Veszprémi Református Egyházmegye

archív - Ács János presbiter, polgármester megkésett adventi köszöntője - (Szabó Emőke - Tapolca)

2010-01-30 12:47:47 / Rásky Miklós

Ács JánosSzomorú Advent volt a tavalyi. Kedves munkatársam Ács János, tapolcai presbiter, városunk polgármestere elment a minden élők útján. 54 évesen, váratlanul, hirtelen. Csak köszönt vasárnap a templomból kimenőben. „Hozom a koszorút!" - mondta, - az adventit, - mert mindig felesége készítette, igazi szépérzékkel, saját kezűleg. És már nem ő tette le az úrasztalára.
Tele tervekkel, mert családja, gyülekezete mellett a városért élt, aki székfoglalójában is a Szentírást idézte, és nem csak azért, hogy a hívő emberek támogatását is megnyerje, hanem azért, mert úgy gondolta.
         Utolsó útja Kárpátaljára vezetett, egy római katolikus óvodába vitte a tapolcaiak adományát. Hogy ne kelljen bezárni télen, fűtés hiányában.

Úgy sietett haza, mert még karácsony előtt annyi munka várta. De döntéseiben mindig Isten segítségét kérte, és a város kivirágzott. Református temploma megszépült kívül-belül és ha vendégeknek mutatta a várost első útja lelki otthonába vezetett.

         Én Ács Jánost előbb ismertem presbiterként mint polgármesterként. Nem kellett soha kifogásokat keresnie tengernyi teendője miatt, hogy miért üres a helye a templomban, mert mindig ott volt.

Egyszer láttam sírni, halála előtt egy hónappal, az új borra megterített úrasztala mellett. Azóta sokszor eszembe jutnak azok a könnyek.

         Aknaszlatináról már nem érkezett haza, tovább ment. A Tapolcai Újság számára íróasztalán hagyott üzenetét már gyászjelentése mellett olvasták. Fényképe mellett a dícséretet mert otthon is mindig ezt dúdolta:

                                      „Aki értem megnyíltál

                                       Rejts el ó örök kőszál"

         Gondolatait, mint immár onnan fölülről valót hálával adom tovább  Mindnyájatoknak 2009 Adventjén. Egy hívő ember, egy presbiter üzenetét.

 

        

         „A szeretetre várok mindig. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtanultam, hogy szeretetet kapni nem lehet mindig csak adni kell, ez a módja... Tartalmát nem lehet szavakban közölni. A szeretetben csak élni lehet, mint fényben vagy a levegőben."

         Márai Sándor vallomásában a mindannyiunkban megfogalmazhatatlanul meglévő szeretvárás  olthatatlan misztériumáról szolt. Arról, hogy a lélektől lélekig hangzó isteni üzenet csak megerősítheti bennünk, hogy a másokért élés felelősségének tudata, az önzetlen szeretszolgálat az emberi létezés alapformája.

         Mennyi feszültség van ebben a világba, Családokban: gyermek és szülők között! Barátok, népek, nemzetek között! Holott csak tudatosítani kéne magunkban, hogy a béke, a nyugalom az emberséges élet apró dolgaiban nyilvánul meg leginkább.

         Isten emberré lett értünk és mi - ahelyett hogy büszkék lennénk ember voltunkra - egyre magasabbra, emberfeletti dolgokra vágyunk, és közben elfelejtjük - de bízom benne hogy csak megbújik bennünk - azt a felismerést, hogy a boldogság csak a szeretetre képes embereké.

         Hiszem és vallom, hogy a XXI. Század emberének a megértés és a beleélés képessége a legnagyobb kihívás. Az utat lelkiismeretünk fénye mutatja, megerősítve bennünk, hogy feladataink a mában vannak, az együvé tartozás szükséglete nem a jövő ígérete, hanem a jelen szent parancsolata.

         Egy várost egy települést - így        Tapolcát is - nem a falak, a kövek teszik naggyá, hanem az élő kövek módjára élő emberek az egymáshoz illesztett életükkel, munkájukkal, egész létezésükkel.

Bőjte Csaba ferencesrendi szerzetes ezt így fogalmazta meg: „Az önszerveződő szeretet hegyeket mozgat. A hópelyhek igen lágyak igen gyengék, mégis képesek hordozni akár egy felnőtt embert a sítalpakon. Ha összefogás van, csodákat tehetünk. Jézus Krisztus üres kézzel jött közénk karácsony estéjén. Nem hozott ajándékot. Ő maga akart lenni az Áldás, Ajándék. Mi is üres kézzel jöttünk a földre azzal a hivatással, hogy áldás, ajándék, simogatás legyünk válasz a fojtogató kérdésekre. Út mely tovább vezet. Merjünk tehát értékes vetőmagot szórni a holnapba!"

 

(Ács János karácsonyi üzenete)

        

 

         Istentől áldott ádventi készülődést és örömöt kívánok Mindnyájatoknak!

                                                                                    

 

Szabó Emőke

Ref. Lelkész