Írta és beküldte: Nagy Lajos kórházlelkipásztor - megjelent 2011. január 10-én
Olvasandó: Máté 2:1-12 „...Azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk néki."
A hagyományos európai időszámítás szerint az elmúlt héten csütörtökön volt Vízkereszt ünnepe, avagy másként, a katolikus naptár szerint: Gáspár, Menyhért, Boldizsár napja. Szerény, alig ünnepelt, keresztyén értelmezés szerint azonban mégiscsak számon tartott s a helyén kezelt ünnep ez a január hatodika. A krisztustalan rideg világ ma már ügyet sem vet rá. A „világi" naptárakban nem, sőt nálunk az egyházi naptárakban sem „pirosbetüs ünnep". Alig jegyzik már valahol.
Az evangélikus és a református naptárban egyszerűen Boldizsár napja. Vízkereszt napja tehát egyúttal a Háromkirályok napja is; Gáspár-, Menyhért-, Boldizsár-é. Beazonosíthatóan ők azok, akik a Biblia tudósítása szerint a betlehemi csillag feltűnése után rögvest elindulnak, hogy felkeressék a megszületett Messiás-gyermeket. Hogy tisztességet tegyenek néki. Eredeti, hiteles bibliai szóhasználattal Napkeleti bölcseknek hívják őket . Merthogy e szép hangzású személyneveket így, hogy Gáspár, Menyhért, Boldizsár - csak a történelmi hagyomány ragasztotta Rájuk. Mindegy is. Nem ez a fontos. Hanem a tény: Ők mennek, mennek, töretlenül mennek Jézushoz!
Visszakerestem a tavaly ilyenkori „archív" anyagban: miről is szólt akkor az üzenet? Mert akkor szóljon ma másról! 2010-ben szerdára esett Vízkereszt napja. Akkor még - a „hőskorban" - minden reggel tartottunk csendes perceket. Kísérleti jelleggel kóstolgatva ennek az elcsendesedésnek jó ízeit. Ma szóljunk tehát a Vízkereszt ünnepének egy másik aspektusáról. A Napkeleti bölcsek, avagy a Háromkirályok hódolatáról.
Ennek az evangéliumi történetnek a hagyomány és a népies vallásosság kacéran talán még a Biblián is túlmutatni akaró (?) mítikus keretet adott. Hogy ez helyes-é vagy sem, ne firtassuk. Maradjunk a ténynél; a Szentírás még csak néven se nevezi a napkeleti bölcseket. Csupán csak a mélyen vallásos tudat léptette őket elő Háromkirályokká, majd adott nekik személynevet is; ők Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Ebben az orvos csapatban is van közöttünk egy Édesapa, aki fiú Gyermekét - talán épp a Háromkirályok egyike iránti tiszteletből - Boldizsárnak kereszteltette. Tehát, magyarán: a nevekben is áthagyományozódott a korai keresztyén, Krisztus-követő hagyomány, amely máig él s élni fog!
Azonban nem is ez a „keret" a lényeg. Hanem a tény: ezek az első-karácsonyi hús-vér emberek hódolnak a megszületett Messiás előtt! Már a gyermek Jézus előtt tisztelegnek! Ez mindenképpen jelez valamit. Valamit, ami - illetve Valakit, Aki - túlmutat Önmagán. A Megváltó megszületése világot átformáló történés - amit ezek az emberek a maguk módján konstatálnak s magatartásukkal kiáltanak világgá. Tizenhét évszázaddal későbben pedig a halhatatlan lelkű lipcsei orgonista, Johann Sebastian Bach teszi ezt - akit némelyek „Az ötödik evangélistá"-nak tartanak. Ő ezt énekli világgá koráljában: „Itt állok jászolod felett, ó Jézusom, szerelmem. / Eljöttem, elhoztam, neked, amit kezedből nyertem: / Vedd elmém, lelkem és szívem, / Hadd adjam néked mindenem, / Hogy kedves légyek néked!" (329. dicséret 1.)
A Napkeleti bölcsek - avagy csak bátran nevezzük őket így: Háromkirályok - ma talán kissé naívnak látszó Krisztus-imádata így fejlődött s azóta is nőttön nő! Merthogy a Krisztus-hit egy progresszív, dinamikus valóság!
A Vízkereszt ünnepe - avagy folklór megfogalmazás szerint a Háromkirályok ünnepe - minden rendű és rangú embert arról tudósít: A Megváltóról szóló - nem szójáték! - megváltó üzenet: mindenkié! Csak ki kell nyújtani érte a kezünket, kinyitni fülünket, szívünket. Amikor pedig ez megtörténik, attól a pillanattól fogva nem kérdés: Neki, a Megváltónak tartozom az egész életem odaszánásával. Ez az ajándék Neki - és ez az ajándék nekem, hogy adhatom önmagam Neki, mindenestől, ahogy vagyok!
Ma is, mint egy hete, Michelangelo Buonarroti „Évekkel rakva" című vers-ciklusának további soraival elmélkedjünk:
Ah, mindenütt csak téged lássalak!
Ha földi szépért szívem égni érzem:
kialszik, mihelyt közeledbe tértem,
majd a te tüzeden új lángra kap.
Csupán téged hívlak s szólítalak,
Uram, a hasztalan, vak szenvedésben:
csak te tudod átformálni egészen
elmémet s gyarló akaratomat.
Égi lelkem az idő erejének
te adtad át, s e hitvány, megvetett
burokba kemény sorsával te zártad.
Mit tehetek, hogy így tovább ne éljek?
Semmi erőm nincs, Uram, nélküled,
s kegyelmedtől remélek változást csak.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész