. október 26 egy átlagosnak nem mondható vasárnap volt egyházmegyénk számára.

 

Bár régi hagyomány már, hogy közösen ünnepeljük a reformációt, vándorolva a megyében, megismerve, újra felfedezve gyülekezeteket, templomokat, mégis valami más, valami új volt ez. Emlékszem arra az autóútra, amikor Esztergomból lelkészi továbbképzésről jöttünk haza együtt Esperes úrral és kedves feleségével, s meséltünk az elképzelésekről, cserélgettük az információt, mit, hogyan kellene tenni majd ezen a napon. Esperes úr mondta, milyen jó lenne, ha lenne a megyének közös úrvacsorás alkalma. Megterveztük ott nyomban, s elkezdődött ennek is az előkészülete. Ácsról is érkeztek kis kelyhek, itt is voltak, még szedtünk hozzá, tartalék megoldást is kitaláltunk. Így hirdettük meg ezt a reformációi úrvacsorás istentiszteletet Etére.

Délután kettő órakor már megérkezett Vadász Attila orgonaművész testvérünk, aki a kántori szolgálatot vállalta e napra. Átkísértem a templomba, majd bementünk a művelődési házba, s aztán kellett ide-oda jönni-menni, s arra lettem figyelmes, hogy a parkolásra kijelölt helyek kezdtek egyre fogyni, s hosszú utcánk megtelni autókkal. A templom is kezdett megtelni, s bizony az is megesett, hogy a hetényi testvérgyülekezetünkből egy temetés miatt csak jóval később érkező vendégeinknek már csak álló hely maradt a karzatban. (Megjegyezem: kiváló presbitereink saját helyeiket gyorsan átadták nekik.) Három órától háromszázötvenen énekeltünk dicséretet. Háromszázötvenen imádkoztunk együtt.

 

Háromszázötvenen hallgattuk az igét. Háromszázötvenünknek szólt az Úr ez alapján az ige alapján: „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek. Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni." (Róm 1,16-17)


Máté László egyházkerületi főjegyző úr a szívére helyezett üzenetet adta át ezen keresztül, maivá érlelve a reformáció fő igazságait. Egyedül hit által, egyedül Krisztus által, egyedül kegyelemből és egyedül a Szentíráson keresztül.

 

Majd háromszázötvenen könyörögtünk a Sugár Tamás egyházmegyei főjegyző vezette imádságban, s imádkoztuk az Úr imáját.

 


 

A Gerecsei Zsolt esperes úr vezette úrvacsorai liturgiában mind éreztük, tapasztaltuk, több ez most. Összetartozás, a kiválasztó, minket oly nagyon szerető Úrral való közösség, s egymással is, melyben lélekgyógyító, lélekemelő erő van. Igazán megragadhatatlan szavakkal. Lelkipásztorként, nekem is, személyesen is, megrendítő volt ilyen közösségben lenni a kollégákkal is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Örültünk Tatai Márta teológánk

Pongrácz Józsefről szóló előadásának, aki etei származású teológiai tanár volt a pápai teológián. (Isten iránti hálával jegyezzük meg e helyen is, hogy kicsiny, hatszáz lelkes falunknak három teológusa van.) Életútjáról, szakmai előrehaladásáról, ma is használt írásairól is mesélt kiváló módon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyházmegyei lelkészi karának, alkalmi énekkarra Farkas Ferenc: Imhol vagyok édes Uram Istenem és  Gárdonyi Zoltán: Nem halok meg, hanem élek c. kórusművét énekelte el.

 

 

Ezen kívül a Meglepetés karunk is szolgált. Felsős hittanosaink mellé szegődtek erre az alkalomra gyülekezetünk fiatal felnőtt tagjaiból néhányan, s énekkel, áldással köszöntötték az egyházmegye gyülekezetét.

 

 

Sokan léptünk ki a templomból könnyes szemmel, feltöltődött lélekkel, hogy a szeretetvendégségen még beszélgetésekben, ölelésekben, finom ételekben is gazdagodjunk. Megtelt a szívünk örömmel, hálaadással, békességgel, jósággal, a megmaradás reményével.

 

 

 

Búcsút intettünk egymásnak, mikor útnak indult e népes gyülekezet a megye számtalan pontjára, kisebb és nagyobb közösségébe, falvakba, városokba, s a felvidéki Hetényre és Farkasdra. S jönnek üzenetek, köszönetek azóta is, s mi hálával gondolunk mindenkire, aki itt járt, s azokra, akik nagyon-nagyon sokat dolgozva a napért szolgáltak Istennek, egyháznak.

 

Szépné Czippán Noémi