Várpalota-Pétfürdői Református Egyházközség Honlapja

Bibliodráma a Várpalotai Református Gyülekezetben

2014-10-30 16:46:28 / Lukátsné Orovicz Piroska

2014. október 24-én immár második alkalommal vehettek részt bibliodrámai foglalkozáson a várpalotai gyülekezeti tagok. Szép számmal éltünk ezzel a lehetőséggel. Szücs Balázs nagytiszteletű úr vezetésével délután 5 órakor kezdődött a foglalkozás. Bemelegítésként különböző játékokkal próbáltuk oldani a feszültséget, ezután kezdtünk belemélyedni a bibliai történet feldolgozásába.

Pál apostol missziói útjaiból vettünk egy részletet, a Biblia úgynevezett „üres lapjai" közül. Pontosabban útjainak azt a részletét, ahol is Ciprus szigetéről Páfuszból, a pamfíliai Pergébe ment. Sem az útjáról, sem a megérkezéséről nem ad leírást a Biblia, ezért saját kútfőnkből kellett a történetet felépítenünk.

Az első felvonásban egy piactér kellős közepén találta magát Pál apostol, aki piaci kofák és pergei lakosok közé csöppent. Az apostol egy pergei asszonytól (főtiszteletű asszonyunk megszemélyesítésében), akit éppen vásárlás és alkudozás közben kérdezett meg, próbált érdeklődni a város lehetőségeiről és próbálta köztük és a vásárosok között missziói munkáját végezni. Ötletes és szellemes színjátékot láthattunk a szereplőktől.

A következő részben Pál apostol és egy kikötőben dolgozó fiatalember találkozását láthattuk.

Gyülekezetünk ifjú tagjai szenzációs szerepjátékot mutattak be nekünk, amellyel jókedvre hangoló és mégis hitükben is megerősítő gondolatokat adtak át nekünk. Az utolsó feladatban párokat alkottunk, és Pál apostol és egy pergei lakos bőrébe bújva kellett meggyőzni társunkat, hogy érdemes a keresztyének táborába tartozni.

Sajnos hamar elszaladt az idő, az összefoglaló beszélgetésben nagyon jó gondolatokat hallhattunk hitbéli társainktól, amelyekkel remélem sikerült még több kérdésünkre választ kapnunk hitéletünkben.

Jézus Urunk tanításával zárnám rövid beszámolómat:
„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket"

Rácz Péter