Miért építünk templomot?

A balatonakarattyai református templom alapkő-letételén

Köntös László főjegyző, Balatonakarattya, 2019. március 9.

Ünneplő Gyülekezet, Kedves Testvéreim!

Azért gyülekezetünk ma itt egybe, hogy letegyük a balatonakarattyai református templom alapkövét. Lássuk be, nem túl gyakori esemény manapság egy új templom építése. Okkal tehető fel tehát a kérdés, vajon van-e még értelme ma templomot építeni? Ma egy olyan korban élünk, amikor sokan gondolják azt, hogy a templom egy olyan épület, amely inkább a múltat jelképezi, semmint a jövőt.

Könnyű válasz lenne azt mondani, hogy azért építünk itt, Balatonakarattyán református templomot, mert eddig még nem volt. De ez bizony, még ha igaz is, felszínes válasz. Hiszen mindenki tudja, hogy egy templomot az ott összegyülekező emberek hite és meggyőződése tesz templommá. Hit nélkül nincs templom, csak egy szép épület, turista-látványosság, amelyet meg lehet csodálni.

Azért építünk templomot, mert itt, Balatonakarattyán is hiszünk Istenben, s nem gondoljuk azt, hogy a hit Istenben immár egy idejétmúlt téveszme. Mégpedig egy olyan Istenben, aki megszólal és megszólít. Mert ne feledjük, a templom is egy olyan épület, ahol emberek azért gyülekeznek össze, hogy valamilyen esemény részesei legyenek, akár egy színházban vagy moziban. Csakhogy itt nem ember szólal meg, hanem egyenesen Isten a lelkipásztoron keresztül. Azért építünk templomot, mert hisszük, hogy Isten ma is szól. A templomépítés: hitvallás.

Minden vallásnak megvan a maga temploma. De a mai világban van értelme azt hangsúlyozni, hogy itt egy református keresztyén templom épül. Mert eleinkhez csatlakozva valljuk azt is, hogy Isten a keresztyénségen keresztül szólít meg bennünket. Ezzel évezredek-évszázadok hagyományához kapcsolódva hitet teszünk keresztyén civilizációnk és kultúránk mellett is. Templomot építeni a mai zűrzavaros világban: civilizációs hitvallás is. Hitet teszünk amellett, hogy nem akarunk mások lenni, mint akikké Isten teremtett bennünket. Azok akarunk maradni, akik mindig is voltunk. S mi a keresztyénségben érezzük otthon magunkat. Ez a mi jövőnk.

A keresztyén templom annak a látványos, térbeli kifejeződése, akik vagyunk. Akarattyán eddig nem volt református keresztyén templom, de most lesz. Mégpedig egy olyan helyen, amit mindenki láthat, ami része a városnak. Ezért azt kívánom, hogy minden akarattyai, függetlenül felekezeti hovatartozástól, sőt még attól is, hogy aktív templomlátogató-e vagy sem, érezze magáénak ezt a templomot is, mint egy olyan épületet, amely nyilvánosan kifejezi, hogy itt kik élnek és milyen jövőben hisznek.

Isten áldja meg az itteni lelkipásztorok szolgálatát, az egész gyülekezetet s Balatonakarattya egész közösségét.

Kedves Ünneplők, Szeretett Testvérek!

Miután már végig hallgathattuk-gondolhattuk, hogy „Miért építünk templomot?” Akarattyán, én most azt a kérdést tenném fel, hogy „Miért most és miért itt?”

Ezekre a kérdésekre természetesen léteznek szimplán emberi válaszok is: Mert most érkezett rá állami költségvetési támogatás – amit nagyon szépen köszönünk – , és mert hosszas keresgélés után itt találtunk éppen eladó telket, ráadásul a volt kertmozi mellett, ahol az önkormányzat a templom számára nyilvános parkolót alakít ki – amit szintén nagyon szépen köszönünk.

Ha azonban mélyebben belenézünk a múltba, a most és az itt mélyebb értelmet nyer.

Akarattyai református templom építésének a lehetősége már 1943-ban felcsillant, mikor a gyülekezetnek – a katolikus testvérekhez hasonlóan – telke lett Isten háza számára. A helyi Fürdőegyesülettől vásárolták a Rákóczi tér Brassói u. felőli részén, és a hívek nagy mennyiségű vörös követ, építőanyagokat is odahordtak már, ez a templom azonban nem épült fel. Az akkori lelkész, Fáber Kovács Gyula súlyosan megbetegedett, később kórházba, szanatóriumba került, és néhány év múlva el is hunyt, így nem tudta irányítani, képviselni az építkezés ügyét.

A tanácselnök utána elvette a telket, az építőanyagokat pedig elhordták. A lelkészutód, néhai Kuti József lelkipásztor pedig hiába próbált már a valamikori tulajdonnak érvényt szerezni.

Ahogy annak idején, a messzi történelmi múltban, Isten megengedte a jeruzsálemi templom lerombolását, és a népére mért 70 éves babiloni fogságot, de azt is, hogy annak leteltével a hazatérők – immár az Úr kegyelméből – újra felépítsék az Ő hajlékát: így vétetett el tőlünk, az akarattyai reformátusoktól ugyancsak 70 esztendővel ezelőtt a templom reménye, hogy most – Isten kegyelméből – mégis megépüljön. Megrendítő volt rádöbbennünk, hogy bizony éppen 70 év! És annál nagyobb a szívünkben a hála, hogy Isten – egészen váratlanul, mintegy csodaképpen – megadta ezt. De úgy is fogalmazhatnánk, hogy történelmi igazságtétel pillanata ez: amit a kommunista államhatalom elvett, a mostani visszaadta.

Ez alatt a hét évtized alatt persze azért mindig volt istentisztelet Akarattyán. A maga idejében Kuti József gondozta a gyülekezetet, azután utódja, Németh Gyula járt ki rendszeresen szolgálni, a budapesti Lónyai református gimnázium volt igazgatója, Kondói Kiss József adományának köszönhető kis Imaházba.

Az akarattyaiaknak, de talán sok keneseinek is ismerős Treiber Lajosné Rózsika néni neve, aki Akarattya életének aktív részese és kis gyülekezetünknek is hűséges tagja volt, és gyakran hívta meg otthonába, szépséges virágaival beültetett kertjébe a hétközi bibliaóra alkalmát. Épp a jelenlegi lelkészek, Németh Péter és felesége, szóval a mi ide érkezésünk előtt halt meg. Nem ismertük, csak hallomásból, amikor a telekvételről döntenünk kellett, fogalmunk sem volt arról, hogy hol lakott. Hogy hol volt az az otthon és kert, ahol a fák alól imádság és ének hangjai szálltak fel, talán egy majdani templomért is…

És most érkeztünk el a „miért itt” kérdéséhez. Mert a vásárlás után derült ki számunkra, hogy ez a telek volt az!

Nem véletlen hát, hogy most és itt, hanem Isten kegyelmes döntése. És ez ad nekünk reménységet arra nézve, hogy az Ő áldása lesz ezen a templomon, aki múlt, jelen és jövendő Ura.

Végezetül még annyit, hogy az elhelyezett urnára, időkapszulára nem kerül sem most, sem később díszes márványlap. Mert fölötte a szószék és az úrasztala fognak állni. A templom lelke lesz felette, ahonnan Isten Igéje szól majd, és Krisztus értünk kiontott vérének és megtöretett testének szent jegyei hirdetik az Ő kegyelmes szeretetét.

Némethné Sz. Tóth Ildikó, lelkipásztor