Tatai Református Egyházmegye

Segédlelkész Dadon

2010-08-28 20:47:58 / Nagy Attila

 2010. augusztus végén kezdte meg a Dadi Református Egyházközségben Miklósi Hosszú Ödön Koppány segédlelkészi szolgálatát.

Személyes bemutatkozásában beszél eddigi életútjáról, hitbeli növekedéséről, és a számára fontos emberi kapcsolatairól, melyek a Tatai Egyházmegyéhez is kapcsolódnak.

„Felvont szemöldökök, összeráncolt homlokok, tágra nyílt szemek kísérték a bejelentésemet, miszerint a Dad és Bokod-i Egyházközségek segédlelkésze leszek. Rajtam is hasonló arcvonások jelentek meg, mikor megkaptam az értesítést, hogy „jelentkezzek a dadi lelkipásztornál." S ahogy barátaimban úgy bennem sem az értetlenség, hanem a hely ismeretlensége volt, amely a kérdő tekintet formálta meg. Majd az „ismeretlenbe" tett felfedező látogatás, aztán a gyülekezettel történt első találkozás a pünkösdkor és a lelkészházaspárral való kapcsolattartás folyamatosan színesre festette a fehér foltokat.

Az idő közeledtével  másfajta kérdések változatták meg - most már a belső - ábrázatomat. Ugyancsak az ismeretlennel való szembesülés barázdálta lelkemet. Életem egyik fordulópontjához érkeztem: elszakadás a régitől, belépés egy újba, az ismeretlenbe. Milyen lesz ez az új? Hogyan állom majd meg a helyemet?  Mi módón fogok egy új közösség része lenni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztattak a készülődés perceiben. S miközben ezeken elmélkedem, hálás szívvel gondolok arra, hogy ezekre a kérdésekre Dadon és Bokodon , az itt élő emberek között fogok választ kapni. Akik között azt Istent szolgálhatom. Akikkel együtt „épülhetek az Isten hajlékává a Lélek által". (Ez efezusi gyülekezetnek írt gondolat volt a pünkösdi igehirdetésem vezérlője)

Régóta örülök annak, hogy az út amely huszonöt éve egy erdélyi kisvárosban indult, majd kisebb kanyarokkal egy nyugat-magyarországi városban haladva tovább a budapesti református Teológián keresztül a Dad és Bokodi Református Egyházközségben érkezett és onnan folytatódik tovább. Örülök, mert hiszem, hogy Gondviselőm jóakarata volt, hogy a szolgálat és egyáltalán a nagybetűsnek nevezett élet első lépéseit ezen a helyen tehetem meg. S abban is bízom, hogy a gyülekezetek számára is terve van Istennek a segédlelkészi évemmel. 

Örömömet növeli, hogy az Egyházkerület hat egyházmegyéje közül a Tatai lett otthonommá. Nemcsak azért, mert természetbarát lévén sok kincse van az egyházmegye által felölelt területnek, hanem azért is, mert több, számomra kedves személyt is ide kötődik valamilyen módon: gyülekezetem lelkipásztora Jakab Bálint, aki Etéről érkezett hozzánk; kedves tanáraim, akik itt szolgáltak vagy szolgálnak: Herczeg Pali bácsi, Németh Dávid, Szabó Előd; volt és jelenlegi teológustestvérek: Roboz Péter jelenleg Kocson szolgáló lelkipásztor, Hetyei Móni Rédéről, Horváth Mariann Nagyigmándról és a szívemhez nagyon közel álló fiúk a Dunaalmási Lakóotthonból valamint az ott dolgozók Martonné Lívia vezetésével. Remélem, hogy ez a névsor mostantól sok névvel gazdagszik."



Miklósi Hosszú Ödön Koppány
segédlekész