A Húsvétot megelőző böjti időszak hagy elegendő időt, hogy elmerenghessünk, hogy felkészülhessünk, hogy kiüríthessük magunkat úgy lelkileg, mint testileg. Számtalanszor szóba kerül a böjt/böjtölés református testvéreim közt is. Hasonlítgatjuk magunkat már felekezetek szokásaihoz és mindig a „bezzeg mi nem böjtölünk" megállapításra jutunk.
Böjtölni lélekben ugyan annyira fontos (ha nem fontosabb!), mint a testi böjt megtartása. A kereszténység talán legnagyobb ünnepére készülve azonban öröm akkor érhet bennünket Húsvétkor, ha a Nagyhét borzalmas eseményein átverekedjük magunkat évről-évre.
Megtehetjük egyedül is, de a gyülekezet közössége, a megfelelő időben adott és kapott információkkal, egymást erősítve nagyszombat napján késő este, fél 11 órakor a várpalotai-pétfürdői reformátusok „passiós" alkalmon vettek részt a várpalotai templomban. A szereplők – a gyülekezet tagjai – énekekkel, idézetekkel, biblia részletekkel, imádságokkal követhették végig nagycsütörtöktől kezdődően Jézus kálváriájának történetét.
A történetek vizuális megjelenítéséhez az idei évben J. J. Tissot francia festőművész képeit válogatta össze Lukátsné Orovicz Piroska lelkészasszony.
Nagyításhoz kattintson a képre
Félhomályban, egy-egy lámpa és néhány gyertya fényénél kezdődött az alkalom. A képek peregtek, a történetek szép sorban hangoztak el. Az elmúlt évhez hasonlóan egy kép kiragadott szereplői is megelevenedtek, megosztották saját gondolatukat, érzéseiket a látványról, ami a keresztre feszítés váltott ki belőlük.
Hallhattuk Málkus (a főpapi szolga, akinek Péter levágta a fülét) és az egyik lator (akit Jézus jobbján feszítettek meg) visszaemlékezését, valamint azon katonák párbeszédét is, akik Jézus sírját őrizték.
Az éjféli harangzúgás, a teljes világítás felkapcsolása, a gyülekezet apraja-nagyja által kézzel festett főtt tojással koccantás már az örömhírt jelezte: Feltámadt! Bizonnyal feltámadt!