Lisieux-i Szent Teréz ereklyéi

a Veszprém Megyei

 Csolnoky Ferenc Kórházban

  

Deo volente 2007. szeptember 4-én

 

 

Soli Deo Gloria! 

 

                                                 Nagy Lajos

 

 A Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Ökumenikus Lelkigondozó Szolgálata nevében legyen szabad nekem is a legmélyebb tisztelettel üdvözölnöm Lisieux-i Szent Teréz ereklyéinek intézményünkben történt megtisztelő megjelenését. Érdemes lenne utánanézni a Kórház történetében a sejtésem igazságának, merthogy úgy vélem: ez a mai alkalom egyedi és egészen különleges ennek az egészségügyi intézménynek a történelmében.

     Amikor korszerű ökumenikus lelkülettel megfontoltam e mai nap jelentőségét, magamban hálát adtam Istennek, hogy erre a felemelő tiszteletadásra és lélek szerint való találkozásra sor kerülhet Kórházunkban.

     Lisieux-i Szent Terézt a Római Katolikus Világegyház kiemelkedő szentjei sorában tartja számon. A franciaországi Alenconban született, 1873. január 2-án. Külön engedéllyel már 15 évesen bevonult a kármelita rendbe. 1897. szeptember 30-án - mindössze 24 évesen - tüdőbetegségben húnyt el. 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig már szentté avatják. 1944-től Franciaország másodtársvédőszentje, az Orleans-i Szűzzel   együtt.  Szerzetesi  elveiben hangúlyos gondolat  az  Isten lelki  gyermekévé  létel, mint szent  cél.    Szerinte  a  lelki gyermekség lényege a következőkben áll: a szív beállítottsága, amely alázatossá és kicsivé tesz minket Isten karjaiban, tudatára ébreszt gyengeségünknek, és bizakodóvá tesz egészen a merészségig az Ő atyai jóságában.

      Ez az iménti, Lisieux-i Szent Teréztől származó, szó szerinti idézet sejtetni engedi, hogy szerzetesi  élete  során gyakran konfrontálódik  a testi gyengeséggel s így a szenvedés gondolatával s személyesen magával a szenvedéssel is.

     Amikor most élete s szerzetesi munkássága, valamint - miután kórházban vagyunk - a betegség kérdése közötti összefüggéseket keressük, hadd álljon itt egy azonos keresztnevű  másik  szent,  Avilai  Szent Teréz írásából néhány sor. Szinte filozófiai magasságokat átfogó elmélkedésében Avilai Szent Teréz egyebek között ezt írja:

     „A tökéletesség legmagasabb foka nyilvánvalóan nem fönséges elragadtatásokban, sem látomásokban áll,  hanem  csupán  akaratunk olyan megegyezésében az isteni akarattal, hogy teljesen átkarolunk vele mindent, amit akarata gyanánt ismerünk föl, és a keserűt, a fájdalmasat - ha ő szent Fölsége akarja - éppen olyan örömmel fogadjuk, mint a kellemeset."

     Ezzel a filozófiai fejtegetéssel máris ott vagyunk, ahol mindannyiunk számára azonnal absolut világossá válik a felelet arra a kérdésre:  hogyan is kapcsolódhat az ereklyék tiszteletének vallási-teológiai értelmezése és gyakorlata a betegség, illetve a gyógyítás gondolatköréhez? A témafelvetés  vallástörténeti- és egyfajta sajátos teológiai értelmezése a római katolikus- és a görögkeleti egyházakban teljesen kézenfekvő. Nevezetesen: Isten kiválasztottai, a szentek, így természetesen Lisieux-i Szent Teréz is, évszázadokkal vagy akár évezredekkel a testi haláluk után, földi maradványaikban is csodatévő erőt, erőket képviselnek. Ugyancsak csodatévő erőt tulajdonít ez az egyházi hagyomány a szentek bizonyos relikviáinak, azaz  közvetlenül, személyesen használt tárgyainak. Szokás továbbá az   is,    hogy    bizonyos    ajándéktárgyat vagy kegytárgyat a szentek földi maradványait tartalmazó sírokhoz érintenek, amely érintés önmagábanvéve máris átlényegíti, megszenteli és csodatévő erővel ruházza fel az illető élettelen tárgyat.  

     Mi itt és most abban a megtiszteltetésben részesülhetünk, hogy közvetlen közelről szemlélhetjük Lisieux-i Szent Teréz  ereklyéit. Miután pedig az apostoli megfogalmazás szerint „a hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról  való  meggyőződés"  (Zsidó 11:1)    -   nyilvánvaló, hogy   aki   hinni   tud  az ereklyék csodatévő erejében, adott esetben a betegséget vagy betegség tipust gyógyítani tudó képességében, annak számára rendkívüli mértékben megnyugtató, ha szent ereklyével találkozhat. Az ugyanis reményt kelt a szívében.

     A beteg ember számára a gyógyulás egyfajta különlegesen minősített reménység tárgya, amely reménységnek a hit útján történő valóra válása a lehető legkívánatosabb és legáhítottabb fejlemény az életében. Mert „a hit...a reménylett dolgoknak valósága."

     Továbbá: a beteg ember betegsége időtartamának némely nehéz periódusában úgy érzi, hogy  - amint szoktuk mondani: - nem látja az alagút végét... Vagyis: kilátástalannak ítéli meg a helyzetét. És ekkor jön - vagy jöhet jó esetben -  „a hit... - amely - a nem látott dolgokról való meggyőződés." Ennek a birtokában tehát már lehet látni az alagút végét, lehet reménykedni a gyógyulásban.

     Mire jó tehát az Isten-hit? Arra, hogy benne és általa kapaszkodót találjon az ember a gyógyulásba  vetett   hitének   és   reménységének valóra válása tekintetében. A gyógyulás nem egyéb, mint a remények valóra válása és az egyelőre még nem látott dolgok tényleges létezéséről való szilárd meggyőzetés.         

     Mármostan mi következik mindezekből? Az mindenképpen, hogy az Istenbe vetett hit segítségül hívása, csatarendbe állítása a gyógyulás elérése érdekében rendkívül fontos lehet.

     A protestáns teológiai felfogás szerint az örökkévaló Isten  kijelentésében,  a Bibliában van elkészítve az egyértelmű üzenet arról: mi a szándéka Istennek az emberrel. A Szentírás tele    van    -   egyebek   között   -   a   beteg   ember   számára mintaimádságul szolgáló szebbnél szebb könyörgésekkel. Ezek egyértelműen fogalmazzák meg és tárják elő a kérést: „Gyógyíts meg engem Uram, hogy meggyógyuljak, szabadíts meg engem, hogy megszabaduljak..." (Jeremiás 17:14) Mire megnyugtatóan hangzik a felelet is a Szentírásból: „...Fájdalmak férfia és betegség ismerője - az Úr - betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozta... az ő sebeivel gyógyulunk meg...Békesség, békesség, a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom őt!" (Ésaiás 53:3-5 és 57:19)

     Az áhított eredményt, azaz a gyógyulást illetően a tapasztalat szerint teljes mértékben a bizalomtól függ az imádságok meghallgattatása. Minden esetre a keresztyének Megváltója, Jézus Krisztus, az egyedüli közbenjáró Isten és emberek között nagy titkot árul el, amikor kivétel nélkül minden beteg embernek kész a szívére helyezni     a      fontos      üzenetet: „...Amit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek." (Máté 21:22) Szavainak nyomatékául pedig még azt is hozzáteszi: „Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: kelj fel és ugorjál a tengerbe és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, amit mondott. Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz néktek." (Márk 11:23,24)

     Adjon az Isten minden  beteg  embernek  ilyen bizalmat s a gyógyulásba vetett hitet. Ebben lehet segítségül az ereklyék tisztelete azok számára, akik tudnak hinni bennük és keresztyénségüket ilyen módon élik meg.

     Befejezésül hadd álljon itt a másik szent, Avilai Szent Teréz  néhány  bölcs  sora,  amelyeket  minden  korok   betegségektől szenvedő keresztyénei számára írt. Így hangzik a vers: 

 

Semmi ne zavarjon.

Semmi ne rettentsen.

Minden elmúlik.

Egyedül Isten marad.

A türelem mindent elér.

Ha Isten velünk, megvan mindenünk.

Isten maga elég!

     

                                                                        Úgy legyen!