Ebben a tételben, minden tagmondat hangsúlyos:

I. - Krisztusban megváltott

Pál apostol KRISZTUSBAN megváltott, szolgálatra elhívott, ebben a szolgálatban kiteljesedő ember.

Jézus Krisztus őérte is meghalt és feltámadott.

A damaszkuszi úton ez tudatosodhatott az akkori Saulban, és életének irányultsága alapvetően megváltozott.

Életének sötétségét beragyogta a világ világossága. Földre esett, rádöbbent saját törékeny ember-voltára.

Jézus Krisztus megszólította, felemelte, szolgálatra hívta, hogy az evangéliumot a népek és királyok elé vigye, felvállalva sok szenvedést, Krisztus nevéért.

A mai Igében Pál apostol visszatekint az életére, és előretekint a halálára. Krisztusban élt és Krisztusban halt meg.

II. - Krisztusban élt

KRISZTUSBAN VALÓ ÉLETÉT így summázza: a nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.

1. A hívő ember élete is tele van HARCCAL. Ez alól nem tudjuk kivonni magunkat. Életünk része a harc.

A hívő ember harca azonban nemes harc.

Először is azért, mert ezt a harcot elsősorban önmaga ellen vívja, az óembere ellen. Ez a hit szép harca, a kálvini megszentelődés, az újjászületésben Istentől kapott tervrajz kidolgozása. Pál egy életen át harcolta ezt a harcot: „gyönyörködöm az Isten törvényében, a belső ember szerint, magamban egy másik törvényt látok, amely kényszerít engem arra, hogy végezzek, ó én nyomorult ember kicsoda szabadít meg engem".

Ez a harc nemes harc, mert felvállalja a nehézségeket, elfogadja Isten kezéből a kereszteket, azokat panasz nélkül, Isten erejét kérve hordozza, azokból nem akar kimenekülni, s azokat nem akarja másra hárítani.

Nemes ez a harc, mert soha nem mások ellen vívott harc, hanem mindig másokért folytatott küzdelem és szolgálat.

Ez a harc egy lelkipásztor esetében az anyaszentegyházért, református anyaszentegyházunkért, a gyülekezetért, Krisztus ügyéért folytatott küzdelem, a Jó Pásztor lelkületével küzdelem a nyájért, a nyáj testi-lelki épségéért, hitéért, üdvösségéért, hogy ők is éljenek Isten dicsőségére és egymás javára, boldogulására.

Pál itt az italáldozat képét használja, szemléltetve ezt a szolgálatot: „hamarosan feláldoztatom". Ahogy a kiöntött víz élteti a növényeket, miközben felszívódik a talajban; így harcol a hívő ember másokért, így éltet másokat.

Nagy Lajos szolgatársunk ezt tette itt hűséggel.

2. Pál a nemes harcot megharcolta, és FUTÁSÁT elvégezte.

Itt nem szaladgálásról, összevissza futkosásról van szó. Ez a futás a starttól a célig tart. Azon a pályán, ahová Isten akarata helyezett bennünket.

A futás fárasztó, az embert légszomj és sokféle szomjúság gyötörheti, és nem is mindig az alkalmas időben lehet megállni, pihenőt tartani.

De a cél látomása erőt ad, és ha el is fáradunk, nem fáradunk bele a futásba. Pál határozott bizonyossággal beszél erről a célról: „eltétetett nekem az igazság koronája, amit megad nekem az Úr".

3. Pál apostol életére visszatekintve azt is hangsúlyozza, hogy a HITET megtartotta.

Ez a hit mindig a megváltó Jézus Krisztusba vetett hit, üdvbizonyosság.

Ez a hit Isten kegyelmének ajándéka. Semmit sem hoztunk a világba, ki sem vihetünk belőle semmit, de ezzel a hittel távozhatunk. (1Timóteus 6,6)

A Zsidókhoz írt levél hangsúlyozza, hogy „emlékezzünk meg azokról, akik előttünk jártak, s figyelvén életük végére kövessük hitüket" (Zsidókhoz írt levél 13,7). „Mert aki mindvégig kitart, az üdvözül." (Máté 24,13)

Pál hangsúlyozza, hogy a hitet megtartotta.

Ezzel nem azt mondja, hogy nem voltak mulasztásai, hanem ezt vallja meg, hogy ezekre a mulasztásokra elég az Úr kegyelme.

III. - Krisztusban halt meg

A Krisztusban újjászületett Pál nemcsak életére tekint vissza, hanem ELŐRE TEKINT A HALÁLRA is. Ezzel Isten rajta keresztül definiálja a halált.

1. Először is Isten igéje különbséget tesz HALÁL ÉS MEGHALÁS között.

Pál vallja, hogy a halál mögötte van, attól kezdve, hogy megismerte Jézus Krisztust, mert Ővele együtt meghalt és feltámadott.

Ettől kezdve az élet az övé, amely szolgálatában kiteljesedik, másokat is kiteljesít, majd az örök életben beteljesedik.

A meghalás, mint biológiai történés van még előtte, amely egyben a már megnyert élet beteljesedését jelenti. Azaz, a meghalásban hívő ember „felnőtté" érik az Isten oldalán.

2. Magát a meghalást az ELKÖLTÖZÉS (analüszisz) kifejezéssel adja vissza, amely azt jelenti, hogy valamit elold, elenged, szabaddá tesz, áthelyez.

Arról van szó, amikor a nomád pásztorkodók felszedik a sátrat, felmálháznak, mert az állatok azon a területen már mindent lelegeltek, és továbbmennek bőségesebb legelők felé. Ez a meghalás.

De az itt szereplő kifejezés azt is jelenti, amikor az igavonót kiszabadítják a járomból, és végre szabadon legelészhet, pihenhet, és a járom többé nem szorítja, és nem sebzi fel a testét. (Arról van szó, amikor a foglyokról végre leveszik a bilincset).

Arról van itt szó, hogy a lehorgonyzott és hullámok által dobált hajón végre felhúzzák a horgonyt, és az elindulhat a nyílt tengeren a túlpart felé.

3. Ez a meghalás, amelyről Pál a Filipii levélben azt hirdette, hogy SOKKAL INKÁBB JOBB mindennél.

Pál hangsúlyozza, a halál mögöttem van, az élet az enyém, a szolgálatban kiteljesedek, nem a magam, hanem sokak javára. A meghalásban ez az élet aztán maradéktalanul beteljesedik, mert nekem az élet Krisztus, és ilyen értelemben a meghalás nyereség (Filippi 1,21).

IV. Nekrológ

Gyönyörű ez az Ige, és a benne megszólaló üzenet.

A képlet egyértelmű: a Krisztusban megváltott Pál Krisztusban élt, és Krisztusban halt meg.

Ebbe az Igébe, az abból fakadó üzenetekbe kapaszkodva idézzük fel Nagy Lajos szolgatársunk életét, szolgálatát, és a Szentlélek majd összekapcsolja a kettőt.

Nagy Lajos Simontornyán született. 1925-ben, a Mezőtúri Református Gimnáziumban érettségizett, majd a Pápai Teológián szerzett lelkészi oklevelet.

1947-től, édesapja elköltözésének évétől segédlelkészi szolgálatokat végzett Dégen, Kaposszentbenedeken, Somogyjádon, Nagykanizsán, Padragon, Balatonfüreden, Veszprémben.

1956-tól 1999-ig, tehát 43 éven át szolgált elkötelezetten az Alsóörs-Lovasi Gyülekezetekben.

Ekkor kötött házasságot, már az alsóőrsi templomban, hűséges Feleségével, Gulyás Sárával, és ma temetés napján ünnepelnék házassági évfordulójukat. Ezért található 58 szál szegfű a koszorúban.

Két gyermekkel ajándékozta meg őket a mindenható Isten, aki minden életnek forrása, Lajossal és Sárával; két unokának örülhettek, Lucának és Ágnesnek.

Nagy Lajos szolgatársunk, Feleségével együtt, a segédlelkészi éveket leszámítva, egész életét egy helyen szolgálta le, Isten dicsőségére és sokak javára, hűséggel, odaadással. Tagja annak az elmenőben való nemzedéknek, aki még tudott tisztelni és szeretni, (nemcsak elvárásai voltak az egyháztól, hanem élt az egyházért, Krisztusért), miközben kegyességében egy ízig-vérig református ember volt, akinek volt hite, és volt tartása, aki nem érzelgősködött, de tele volt szeretettel. (Aki még az anyaszentegyház közösségének rendjében és nem egy érzelgős, egyéni kegyességre hangsúlyt helyező korban szolgált, reformátusként.)

15 éve, nyugdíjasként élt Alsóörsön Feleségével. Nyugdíjba vonulásakor kapta meg elsőként a Település legnagyobb kitüntetését, az Alsóőrsért Kitüntetést. Mindkét település szerette, tisztelte, mert Ő is szerette őket.

Ebbe az Igébe kapaszkodva búcsúzunk élő reménységgel, és a viszontlátás bizonyosságával.

Búcsúznak: Felesége, gyermekei, unokái, közeli és távoli rokonai, az Alsóőrsi-Lovasi Gyülekezetek, Alsóőrs és Lovas Önkormányzata, a Veszprémi Református Egyházmegye, a Dunántúli Református Egyházkerület, minden itt jelenlévő, és imádságában közöttünk lévő testvér.

Élő reménységgel idézzük az Igét, és tesszük magunkévá annak hitvalló üzenetét. „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megadott nekem az Úr".

Ámen.