Veszprémi Református Egyházmegye

archív - Elmélkedés életről és halálról az alsóörsi temetőben Halottak Napján

2010-01-28 07:11:49 / Rásky Miklós

Virágba borul szép temetőnk. Csokrainkon az ősznek, lelkünkben az  emlékezésnek tobzódó színei... .Ahogy a sírok között haladunk egyre följebb, úgy   mutat magából mind  többet e páratlanul szép, szívünkhöz  nőtt tenyérnyi  tájék. Alattunk a valahai halászfalu, a gazdagon kiépült part és az ezüst Balaton. Megszentelt fájdalmat hordoz itt minden óra, ám lelki békével is megvigasztal, Isten teremtettségi tükrét, kegyelmének kiáradását mutatja nekünk. Ősi időkből megörökölt zarándokhelyünk e virágos sírkert. Fába, kőbe, márványba vésett nevek. Tősgyökeres családok, ismerősök, kihunyt életek.

Megkondul és fölring bennünk a múlt... Gyász és ezredéves pompa jelképei elnagyolt, avagy Pazar faragásokon: olajág, szomorúfűz, rozetta, galamb. Gonoszűző, elsirató, ember és Isten között közvetítő hitbéli szimbólumok. Krisztus Jézus halált legyőző váltságművének  lelkeket megdobbantó üzenete. Életünk elmúlt, kiszakadt, feledhetetlen darabja nyugszik e hantok alatt azzal a fellebbezhetetlen, megmásíthatatlan igazsággal, hogv semmi hatalmasság nincs a halál napja fölött, mert egyszer s mindenkorra legyőzetett a halál, s tudjuk, akik az Úrban éltek, Őbenne is nyugszanak és általa új életre kelnek!

Gyertyát gyújtunk porladó szeretteink sírhalmán. Föllobbantjuk a szeretet lángját azoknak is, akik távol a szülőhazától idegen földben, ismeretlen helyen nyugosznak. Messze, múltba hasítanak a fények. A kivilágló emlékekből nemcsak fájdalom, hanem erő, biztatás is árad számunkra. Hajdan élt, és már közülünk eltávozott nagyszerű szeretteink nyugszanak itt. Az életet megtapasztaltak, s azok, akiket korán letört a halál. Fejük fölött vigasztalhatatlanságot hirdető sorok: "Mindent, mit szerettem, ide temettem..., Szeretetünk itt virraszt..., Elvesztettünk, de örökké  él bennünk áldott  emléked...." Évszázadosnál is öregebb drámát őriz a régi temetőnk egyik földbe süppedt, málló vöröskövének epitáfiuma, verses  sírirata: "ITT nyugszik Viasz Károly, ki tsak egy napot élt, és a halál, irigyelvén életét, Ő a mennybe kélt. 1880 detz 16." Egy másik kőbe vésett fájdalom a hit, remény, szeretet és emlékőrzés lelkületében született, akárha a parasztköltészet remekeként: "Sírod mélyén, csendes ölén pihensz alva itt. Földi gondok nem zavarják lelked álmait, úgy virrasszon sírhalmodon hű emlékezet, az utókor hogy mindenkor áldja nevedet!"

Az emlékezésen a fájdalmon is átszűrődik az a béke, amelyet a hívő Nagypénteken a kereszt diadalmában, Húsvétkor pedig az üres sír bizonyosságában kap meg, s lassan dúdol a lélek a csendes temetői hangulatban: Nincs már szívem félelmére, nézni sírom fenekére, ... s messze zeng a dicséret: ... mert látom Jézus példájából....

Manapság is emlékezésbe, kőbe, fába véshetnénk és véssük is: Nincs már szívem félelmére. Halottak Napja legfőbb üzenete az, hogy Krisztus legyőzte a halált és új életre támaszt fel bennünket is! 

Kegyeletes főhajtással állunk a síroknál. Észrevétlen lopakodik közénk az alkony. „Köd terül el kékben a tér fölé. A Nap már vérpiros nagy korong. Sötét bújik a bokor mögé, minden kis rög mögött est borong." S midőn fekete bársonyt terít temetőnkre a kései óra, a sok kis mécses pislogó fénye a Szentlélek Úr Isten vigasztalását juttatja eszünkbe, vési szívünkbe...

- Rásky -