Veszprémi Református Egyházmegye

Hétkezdő meditáció 2011. január 3-án, hétfőn reggelre - (Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

2011-01-03 08:19:10 / Rásky Miklós

Írta és beküldte Nagy Lajos kórház lelkipásztor - megjelent - 2010. január 3.

 

Olvasandó: Zsoltárok 102:28

 

De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.

  

      Az új esztendő első munkanapjának reggelén meditációnk két irányba igyekszik mutatni. Egyfelől kétségtelenül egyfajta Lélektől-lelkes, ha úgy tetszik érzelmes visszapillantás a mögöttünk hagyott ünnepek csillogására, élményére, üzenetére és lelki hozadékára. Ez valamiféle gyönyörűséges lelki számvetés.  Másfelől az imént felhangzott zsoltár Ige gondolatmenetét követve kellene tárgyilagosan konstatálni: Elmúlt egy év, minden örömével és bánatával. 56 órával ezelőtt azonban elkezdődött, elkezdődhetett egy új esztendő és ez óriási kegyelem.

      A hitvalló zsoltáros teljesen spontán megnyilatkozása ez a mondat: "De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak." Ki ez, akit ezekkel a szavakkal illet a zsoltáríró? A Szentháromság egy örök és igaz Isten. Az első az Atya Isten, „...aki teremtette az eget és földet" (Zsoltárok 124:8) és fenntartja a mindenséget. A második a megváltó Fiú Isten, „Jézus Krisztus - Akiről egyebek között azt is tudjuk: - „tegnap és ma és örökké ugyanaz." (Zsidó 13:8) A harmadik pedig a mindent s mindeneket megújítani képes Szentlélek Isten. Aki e háromszemélyű Istent élete részének tekinti, az tapasztalja életében a Szentháromság mindhárom személyének funkcióját. A történelem Ura, az időfeletti örökkévalóságban lakozó Isten Ura az időnek. Mi magunk, kényszerítő külső tényezők és nehezedő körülményeink miatt egyre másra tapasztaljuk, hogy mennyire nem vagyunk urai az időnek. Ezért aztán üzenet értékű a hallott zsoltár töredék.

         Michelangelo Buonarroti: „Évekkel rakva" című versének részletében ezt olvassuk (Rónay György fordítása):

Évekkel rakva, bűnnel teljesen,
rossz szokásokba gyökerezve mélyen,
itt vagyok mindkét halál közelében,
s szívem most is méreggel etetem.

Nincs erőm, hogy szokásom, életem,
vágyam, sorsom önként jobbra cseréljem,
ha égi oltalmad nem lesz vezérem,
s nem lesz zabola tévelygésemen.

Uram, nem elég, hogy hívsz, s hogy sietnék
hozzád, csak mert lelkem - nem mint elébb:
semmiből - újrateremted az égben.

Mielőtt halandó terhem levennéd,
rövidítsd meg utam meredekét,
s tedd tisztává, biztossá visszatértem.

      Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelemteljes, áldott új esztendőt, a körülményekkel dacoló testi-lelki-szellemi állóképességet, hogy az előttünk álló - feltételezhetően lélekpróbáló - időkben szabályszerű küzdelemmel tudjuk megharcolni életküzdelmeinket - Deo volente - et adiuvante!

 

Úgylegyen!

 

Soli Deo Gloria!

 

Nagy Lajos kórházi lelkész