Az „üdvöz légy Mária"- ként ismertté vált lukácsi evangélium (Lukács 2: 28-38) feltárja, hogy úgy a názáreti szűz, miként a hozzá küldött arkangyal is tisztában voltak azzal, hogy amit Isten most készül cselekedni nem más, mint a teremtés titka, az emberek előtt pedig a lehetetlenségek lehetetlensége. Mert ugyan ki képes elfogadni azt, hogy Isten örökkévaló Fia, - aki valóságos és örök Isten, és az is marad,- Szűz Máriának testéből és véréből Szentlélek munkája által igaz emberi természetet vesz fel? Ki gondolta volna, hogy ily módon teljesüljenek be az ősi próféciák, és Istennek öröktől fogva létező bölcs tanácsa, mely szerint a testté lett Ige egyben Dávidnak valóságos magva, és az ő testvéreihez mindenben hasonlatos lesz, kivéve a bűnt?

 A kétezer évvel ezelőtti Jeruzsálem nem ismerte fel ezt a titkot. A hamis vádakkal perbefogott názáreti Jézusban nem láttak egyebet csupán egy ács fiát, akit a saját bizonyságtétele juttatott a keresztre. Az ellene szóló halálos ítélet ez volt: „Isten Fia"(Lukács 22:70), "...Ő magát ama király Krisztusnak, azaz Messiásnak mondja!"( Lukács 23: 2)  Jézus hamis bírái mindezt lehetetlennek tartották. A lehetetlenség fenntartása juttatta Őt kínhalára. Mária bizalommal fogadta a lehetetlenséget!(Lk. 1: 38)

A názáreti karácsonyban pontosan ez az oly sokszor megtagadott lehetetlenség történt meg! Jézus Krisztus, a második isteni személy a földre jött. Döbbenetes, hogy Isten egyetlen sejtként vette létének kezdetét a mi világunkban, hogy majd Mária méhébe befogadottan, kisbabaként egy istállóban szülessen meg Betlehemben. Gyertek, boruljunk le eme egyszerűség előtt és imádva magasztaljuk Istent, mert egy fiúban testet öltött a Világmindenség Ura!

Meg van írva, hogy „Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem. Míg a földet és a mezőket meg nem alkotta, és a világ porának kezdetét; mikor az eget előkészítette, ott voltam; mikor felvetette a mélységek színén a kerekséget; mikor megerősítette a felhőket ott fenn; mikor erőt vettek a hullámár forrásai. Mikor elhelyezte a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megalapította e földnek fundamentumát: Mellette voltam, mint kézműves, és gyönyörűsége voltam mindennap, játszva ő előtte földjének kerekségével, és gyönyörködve az ember fiakban."(Példabeszédek könyve. 8, 25-31) Mindezek ellenére még maga Mária és József is sokáig egy egyszerű fiúgyermeknek gondolták Jézust, és eszükbe sem jutott, hogy Neki mennyei Atyja dolgaival kell törődnie.(Lukács 2, 49) Pedig karácsonykor éppen ez a lehetetlenség történt, hogy Jézus Krisztus a hétköznapi emberek életét kezdte élni közöttük. Mert ha Jézus valami rendkívüli dolgot tett volna, mint kisgyerek vagy fiatal, akkor egész biztosan mondták volna, hogy „Ez már gyerekkorában is annyi furcsaságot beszélt, nem is csoda, hogy most ide jutott!" De a hitetlenség és a tagadás szelleme csak ezt mondta róla: „Nem ez-e Jézus, a József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? Mi módon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?(János evangéliuma 6, 42) „Nemde ez Mária és József fia, hát nem itt éltek közöttünk a rokonaikkal?" Mielőtt Jézus egyetlen csodát tett volna, egyetlen nagy beszédet tartott volna, az emberek fiaival játszott! Milyen egyszerű lehetett! Merjük csak elképzelni, hogy miután Jézus egy kicsit nőtt, az apjával együtt dolgozott, talán éppen fűrészelnek. A fűrész egyik végét fogja az Isten, a másikat az ember. Csodálatos Istennek ez az alázata és egyszerűsége. Oh, miért lenne ez ma másként? Hiszen Ő, miután feltámadt a halottak közül ezt mondta tanítványainak: „és íme, én ti veletek vagyok a világ végezetéig!"(Máté evangéliuma 28, 20) Azt is mondta, hogy ha eggyel megteszitek a legkisebbek közül, hogy befogadjátok, felöltöztetitek, megelégítitek étellel és itallal, társaivá lesztek a magányában, a fogságában, vagy betegségében, akkor én velem teszitek meg! Hol vannak azok a keresztyének, akik azt mondják, hogy ma Jézussal vacsoráztam? Vele voltam a munkában! Együtt sírtam, vagy együtt örvendeztem vele? Hol vannak, akik ezt nem csak mondják, hanem valóságosan át is élik?

És képzeljük el, hogy Jézus maga is volt tizennyolc és húszon éves ifjú is. Munka után a názáreti barátaival ő is leült. Beszélgettek: meghallgatta a vele egykorúak gondját-baját. Figyelt. Nem kapkodta el a választ, sem a tetteit, mert még nem érkezett el az ő órája. Megvárta, amíg mennyei Atyja szólt, hogy most már eljött az időd, megteheted.

Milyen jó lenne, ha meglenne bennünk ez a végtelen türelem, engedelmesség és Istenre való figyelés! Élhetnénk mi is Jézus csendes életét. Meg van-e bennünk erre a vágy? Ami az embert igazán emberré teszi, azt a hit világválsága érinti. Az, hogy leüljél a feleségeddel és megfogva a kezét elbeszélgessél, vagy sétáljál vele, azt a gazdasági válság nem érintheti. Ahhoz nem kell se önkormányzati, se állami és EU-s finanszírozás sem! Ahhoz nem kell nagy befektetés, hogy a szomszédból a barátaidat áthívd, és egy pohár bor mellett egy jót beszélgessetek, ahogy ahhoz sem, hogy a gyermekedet kézen fogd és elmenj vele virágot szedni és madáréneklést hallgatni. De kell a hit, hogy Istennél semmi sem lehetetlen!

Mit érthetünk meg mindezekből? Azt, hogy az, amiről mi határozottan kijelentjük, hogy „Ez lehetetlen!", az a legegyszerűbb hétköznapi tettekben és történésekben testesül meg! Oh, milyen jó volna tetten érni!

Amióta Isten embert formált nem került szebb eszme, szebb kihívás élő ember elé, mint a család. A család a befogadottság és elfogadottság szent földje e világban. Ezt az életformát maga Jézus Krisztus szentelte meg. Adja meg Isten, hogy ne olyan helyen keressük a boldogságot, ahol nincs, hogy ne haljunk szomjan a forrás életet adó hűs vize mellett! Add oda az idődet és benne önmagad az élő Istennek, majd szereteteddel add magad a feleségednek, a férjednek, a gyermekeidnek! Öleld meg őket, vagy fogd meg az egyiknek a kezét és légy csak az övé, amíg játszol vele. Légy csak az övé, amíg sétálsz vagy beszélgetsz vele! Adja Isten, hogy megnyíljon a látásunk az egyszerűség csodáinak a felismerésére! Adja Isten, hogy ismét érezni tudjuk az egyszerűség fenséges örömének ízeit a nyelvünk alatt és a szívünkben! Bárcsak felismerhetnénk, hogy a Krisztus kegyelmében a legnagyobb ajándék mi magunk vagyunk egymás számára, és ez mindennél több, és semmivel sem pótolható!

Egyedül Krisztus Jézus tud megtanítani arra, hogyan legyünk egy életre szóló ajándék egymásnak. Isten Fia a Szentháromság egy örök Isten második személyének megtestesülése, a köztünk való földi élete, szenvedése, kereszthalála, feltámadása és megdicsőülése, mindez egymástól elválaszthatatlanul, vagyis együtt a történelem külső lefolyásában, - sok megtévesztő és félrevezető tevékenységnek következtében is, - jelentéktelen eseménynek látszik, de Isten és az Ő igéje szemszögéből nézve az egész teremtettség minden eseményénél fontosabb. Krisztus Urunk nem csak Istennek adta önmagát oda feltétel nélküli engedelmességre a kereszt haláláig, hanem ugyanakkor egyenként, kinek-kinek személyesen is odaadta önmagát. Lássuk meg Istennek hatalmát ebben az odaadásban! Ebben van az élet, a boldogság és az üdvösség minden forrása, a szellemi erő középpontja, amibe be kell kapcsolódnunk. Tiszta szívemből kívánom, hogy ez a bekapcsolódás megtörténjen velünk! Istentől megáldott békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek.

Faust Gyula vörösberényi ref. lelkész